Szemöldöktépkedés, szempillatépkedés kóros 7 éves kislánynál?
Szia,
nem vagyok szakértő egyáltalán, csak elolvastam a kérdésed, mert érdekelt, meg az én egyik kislányom is ennyi idős.
Azt nem hinném, hogy a "mesemegvonás" ilyen drasztikus dolgot eredményezne, viszont a körömrágást és ezt is hasonlóan "súlyosnak" gondolom, ha lehet ilyet mondani.
Én bevonnék egy szakembert a helyedben, mert mélyebb oka lehet ennek, amit így persze lehetetlenség "megfejteni".
Köszönöm az eddigi válaszokat.
Még a következőket fűzném hozzá:
Tegnap éppen egy családi programot csináltunk, ahol több kép készült a kislányomról is. (Nem értettem, hogy nem vettem észre előbb, hogy mi történt, eszembe jutott, hogy ott vannak a fényképek, gondoltam, megnézem, tegnap hogyan festett a szemöldöke.) Ott még ott van, egyáltalán nem vagy alig hiányzik belőle. Hát ezért nem vettünk észre sem én, sem a család többi tagja tegnap semmit. Tehát egy nap alatt tüntette el a szemöldöke nagy részét. Számomra érthetetlen. Nagyon elszomorodtam és nem tudom, mi váltotta ki ezt nála. Azt is mondta, hogy úgy érezte, hogy valami folyton szúr a szeménél és ezért csinálta. Egyébként valóban olyan a haja, hogy folyton csatozgatjuk, folyton a szemébe akar lógni. Kb. 5 percenként lehet kitűzni, amióta nincs frufruja, mert valahogy nagyon sima és csúszik. (Nem hiszem, hogy ez az utóbbi a magyarázat, de ő ezt mondta.)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!