Szerintetek a párom szégyenli a babánk? Megszakad a szívem.
Tervezett baba volt, de mindketten tudjuk, hogy én jobban akartam hogy legyen. Ennek ellenére ő beleegyezett a próbálkozásba. Nemrég született meg, és senkinek nem dicsekszik róla, azt se akarta hogy a facebookra egy kis értesítőt kirakjak, hogy tudassam a távoli ismerősökkel is, hogy megszületett. De szerintem az én facebookomra azt rakok ki, amit szeretnék (nem használom szinte soha, évente kb 1 posztom van, pl diplomaosztóról kép, vagy ilyesmiről). Kiraktam ma egy képet róla, és hogy mennyivel született és mikor, és megjelöltem rajta a párom. És elmentünk sétálni a babával, és mire hazaértem kitörölte a jelölést. Ma nincs is itthon, el kellett mennie délután és majd csak holnap jön, de ez nagyon megbántott.
Nem mesél róla senkinek, nem dicsekszik, olyan mintha szégyenlené, hogy él. Úgy érzem megszakad a szívem, félek hogy a babám apa nélkül fog felnőni.
Sajnos nem ez az egyetlen ilyen eset, amiből ezt szűröm le, csak ez a legutolsó ami történt, és eléggé kiakasztott. Szerintetek szégyenli? Vagy ti mire gondolnátok ebből?
Szerintem kicsit " szülés utáni depije" van. Talán fél a megállapodástól. Össze vagytok házasodva ,gondolom nem.
Szerintem nem élte ki magát,és most azt érzi hogy most meg van kötve a keze.
Nem bántásból,de ismerkedés,összeköltözés,jegygyűrű,esküvő és utána jön a gyerek. Most öszintén lányok,mit vártok ha meg sem kérte a kezeteket? Az a férfi akar megállapodni,aki megkéri a párja kezét,tehát kész leélni vele az életét,gyerekeket akar töle és már kibulizta magát...Egy ilyen dolgot,mint a gyerekvállalás,nem szabad siettetni,meg ráerőltetni a másikra,mert szegény gyerekek isszák meg a levét,meg nőnek fel csonkacsaládban.
Nem akarlak elszomorítani, ne legyen igazam, de nekem az volt az első gondolatom, hogy csajozik.
Voltam hasonló helyzetben gyerek nélkül.
Nem vagyok egy fb függő, de több hónapnyi kapcsolat után, mikor már összeköltözésről beszélgettünk, bejelöltem, hogy kapcsolatban vagyunk.
Ő nagy facebookos volt, minden nap posztolt valamit, a jelölésemet mégsem fogadta el.
Rákérdeztem, jött ez a kamu duma, hogy áaa, nem kell mindent kiteregetni, kinek mi köze hozzá.
Aztán mikor látta, hogy bánt, végül elfogadta a jelölést.
Egyszer szóba jött ez az unokanővéremmel hónapok múlva és állította, hogy nem látta, hogy kapcsolatban lennénk.
Megnéztem az unokanővérem profilján keresztül a párom adatlapján.
Semmi velem kapcsolatos dolog nem látszódott. Se közös kép, vagy egy-egy hozzászólásom, pedig alig volt pár ilyen. Minden úgy volt beállítva, hogy csak én lássam.
Mint kiderült, csajozott mellettem. Mindenféle csajt szédített és hát nem jött volna jól, ha egyből látják, hogy kapcsolatban van.
Ezt csak azért írtam, hogy sajnos ilyen is van.
Kívánom, hogy nálad ne így legyen.
Nevetséges.
Én sem raktam ki a lányom egy képét sem nyilvánosan, viszont minden alkalommal küldök képeket annak, akiről tudom, hogy érdekli és szoktam is mesélni róla. Rólam is minimális képmennyiség van, pedig semmi szégyellnivalóm a kinézetemen. Utoljára tiniként volt nálam kint, hogy kapcsolatban. Inkább nézd végig a párod facebookját, hány bejegyzés van kint. Ha minden vackot kirak, van okod aggódni, ha évente egy dolog frissül nála, akkor ne piszkáld.
Eltart egy ideig, amíg megszokja az apaság gondolatát, meg kell várni, hogy kötődjön a gyerekéhez, ez nem gombnyomásra megy.
Ha valami nyomaszthatja, az szerintem is az, hogy úgy érzi már hozzád van kötve egy életre(ha rossz volt a kapcsolat előtte) és ha kilépne fajdalmat fog okozni a gyerekének. Ez még súlyosabb kötelék, mint egy házasság. Falun laktok, gondolom kevés a válás, megszólják, akik szétmennek(a saját rokonaimból kiindulva) szóval én a helyedben törekednék arra, hogy normálisan tudjatok együttélni.
Az én rokonaim házassága is rossz, amit csinálsz csináld titokban, szerezz összejárós társaságot, amibe mindketten beletartoztok, mert ha ketten maradtok csak a gond fog látszani. Szervezz rengeteg programot, és csak azon veszekedj amin nagyon muszáj, minél kevesebb időt tölts a pároddal, és ha együtt vagytok kettesben, mindig legyen szex.
Ez már 30 éve beválik náluk.
Utolsó elég nagy hülyeségeket írt.
Azért maradjatok együtt mert a faluban megszólnának ha elválnátok??? Tölts minél kevesebb időt a pároddal h ne érezd milyen szar vele? Na ez aztán a recept a boldog életre... Gondolom a kérdező így járt el saját esetében...
Nyilván nem kell minden probléma miatt egyből szakítani, de ami nem megy nem kell erőltetni. Külön boldogabbak lehettek akár egy új párral is. Nem biztos amúgy h ebben az esetben csajozik a pasi (bár kérdés, h hova tűnik el 1-2 napra és mit csinál addig), de tény, h korai volt még neki a gyerek és nem készült fel az apaszerepre.
Én meg fent sem vagyok a facebookon, és a férjem sem. Ilyenkor mi van? :D Biztos sosem tennék fel internetre képet a gyermekemről. Pedig nem szégyenlem vagy ilyesmi.
Szerintem ültesd le, és igenis beszéljétek meg, ne hagyd hogy kitérjen a konkrét válaszok elől. Bökje ki akkor mi baja, vagy mit is akar.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!