Most mindent elrontottam?
Tápszeres a babám. (Nem én akartam így, tudom, hogy az anyatej a legjobb, és a szoptatás, de se tejem nem volt elég, se a babám nem tudott szopni, pedig mindent megtettem volna, hogy sikerüljön.)
3,5 hós volt, mikor először adtam neki reszelt almát kóstoltatásként, de mikor elfogyott az a kicsi, sírt utána, így a kóstoltatás elég sokra sikerült, az 1 hetet meg nem vártam ki, 2-3 napon belül mást is kapott (banán, alma burgonyával üvegeset).
Az 1-2 kanál dolgot nem tudtam összehozni, fél üveggel megeszik egyszerre, a tápszert meg elutasítja.
Elég nagy baj, és a többi hasonló kérdésnél írták többen, hogy majd évek múlva ilyen meg olyan bélrendszeri bajuk, meg különböző allergiájuk lesz azoknak a babáknak, akiknél túl korán elkezdik a hozzátáplálást.
Elkerülhetem-e még ezt, és ha igen, akkor hogyan?
(A "6 hónapig kizárólag szoptassunk" válasz szeretném, ha elmaradna, ez nem rajtam múlt.)
Köszönöm szépen, hogy ennyien válaszoltatok, kicsit megnyugodtam.
Utolsó előtti válaszoló: Olyan 600 ml minimum megvan, de jobb napokon akár 800 is.
Jelenleg a 4. féle tápszerrel próbálkozunk.
Ezek szerint nem csak az én babámmal fordult elő, hogy nem sikerült csupán megkóstoltatni...
Jó babázást mindenkinek!
Szia! Én kérdeztem, hogy mennyi tápszert kap a Pici. Ha megvan a 600 ml, akkor szerintem nincs gond. Lényeg, hogy kapja a tápszert is, és ha szereti a gyümit, zöldséget, akkor adj neki bátran, nem hinném, hogy baja lesz tőle.
Jó babázást!
nekem is nagyon korán adott gyümölcsöt édesanyám, bár nálunk a probléma ott volt, hogy nem tudtam szopni, így ez szinte kis is maradt. ma 27 éves vagyok, a bélrendszerem tökéletes, megemésztem a vasszöget is. Soha nincs hasmenésem, a gyomorégést, hasfáját, hurutokat még hírből sem ismerem..., és nem igazán vagyok allergiás sem.
ha a babád szívesen eszi, amit adsz neki, akkor szerintem semmit nem rontottál el... :-)
ügyes légy :-)
Első babám hozzátáplálását 4 hósan kezdtem. Ő születésétől tápszeres volt.
Nálunk talán első 2 nap volt, hogy csak pár kanállal kapott az új ízekből, utána ment már egy egész üveggel... Védőnőnek, dokinak mondtam, hogy visít,ha csak 1-2 kanállal kap. Megnyugtattak,hogy adjak neki annyit, amennyit megenne, nem lesz semmi baja tőle.
Most 2 éves, és ezidő alatt 2szer volt megfázva, semmi több.
Nem hinném, hogy ezen múlik az allergia...
Örülök, hogy más is így gondolja. Ha tudtam volna szoptatni, biztos másképp alakul (a babám besárgult, mikor hazaengedtek minket, és nem tudott szopni, amúgy is csak bimbóvédővel tudtam volna, de mire a megfelelőt megtaláltam, már nem sok tejem volt...)
A párom néha érzékeny a tejtermékekre, én nem, de a babámnak elkezdtem nem HA-s tápszert adni (Humana Baby fit 1, hátha jobban eszi, mert banános, remélem, nem lesz baja tőle.)
Gondolom, ti is úgy vagytok, inkább gyümölcsöt egyen, ha azt akar, mint hogy SEMMIT...
Előfordulhat, hogy a Baby-fit meg fogja fogni picit a pociját, és bekeményedik tőle a kakija, és nehezen fogja csak tudni kinyomni. Sajnos mi így jártunk. Ez esetben viszont adj neki üveges szilva desszertet, és megoldódik a probléma!
(B)
Nem kötekedni akarok, de az én babám is sárga volt, állandóan aludt, alig tudtam "rávenni" a szoptatásra, lenőtt nyelve volt, ami neki még nehezebbé tette a szopizást (2 hónapos korában sebészeten elvágták neki a nyelvféket, azóta nincs gond), a kórházban sebesre szívta a cicimet, így én már akkor elküldtem a férjemet AVENT bimbóvédőért és már a kórházban segített a védőnő azzal szoptatni, eközben mellszívóval pumpáltam, hogy addig is stimuláljam a cicit.
Itthon már csak 2 hétig szopizott bimbóvédővel.
Szerintem ez akarás kérdése!
Tudom, most kapom a lehurrogást, lepontozást, de úgy érzem, ezt le kellett írnom!
7 hónapos anyatejes baba anyukája
Kedves utolsó válaszoló! Nem kapsz lehurrogást, meg lepontozást, de tudod, ez nem mindenkinél így működik ám! Én császárral szültem, tudod mikor "indult be" a tejem? Az 5. héten!!! És ha addig nem adok mást a gyerekemnek, éhen hal, vagy mi? Hiába tettem rá a gyereket, már vérhólyagot szívott rá, pedig bimbóvédőt is használtam, hiába fejtem, kézzel, géppel, mindenhogy, de sajnos csak cseppecskék jöttek belőle, nemhogy spriccelt volna, mint sokaknak! És hiába ittam teát, ettem vitamint, a bohaúristennek sem akart beindulni rendesen. Így kénytelen voltam hozzátáplálni tápszerrel, és sajnos most már apad el, reggelente pár kortyocska jut neki sajna. Mit tudok csinálni? Semmit. Kapja a tápot, és a hozzátáplálást gyümivel és főzivel. Ennyi! Ne gondold, hogy ami nálad működött, másnál is fog. Én még örülhetek, hogy eddig tudtam nagyjából szoptatni (ma 5 hós), a családból senki nem tudott.
(B)
Utolsó előtti hozzászóló, én rossz bimbóvédővel kezdtem (kör alakú, nem volt vákum, semmit nem tudott vele szívni.)
Fejtem a tejet 8 héten keresztül (napi 300 ml, ennél több nem jött, bocs...) akkor vettem AVENT-eset.
Ezzel "tudott" szopni, ez azt jelentette, hogy kb 2 órát volt a mellemen, ennyi idő alatt szopott olyan 70-80 ml-t jó esetben, aztán beleunt, mivel a cumihoz volt szokva, és üvöltött a mellemen, mert nem jött úgy, ahogy a cumiból.
Akkor most mi az akarás kérdése tulajdonképpen?...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!