Most mindent elrontottam?
Tápszeres a babám. (Nem én akartam így, tudom, hogy az anyatej a legjobb, és a szoptatás, de se tejem nem volt elég, se a babám nem tudott szopni, pedig mindent megtettem volna, hogy sikerüljön.)
3,5 hós volt, mikor először adtam neki reszelt almát kóstoltatásként, de mikor elfogyott az a kicsi, sírt utána, így a kóstoltatás elég sokra sikerült, az 1 hetet meg nem vártam ki, 2-3 napon belül mást is kapott (banán, alma burgonyával üvegeset).
Az 1-2 kanál dolgot nem tudtam összehozni, fél üveggel megeszik egyszerre, a tápszert meg elutasítja.
Elég nagy baj, és a többi hasonló kérdésnél írták többen, hogy majd évek múlva ilyen meg olyan bélrendszeri bajuk, meg különböző allergiájuk lesz azoknak a babáknak, akiknél túl korán elkezdik a hozzátáplálást.
Elkerülhetem-e még ezt, és ha igen, akkor hogyan?
(A "6 hónapig kizárólag szoptassunk" válasz szeretném, ha elmaradna, ez nem rajtam múlt.)
4,5 hós korában kezdtem a kóstoltatást.
4 hós koráig anyatejes volt, de azóta tápszeres a lányom, és szintén nagyon jól fogadta a gyümiket, zöldségeket. zökkenőmentes volt az egész kóstoltatás téma, bár a bevezetésnél nagyon odafigyeltem hogy mikor mit lehet adni mert én nagyon sokféle dologra allergiás vagyok.
most 17 hós, és reggel-este tápizik még, de amúgy szinte mindent eszik
nagyon jó étvágyú, nem válogatós.
és az égvilágon kutya baja, úgy tűnik semmiféle allergiája sincs
ugyanígy tervezem a kóstoltatást most a fiamnál is majd
Igaz én később kezdtem el 5 hónaposan, de az én fiam sem volt hajlandó betartani a fokozatosságot, azonnal bevágott egy viszonylag nagyobb adagot. Azóta sem kóstoltattam vele elő semmit, mindent azonnal meg akart enni, és az elmúlt 2 és fél hónapban nem tűnik úgy, hogy baja lenne. Nem szívesen hivatkozok a régi dolgokra, de engem pl. anyukám 3 hónapig tudott szoptatni, utána feles tej, és gyümölcsök, zöldségek, főzelékek, és a mai napig sincs sem bélproblémám, sem allergiám.
Szerintem semmi baja nem lesz a kicsinek, nem véletlenül mondják, hogy rá kell bízni. Ha nem lenne érett a hozzátáplálásra, akkor kiköpte volna simán, ahogy a keresztlányom tette:)
Jó babázást!
ҝ
az enyém 3.5 hósan megtagadta a tápot és a dokinő mondta, h valamit tenni kell (addigra már 7 féle tápszert kipróbáltunk a 3.5 hó alatt ,mert egyiket sem szerette) és hogy krzdjem meg azonnal a hozzátáplálást. na, életében először egy fél reszelt almát bevágott és még kért. és onnantól falta a gyümölcsöket. Én nem kóstoltattam napokig egy-egy kanálnyit, mert ő falta őket és sosem volt semmi baja. Arra ügyeltem, h egy nap csak egyfélét vezessek be, h kiderüljön h mitől ha van vmi allergia. Aztán kb. 2 hétre rá már komlett adagokat főzelékezett, 4.5 hósan pedig már csirkehusis főzelékezett és úgy nézett ki a napi étrendje, mint egy 8 hónaposé...
Most egy éves és teljesen a mi főztünket eszi. Pár hete vettem észre, hogy megyünk bevásárolni de már nem veszünk bébiételeket :-DDDDD
Semmi baja a gyerkőcnek. Szerinted a szüleid és a mi korosztályunkban is mindenki bélrendszeri beteg???
Hülyeség, hogy a korai hozzátáplálás miatt lesz bajuk a babáknak, aki ilyet mond, ne is foglalkozz vele.
Kisfiam szintén kezdettől tápszert is kapott, és 2 hónapos korában adtam neki először almát. :)
Nem az a probléma, hogy már eszik mást is, hanem az, hogy a tápszert nem fogadja el, mert arra bizony még szüksége lenne.
Nálunk a következő volt a helyzet: kisfiam amikor megérezte az alma ízét, úgy döntött, hogy a sz@r humana ha1 lc pufa táp rossz ízű (tényleg az) nem kell neki. Ezért tápszert váltottunk, humana baby fitre, ami banános, édesebb. De az meg nagyon megfogta a kakiját. Ezt ő érezte is, és ezt is alig akarta elfogadni. Így írattam másikat a dokinkkal. Ugyan ez nem ha-s táp, de semmi baja vele, minden további nélkül megeszi (beba1).
Egyébként 5 hós lesz holnap, ő is eszik napi 1x gyümölcsöt, és egy étkezését már kiváltottam főzelékre is.
Szerintem próbálj meg te is másik tápot neki, hátha az előzőnek csak az ízével van baja. Kellene még neki tejalapú dolog (tápszer vagy akár tejpép), és nyugi, semmi baja nem lesz azért, mert már hozzátáplálsz. A tápszeres babáknál kell is hozzátáplálni, nehogy vérszegények legyenek.
(B)
OFF: Ne most nézegessétek a gyerekeitek gyomorműködését... Majd jópár év múlva fogjátok látni, de ti tudjátok... Csak hogy ne a levegőbe beszéljek:
"A babáknak 4-6 hónapos korukig „nyitott” a bélrendszere. A vékonybél sejtjei közötti réseken teljes makromolekulák is átjutnak, többek között teljes fehérjék és patogének, és ezek közvetlenül a véráramba kerülnek. Ez nagy hasznára van a szoptatott csecsemőnek, mert lehetővé teszi, hogy az anyatejben lévő hasznos antitestek sokkal közvetlenebbül jussanak a baba véráramába, de ez azt is jelenti, hogy más ételek nagy fehérjemolekulái és betegségeket okozó patogének is könnyedén átjutnak. A csecsemő szervezete ezeket az antitesteket a hatodik hónap környé kén kezdi termelni, és erre az időre már be kell fejeződnie a záródásnak." Nem értem, miért kell tuszmákolni mindenáron a gyerekbe idő előtt a szilárd ételt... Mitől lesz az neki, vagy nektek jobb?
Nekünk viszont több orvos is mondta, hogy a baba bélrendszere 3 hónapos korra válik éretté, de azért jó tovább a kizárólagos szoptatás, mert jobban fel tud készülni a pocak. Viszont a bélrendszere miatt nem lesz baja, nem véletlen, hogy a kólika is az esetek 90%-ában 3 hónapos korra múlik el. Nem értek veled egyet, mert a 6 hónapig tartó kizárólagos szoptatás régen nem volt elterjedt, és például a mi generációnk legtöbb tagja babaként korán kapott mást is enni, arról nem is beszélve, hogy miket. És azért túlzás lenne azt állítani, hogy mindenki bélrendszeri problémáktól szenved. Arról nem is beszélve, hogy hány ilyen betegséggel rendelkező ember van, aki 6 hónapos koráig csak anyatejet kapott! Szóval ezt embere válogatja.
Mindenesetre erről lehet vitatkozni hetekig is, de mindenki maga dönti el, mit csinál, én úgy döntöttem, 5 hónaposan már érett rá. És szívesebben hallgatok az orvosokra, mint egy idemásolt szövegrészletre, főleg, mert ha rákeresek az interneten, bőven találok olyan cikkeket is, amelyek az én orvosaimat támasztják alá.
ҝ
Szerintem ne aggódj, amikor mi babák voltunk, 3 hónaposan már főzelékeket kaptunk. Ráadásul más országokban is más szokások vannak.
Nézd innen a dolgot: Tök jó, hogy a babád szívesen eszik gyümölcsöt, zöldséget! Csomóan hónapokig szenvednek, mire elérik ezt. :)
Semmi baja nem lesz tőle, nyugodj meg. Azt add neki, amit szívesen eszik.
Szia! És mennyi tápszert kap a babád a szilárd mellett?
Csak azért kérdezem, mert 1 éves korig a fő táplálék az anyatej, vagy a tápszer. Az 1 év alatti fejlődő szervezetnek még napi 5-8 deci anyatejre/tápszerre szükség van.
Ha már elkezdted a hozzátáplálást, akkor már úgy sem tudsz mit tenni, nem tudod visszafordítani. Ha a babád szívesen eszi, akkor nem lehet gond.
Szerintem arra akkor is figyelj, hogy meglegyen a napi fél liter tápszer. Ha nem kedveli, akkor próbálj másikat, amit elfogad.
Én mondjuk a másik "táborhoz" tartozom, mert 6 hónapig csak szopizott a babám és pár hete kóstolgat, de még csak gyümit, de azt se szívesen eszi. Még főzeléket sem kapott, naponta 5-6 alkalommal szopizik. Ő meg cicifüggő. Hát, ez van.
7 hónapos lesz a napokban.
Ugyebár már nem egy, nem két kérdésre leírtam válaszként, hogy én már másfél hónaposan levesből kivett répát és krumplit kaptam pürésítve. Anyám is választhatott: éhen halok, vagy ad valami kaját. 34 évvel ezelőtt egyféle tápszer volt, attól sugárban hánytam, anyámnak teje nulla, úgyhogy feles tejet kaptunk (fele zacskós bolti tej, fele víz), meg valami pehelyfélét. Ezek mellé kellett valami olyat is adni, ami táplált is. Hát ez van. És itt vagyok, nincs sem gyomor, sem pedig bélrendszeri problémám, a betegségeket csak hírből ismerem. Páromat például 3 hónaposan megtömték húsvéti sonkával, mert cuppogott, ahogy nézte, a család mit eszik. Adtak neki, lakmározott belőle. Ja, és ő például kecsketejet kapott, szintén nem volt más. Ő még annyira sem volt beteg, mint én.
Szóval kedves "ellentábor" gondoljátok, hogy baja lesz az 5 hónapos gyerekemnek, ha eszik saját termesztésű, garantáltan vegyszermentes gyümölcsöt és zöldséget???
(B)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!