Anyukák, veletek volt ilyen? Van, hogy a baba miatt romlik meg egy kapcsolat? Ne járjunk oda?

Szia!

A mama azért akart odaköltözni, mert:

1 segíteni akart

2 unokázni akart

3 át akarta adni a tapasztalatait

4 közelebb akart kerülni hozzád mind testileg, mind lelkileg.

Amit csinál, hogy mindenbe beleszól, azért van, mert:

1 nem kéred ki a véleményét és kötelességének érzi, hogy megmondja

2 aggódik, hogy valamit rosszul csinálsz

3 még is csak az anyád, még is csak a lánya vagy, ugyanaz, aki egykor olyan icuri volt, mint a te picurid, és ez soha nem fog megváltozni

4 részese akar lenni az életeteknek, mivel messze lakik tőletek, és még is csak az unokájáról van szó

Amit tehetsz:

1 erőt veszel magadon, és kikéred a tanácsát, hogy érezze, hogy fontos neked a véleménye

2 előttem mindtak egy jó ötletet, menjetek el wellnessezni és beszéljétek át a dolgokat

3 ha egyszer elmegy hozzátok, hívd át a babás barátnőidet is, hogy lássa, nem csak te csinálod úgy a dolgokat, ahogy, hanem más is

Amúgy az én kapcsolatom nagyon megromlott anyukámmal a baba születése után, három hónapos korában látta utoljára, most lesz egy éves. Fél évig nem beszéltem vele egy szót sem, mert nagyon megbántott. Holnap után látjuk egymást először újra, bár már pár napja beszélünk egymással. Mondjuk ez sem az ő érdeme, hanem a sors hozta így, hogy pont ebben az országban és ebben a városban van dolga. De végül ismörülök neki, mert azért hiányzott, hiányoztak a kérdései, az ötletei. Ez a fél év nekem olyan volt, mintha meghalt volna, és mivel már 66 éves, ezért örülök neki, hogy most feltámadt. Mert ha egyszer tényleg elmegy, sosem bocsátanám meg magamnak, hogy haragban váltunk el, és nem engedtem, hogy lássa az unokáját.

4-es vagyok, van pár gondolatom még a válaszok kapcsán.

Egyrészről azt gondolom, hogy sok szempontból teljesen más vagyok én is, mint Kérdező, mert én pl. rettegtem a császártól, harmadik szülésnél reális volt, hogy az lesz, mert harántban feküdt a kiírás előtt még nem sokkal a babám, tehát én sose választanám, háztartási segítséget szívesen fogadnék mondjuk havonta egyszer, ha lenne rá keretünk, de a kérdésnek ezekhez a dolgokhoz semmi köze nem volt, így ezekre nem reagáltam.

Ami az anya-lánya kapcsolatot illeti, ott nagyon sok a hasonlóság azt hiszem.

8as és 9-es válaszadónak szerencséje van, mert bár nekik is akadtak problémáik az anyjukkal (mint szinte mindenkinek, azt gondolom), de teljesen más az, hogy van valami konfliktusod, amit meg is lehet beszélni (mint ahogy írta is valaki, hogy mindketten "akarják"), és más az, amikor az anya érzelmi terrorban neveli fel a gyerekét, és ebből kell valahogyan kiszállni felnőttként. Egy ilyen helyzetben a wellness és társai nem jó megoldás.

Abból kell kiindulni, hogy az anya nem változik, tehát egyedül én változhatok, és nekem kell, ha más kapcsolatot szeretnék.

Egyébként el lehet így indulni, ha egy időre beszünteted a kapcsolatot vele, akkor sokkolódni fog, egyáltalán nem érti mi is van, és akkor ha sikerül, el lehet kezdeni egy párbeszédet később.

Nekem mondjuk nem sikerült túlzottan, mert csukott fülekre találtam, de lehet, hogy Neked fog. Szóval hajrá!

Abból kiindulva, hogy anyagilag nem lehettek rossz helyzetben, érdemes felkeresni egy pszichológust, nekem is ő segített mélyre ásni, és megérteni sok mindent, amin már hosszú éveket agyaltam, de nem sikerült. Azt is, hogy anyám miért viselkedik úgy, ahogy.

Másik válaszadó kapcsán még pár gondolat:

Amit csinál, hogy mindenbe beleszól, azért van, mert:

1 nem kéred ki a véleményét és kötelességének érzi, hogy megmondja

Meg azért, mert magát fontosnak akarja érezni. Egyébként pedig nem hogy nem kötelessége, nincs hozzá joga.

2 aggódik, hogy valamit rosszul csinálsz

Nem aggódik, kritizál. Meg sem próbálja megérteni a gyermeke álláspontját, mert ő mindent jól (jobban) tud a világról, a gyermekét még mindig kisgyereknek képzeli, aki az ő segítsége és bölcsessége nélkül nem boldogul (Csakhogy élettapasztalat nem egyenlő bölcsesség! Ez nem automatikus, a bölcsességhez sokkal több kell)

3 még is csak az anyád, még is csak a lánya vagy, ugyanaz, aki egykor olyan icuri volt, mint a te picurid, és ez soha nem fog megváltozni

Annak, hogy a gyerekeink felnőnek az a lényege, hogy útjukra engedjük őket. Nincs több függőség, a gyerek felnőttként már maga vállal felelősséget tetteiért, és igenis, ha hülyeséget csinál, szótlanul kell végig nézni, kivéve ha a tanácsomat kéri ki. Amíg pici addig kell a szülőnek nevelni és formálni, és persze mindezeket megelőzve szeretni, feltételek nélkül!

Amikor felnőnek, akkor már nem azok a picik, mint akik voltak.

4 részese akar lenni az életeteknek, mivel messze lakik tőletek, és még is csak az unokájáról van szó

Úgy tud részese lenni a nagyszülő a fiatalok életének, ha a kedvükben jár, és azt nézi hol tud segíteni. (De a segítség legtöbbször nem az, amit annak gondol, hanem az, amit a gyerek kér tőle, már ha van olyan viszony, hogy tud kérni)

A nagyszülőnek nincs "jogalapja" az unokára, úgy mint a szülőknek, tehát kell a jó kapcsolat ahhoz, hogy együtt lehessen velük. (Itt épp ezt aknázza alá az anyuka)

Nálunk pl. az van, hogy anyukám a saját szeretetigényét akarja kielégíteni az unokáival, és őket is ugyanúgy manipulálja, megmondja mit akar játszani, hogy most ide jöjjön, oda menjen az unoka, játszótér nem jó, mert akkor nem tud velük beszélgetni, "csak" nézheti őket. (Hiába akarnak a gyerekek játszóra menni) Nem érdekli, hogy az unokák mit szeretnének játszani vele, azt kell csinálni, amiben ő jól érzi magát...

Ha a gyerekeim nem vesznek részt abban, amit követel tőlük, akkor megsértődik rájuk, mint egy gyerek.

Szóval nagyon nem mindegy, hogyan viselkedik az a nagyi, és bár én is azt gondolom, hogy az unokáknak jó, ha "több" nagyszülőjük van, de nem mindegy, milyen áron. :(

Nem olvastam el a válaszokat, de én a helyedben elhívnám az édesanyámat néhány napra, apukának a "nyakába kötném" a gyereket néhány órára és beszélgetnék vele, elmondhatnád neki a Te meglátásaid, a Te véleményed, elmagyarázhatnád neki, hogy Te miért nem tudsz takarítani vagy miért van szükséged a barátnőkre, bevásárlásra.

Aztán végighallgatnám, hogy szerinte mit kellene változtatni, szerinte mi nem jó, aztán mondanám, hogy átgondolom, de ő is tegye meg. Meg ha már vendégül látod akkor megkérném, hogy főzzünk valamit közösen, süssünk egy süteményt, írtad, hogy te nem főzöl, viszont ő biztosan szeret főzni, ha ezen is ki volt akadva, így látja, hogy értékeled Őt.

Anyukám külföldön lakik 950 km :(, ha hazajön nálunk van "vendégségben", majdnem minden nap beszélünk telefonon, de ha itthon van, házisárkány. :)

Viszont már ilyen apró kis trükkökkel kijátszom, mint pl : 22hónapos a fiam, a játékait ahogy összepakoltam szétpakolja. Én összeszedtem, a gyerek fél perc múlva szét. Anyu kiakadt, hogy rendetlenséget csinál a gyerek. (A nappaliba játszik, mert itt van a közelemben) Majd ő beszoktatja a gyerekszobába játszani, én meg ráhagytam. Anyunak is leesett a papírhúszas a végére, hogy a gyereknek így jó, ha fejre állunk akkor is(kihordta a játékokat), még ő sem tudja megváltoztatni.

Aztán szépen lassan belátta a dolgokat, a nagyobb dolgainkba soha nem szólt bele, ha megpróbálná a mondat elején közölném, hogy nincs közöd hozzá és ennyi, de ilyen kis apróságokkal már kikészített, inkább engedtem, hogy megmutassa, hogy még neki sem sikerül. :)

Mondjuk én simán szültem, fogadott orvosom volt, a kiírt időpontra anyukám hazajött, ráhúztam 3 napot, indítottan szültem, anyukám a szülőszoba ajtó előtt toporgott, a párom bent volt, meg kellett venni a csini kék ruhát, hogy bejöhessenek, a páromat megkértem, hogy vegyen egy ruhát anyunak és vigye ki neki, így anyukám is jelen volt az életünk legfontosabb perceiben, ez rengeteget erősített a kapcsolatunkon. Ja és én szülés után hagytam, hogy anyu "beleokoskodjon" a dolgainkba, itt volt velem 3 hétig, elmondhatatlanul sokat segített, ha valamiben nem értettünk egyet, megpróbáltuk így is úgy is, természetesen mindig az ő véleményét vettük előbbre :)

11-es vagyok. Ugyanazt mondjuk, csak nekem nem sikerült olyan jól leírni, mint neked az utolsó kommentben.

Az én anyám is pszichiátriai eset, nárcisztikus személyiségzavar (pszichológiai tankönyvben olvastam jellemzést erről amiben azt mondja, hogy ha az alábbi nyolc pontból öt stimmel, akkor nárcisztikus személyiségzavarról van szó, nos anyámnál mind a nyolc stimmelt). Ráadásul orvos, tehát már a szakmájából kiindulva is tévedhetetlennek hiszi magát.

Mindenki hibázik, csak ő nem, ha még is, akkor azt mások miatt történik. Mindenki az ő kényelmét kell, h szolgálja, ha valaki nem tetszik neki vmiért akkor már utálja is. A 82 éves apámnak ágyba kell vinnie neki a kávét, különben megsértődik.

Az unokát én vigyem hozzá egy hetesen, mert ő nem akat autóbaülni ezért (decemberi a gyerek). Ne kapkodjam fel állandóan a gyereket ha sír. Tegyem be az újszülöttet a vízbe nyakig, mert élvezi a vizet (köldökcsonkig ért és üvöltött tőle. Reakció: azért üvölt mert nem ér nyakig a víz), ne szoptassam éjszaka, hanem hagyjam sírni három-négy napig és át fogja aludni az éjszakát, ő is ezt csinálta... Átmentünk hozzájuk, folyamatosan ment a tévé, vagy ő dumált és csodálkozott, h nem alszik a baba. Teljesen felpörgött estére, erre közli, h adjak neki citromfű teát. És még sorolhatnám.

Kiköltöztünk külföldre, közölte, hogy elvettük tőle az unokáját, így úgy tekinti, mintha nem is lenne. Ekkor telt be a pohár és fél évig egyáltalán nem beszéltem vele. Most jön ki ide, holnap találkozunk, hozott a gyereknek ruhát, játékokat, pelenkát, gyógyszereket, stb. Próbálkozik, de azt hiszem az lesz a legjobb, ha miután elment, megint nem beszélek vele egy ideig, csak hogy nehogy előjöjjön belőle ismét a nárcisztikus nagymama.

Kedves kérdező!

Sok mindenben megértelek, ha valamit gyűlölök, az az, ha kéretlen tanácsokkal akarnak ellátni. Én sem fogadom el, anyukámtól sem! A 4. Gyermekemet várom, de még mindig vannak tanácsai...imádom az anyámat, de azért szólok neki, hogy az első kettőt is felneveltem, okosak szépek, 15 év után bevállaltam megint kettőt (a nagyediket a sors hozta), menni fog ismét... Van amikor azt mondom neki: "Anya, neked volt lehetőséged felnevelni a gyerekeiket saját belátásod szerint, add meg nekem is ezt a lehetőséget." De azért jóba vagyunk.

Az hogy féltél a szüléstől, az természetes. Mindenki fél! Az hogy indokolatlanul megcsászároztattad magad, az egy nagy hülyeség volt! Szültem mindkét módon. Az első császár után a másodikat hüvelyi úton. Micsoda élmény volt! Boldog vagyok, hogy megadatott az életben ez is! Ha szülsz még, próbáld meg. Össze sem lehet hasonlítani a két élményt. Persze, ha orvosilag indokolt a császár, akkor nyilván nincs választási lehetőség. De ha tudsz szülni, ne maradj ki belőle.

Pénzem nekem is van, takarítónőm is, nincs ebben semmi, ennyi gyerek és ekkora ház mellett bőven van mit csinálnom.

A magánkórházzal sincs baj, hiszen nagyobb törődést és jobb ellátást kapsz. Remélhetőleg az orvosok is szépen dolgoznak. Én császár utan mehettem plasztkáztatni az iszonyú ronda hegget, pedig saját orvosom volt, csak állami kórházban.... De a pénzedet arra kellett volna használni, hogy gerincvelői érzéstelenítést kérj, vagy valami olyan megoldást, ami könnyebbé teszi a hüvelyi szülést...remélem lesz még benne részed.

Az, hogy pénzed van, az nem azt jelenti, hogy mindenben a könnyebb utat kell választanod, mert van, hogy az a rosszabb választás...

Van, hogy nem jönnek ki egymással szülő és gyermek, ennek valamilyen oka van. Sajnos nem lehet mit tenni. A Picinek akkor is ő lesz a nagymamája, ha többet nem fogtok vele találkozni. Lehet, hogy még anyáskodik feletted, és ezért "ad" tanácsokat. Valószínűleg ennek lelki oka lehet, hogy így bánik veled édesanyád. Talán gyermekkori sérelmei miatt ilyen. Ha ez megterhelő Neked, akkor egy ideig tényleg érdemes szüneteltetni a kapcsolatot, csak a szokásos udvarias köröket leróni.

(Volt egy megjegyzés, amit nem értettem, idézem:" miért veszem fel a picit,ha sír,miért nem velünk alszik". Szóval ha sír, akkor nem vedd ki, de este aludjatok a Picivel? Ezt nem értem. A kettő olyan ellenmondásos...)