Miért van az, hogy valaki amint kimondja, hogy a babája tápszeres, rögtön nagy lemondóan hozzáteszi, hogy sajnos? Olyan szörnyű dolog ez a mai világban?
Én úgy vagyok vele, hogy akinek megy, szoptat, akinek nem megy, az úgysem tud mit tenni.
Ezerszer inkább tápszer, mint az a kínlódás, amit itt egyesek leírnak a fejéssel meg a szoptatással. Nekem fontosabb, hogy a gyerekemnek kipihent, normális anyja legyen, minthogy még egy hétig szoptathassam.
Mi olyan rossz ebben?
Kedves utolsó, nagyon szép és jó amit írtál, és tudom, hogy ennek így kellene lennie. Én nem vagyok olyan ember, aki a másikat a sárba tapossa csak hogy saját magam jobb színben tüntessem fel. Nem szoktam olyan dolgokkal sem hivalkodni, ami másnak akinek nincs, fájhat. Nem villogok előttük, én ilyen vagyok. Nem tudtam sokáig szoptatni, ez fáj. Nem tettem még túl magam rajta, pedig mindent megtettem, és igen, talán keresek önigazolást, hogy tényleg mindent megtettem-e. És őszintén örülök, hogy nem vagyok egy arrogáns s..gfej, aki azt hiszi, hogy a világ nélküle meg is állna, mert mindent ő tart kézben, minden őrajta múlik, és nem történik semmi tőle függetlenül. Inkább sírok ha valami szomorú hírt hallok, és sokszor azon is sírok amiket itt olvasok. Tudom, túlérzékeny vagyok, de százszor inkább ilyen legyek mint egy érzéketlen valaki, aki értetlenül áll azelőtt, ha valakinek pl. a szeretet indok bármilyen tettében (most nem a 12-es válaszolóra gondolok, mert őt nem ismerem, róla nem jelentenék ki ilyet. Csak annyit, hogy arrogáns és nem empatikus.) De van a környezetemben olyan ember aki tökéletesen érzéketlen, és sajnos azt látom, hogy ez ragályos, és a gyerekekre kifejezetten kártékony az ilyen szülő. Na most én is nagyon elkanyarodtam az eredeti témától.
12-es, neked annyit javasolnék, hogy ne rúgj olyan emberekbe akiknek fáj valami. Tök mindegy, hogy ez mi, de ne csináld.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!