Van valakinek tobbemberes babaja? Ti hogy birtok vele?

Lányom az első évét végigordította. Nagyjából napi 10-12 órát sírt, úgy hogy közben néha nem vett levegőt.

Igen, többemberes volt, mert egyedül teljesen kiborultam volna, ha este apa nem vette volna át végre tőlem egy kis időre.

Gyomorideggel keltem, mert egyből elkezdett üvölteni, és mindenen sírt. Iszonyatosan rossz volt, aggódtam, tehetetlen voltam. Többször voltunk is vele kórházban, mert abnormális módon sírt. Kiderült semmi "baja". Csak érzékeny...

Az első félév kegyetlen volt, de az első évet kellett túlélni, utána jobb lett.

Engem nem érdekel, ha rosszcsont, ha örökmozgó. De az a sok-sok sírás, aminek nem tudod az okát...hát az őrület volt.

Hogy hogy bírtam? Nehezen. De túl vagyunk rajta, idén már 3 éves lesz, és egy nagyon cukorfalat kislány lett belőle. Szóval minden idő és türelem kérdése.

Kitartást!

Ui: nem volt koraszülött. 41. héten született, makk egészségesen.

Nekem a második babám lett többemberes, most 11 hónapos.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz!

Sokszor itt panaszkodtam ki magam a gyakorin, kicsit az is segített meg az, hogy naponta kétszer sétáltunk még télen is, ugyanis a levegőn nyugodt volt és én is kiszellőztettem a fejemet.

Másképp nem éltem volna túl, nekem sem volt segítségem, az édesapám közben kórházban haldoklott, majd meghalt...szóval sok minden közbe jött.

Iszonyatos volt az eleje, akkor egész nap és egész éjjel üvöltött a picim, még kézben is, kendőben is, mei-tai-ban is.

Én meg nagyon rossz anyának éreztem magam, hogy képtelen vagyok megvigasztalni és azt sem tudom mi baja!

Aztán egyre jobb lett, mára már csak annyit sír, mint egy másik nyugis két hónapos baba.

Már meg lehet nyugtatni, kivéve a buszon.

Amíg a megállóban áll a busz és nem indul el, addig üvölt, nem lehet vele semmit csinálni, mindenki minket néz és persze hallgatom, hogy milyen anya vagyok, hogy nem vigasztalom meg és hogy ilyen a gyermekem!

Az éjszakát soha nem aludta át, kb. 3-5-ször kel.

Az elején pedig egy szemet sem aludt éjjel, egészen addig míg rá nem jöttünk, hogy a testközelséget igényli, vele kell aludnunk!

Volt olyan pillanat, mikor úgy éreztem, nem bírom tovább, az idegrendszerünk kikészült kicsit a férjemmel, de vége, már nagyon örülünk, hogy ilyen kis bújós, szeretetéhes babóca lett belőle.

Mozgásban nagyon gyorsan fejlődik (már önállóan jár) és nagyon okos!

És ezek után tervezzük a harmadikat, mert ha kibírtuk, ennél rosszabb már nem jöhet, csak esetleg ugyanilyen, de már egyszer sikerült végigcsinálni, bár még a hisztikorszak ezután jön, már előre készülök a földön fetrengős jelenetekre...

Akkor is imádom őket és tudom, hogy nem tehetek róla, hogy ilyennek született, senki sem hibás ebben, mindenki egyéniség, így kell őket elfogadni!