Anyukák, akik így tesznek/tettek: miért maradtok/maradtatok otthon 3 évig a kicsivel?

Pont Németországban tapasztaltam azt (Berlin), hogy a legtöbb nő (bizonyos végzettségi szint fölött) nem marad otthon, csak rövid ideig. A személyes tapasztalataim nagy része egyébként a Skandináv államokból származik, a többi inkább olvasott "tudás".

A saját élmény egyébként biztosan meghatározó nálam. Én 11 hónaposan kezdtem a bölcsit, és imádtam (nyilván elmondásokból tudom), és mindig is ilyen maradtam, minden közösségbe nagyon hamar tudok kontaktolni. Hugi itthoni baba, ő 3 évesen kezdte az ovit, és utálta, végig sírta, szomatizált, kínlódott. Alig járt, mert egy idő után a pszichogén bajok valós testi tüneteket is képeztek. Nyilván kár volna ezt a tapasztalatot axiómává tenni, de sok ilyennel találkoztam.

Köszönöm a válaszokat mindenkinek! :)

Ja, az anyagiak, valaki említette, hogy No-ban azért maradnak otthon, mert apa fizetése elég.

Nálam, és sokaknál is ez nem a fizetésről szól, attól hála Istennek én is maradhatnék, és nem is igazán dolgozni megyek vissza, hanem klinikai képzésre, ami heti 2 nap, tehát pénz nem jár majd érte. Ez inkább egyfajta "meggyőződés". Ha otthon lennék, és nem lenne munkám, plusz meg is tehetném, akkor azok között a körülmények között is beadnám, csak akkor nem aludna ott egy napot sem.

Szerintem végig kihangsúlyoztam, hogy semmit nem akarok leszólni, az ÉN tapasztalaimról, az ÉN véleményemről írtam annak fényében, amit más országokban tapasztaltam. :)

ÉN nem érzem jónak a hosszú otthon töltött éveket, és ÉN nem tudom elképzelni, hogy így tegyek, ettől nem mondanék ítéletet semmilyen rendszerről. :) A differenciák érdekeltek, mert nekem új ez a módszer-rendszer, de ennyi. :)