Hogyan élitek meg, fogadjátok el hogy nincs segítség? Mind a két nagymama, köszöni jól van és nem messze csak nullák!

Nem várható el semmilyen segítség. Mi még csak most próbálkozunk a babával, de már most tudjuk, h senki sem fog segíteni. Egyedül kell megoldanunk majd mindent és meg is fogjuk. Nem azon fogok keseregni, h jaj, szültem egy gyereket, de mennék programozni most már, a rokonság meg nem akar rá vigyázni...

el kell fogadni, h a mai nagyszülők még tanulnak, dolgoznak, válalkozást vezetnek, hétvégén meg pihenni szeretnének és rendelni egy pizzát, nem pedig egész álló nap főzni-sütni, délután meg gyerekre vigyázni. Furcsa, de ez van, ennek tudatában kell belevágni a gyerekvállalásba és akkor nem lesz koppanás.

Én az utolsóval abszolút egyet értek. Én úgy vállaltam a gyerekeket, hogy tudtam semmi segítségem nem lesz, mert egyrészt messze laknak és nem várhatom el, hogy rohangáljanak hetente hozzánk x km-ről, mert nekem mozizni támad kedvem, másrészt dolgoznak, hétvégén nem utazgatni, hanem pihenni szeretnének. Én nem várom el egyik nagyszülőtől sem, hogy segítsenek, ha maguktól felajánlják akkor elfogadom, de magamtól, nagyo-nagyon ritkán, sos helyzetben kérem. Vásárlást, kikapcsolódást megoldom magam. Szerencsére nagyon szuper társaság lakik körülöttünk, akikre bátran rá merem bízni 1-1 órára a gyerekeimet. A férjemmel kikapcsolódni kettesben meg max évente 1-2X megyünk, általában akkor mikor a nagyik a nyári/téli szabit töltik, és ilyenkor vigyáznak 2-3 napra a gyerkőcökre, míg mi egymással foglalkozunk.

Valóban annó mi is a nagymamánál nyaraltunk hetekig, de az merőben más világ volt ugyebár. Az én nagymamám 50 egynéhány évesen már nyugdíjas volt, semmi dolga nem volt, csak otthon az állatok megetetni, nagypapámat meleg vacsival várni és minket dajkálni. A mostani nagymamák csak álmodnak a korai nyugdíjról és sajnos sokan közülük meg sem fogják érni, vagy teljesen lerobbannak. egészségileg

na majd megnézem a kedves 21-22 es válaszolót ha két gyerekük lesz vagy akár csak az az egy is, és telnek múlnak a hónapok és a nap 24 órájában állandóan együtt vannak, vagy kapnak egy problémásabb gyereket vagy sírósat vagy később rossz alvót rossz evőt vagy úgy egyáltalán nem TÖKÉLETES gyereket, és úgy érzik majd hogy országomat fél óra szabadidőért amikor csak nézek magam elé és senki se igényli a 100% figyelmemet, vagy aludnék pár órácskát vagy a férjemmel beszélni szeretnék 2 nél több mondatot anélkül hogy valaki belekiabáljon,

vagy ne adj isten mennék színházba moziba 1-1 szer hogy ne szűküljön be a tudatom csak a babára----szóval hogy ezekben az esetekben is ennyire döngetik e majd a mellüket hogy óóó igen ők MINDIG MINDENT egyedül oldottak meg a gyerekkel együtt és 24 órából 24 et együtt töltve éveken keresztül.

kívánom hogy úgy legyen, de ha mégsem, akkor majd itt olvashatjuk a kérdéseket (amik mindig jó nagy számban megjelennek itt is) hogy rossz anya lennék e ha 2 órára másra hagynám a gyerekemet, vagy ki vagyok mert a gyerekem hónapok (évek) óta nem alszik, vagy kivagyok mert saját magamra sose jut idő stb.

Nálunk pl. nem az a nagymama nem segít, aki még dolgozik, mellette főiskolára jár, ramaty az egészségi állapota és még messze is lakik. Az nem segít, aki otthon mereszti a valagát, fitt, bulizik, mint egy 16 éves. Nem a munkát kell neki kipihenni hétvégén, hanem azt hogy egész héten a körmét lakkozta.

Akik őszintén úgy gondolják, hogy ha valaki nagyszülő lesz az már nem kell hogy a gyerekével, unokájával foglalkozzon, annak előre sajnálom a gyerekét. Én nem így nőttem fel, én egy összetartó családban éltem eddig és ez igaz a tágabb családomra is. Nekem nem kellene, hogy anyósom vigyázzon a gyerekünkre, akire 6 évig vártunk, mert minden pillanatot szertnék vele tölteni. De amikor a terhességem 19. hetéig mozdulatlanul kellett feküdnöm, akkor talán jól jött volna, ha a bajban megkérdezi a fiát, hogy van-e mit ennie. Szerintem ez nem nagyszülőség kérdése, hanem azon múlik, hogy valaki mennyire emberséges.

Kedves kérdező és kedves utolsó!

22-es vagyok

Látom a pontozás az megy, a szövegértelmezés kevésbé!

De ha nem lett volna elég egyértelmű: Két azaz kettő db gyerekem van, akikkel egyedül vagyok. Van egy "fantom" férjem, aki non stop dolgozik, a gyerekeket csak hétvégén látja általában. Nagyon sokan nem cserélnének velem egy percre sem. Volt egy mintának nem éppen nevezhető, magát kékre ordító lányom, aki 6 hónapos koráig csak ordítani tudott és 4 éves koráig egyetlen éjszakát sem aludt át, és volt egy nagyon jó kisbaba fiam. Mindkettő császárral született és első perctől én gondoztam őket, mint ahogy minden mást is én csináltam.

Az életem abból áll, hogy reggel oviba, bölcsibe megyünk, ha nem dolgozok, ha dolgozok akkor 24 órát távol vagyok a gyerekeimtől. Ha szabadnapos vagyok rohangálok, ovi, bölcsi, táncóra, kézműves foglalkozás és társai között, intézem a bevásárlást, főzök, mosok takarítok, nyáron kertet tartok rendbe, ügyeket intézek. És ezt nem panaszkodásból írom, én szeretem ha pörögnek a dolgok körülöttem és teljesen hozzá lehet szokni, hogy az embernek magának kell elintéznie mindent. Ha sokan sokkal több energiát fordítanának erre és kevesebbet a sopánkodásra, sokkal szebb lenne az élet, higgyétek el. Az hogy van segítsége az embernek az nagyon jó dolog, de ha nincs, azt el kell fogadni, beletörődni, és nem a nagymamákban kell keresni a hibát.

Persze én is szeretnék néha moziba menni, vagy színházba, de mivel ez ugye két gyerek mellett segítség híján lehetetlen, így apával szánunk magunkra időt este 8 után mikor a csibék alszanak. Nekem sokkal jobb és tartalmasabb időtöltés egy gyertyákkal körberakott fürdőkádba beülni a férjemmel egy pohár bor társaságában, mint a mozi. Dvd-t nézni itthon is tudok. Vagy mikor a nagyiknál vagyunk néha.

De térden csúszva biztos hogy nem könyörögnék senkinek, hogy vigyázzon már 1 órára a gyerekemre, mert elmennék bevásárolni, mert milyen macerás öltöztetni őket. Még akkor sem ha 24 órás műszak után hulla fáradtan, kialvatlanul kell mennem velük. Ha ennyire nem segítenek akkor hagynám a fenébe.

Bocs közbe írtak, utolsó előttinek ment.

Olvasva az utlosót, még mielőtt bárki félre értené, nem azt szeretném, hogy a nagyszülők ne vegyenek részt a gyerekeim életébe, mert a mi családunk is összetartó, a kicsik imádják az összes nagyszülőt és viszont. A válaszom csak és kizárólag a segítségnyújtásra (mint pl a had hagyjam a gyereket itt míg bevásárolok)vonatkozott.

Bajban kérnem sem kell, azonnal itt vannak.

a 24 es vagyok bocsi igen nem olvastam el azt a részt ahol írod hogy van gyereked.

De ahogy látom nálatok vannak nagyszülők és imádják a gyerekeket?

Egyébként meg csak arra hívnám fel a figyelmet, hogy azért mert te mindent megcsinálsz az nem azt jelenti hogy aki nem annyira 100% teherbíró mint te az már akkor ne is vállaljon gyereket.

Én tudom miről beszélsz mert nálunk is "fantom férj" van ahogy fogalmaztál és nálunk is én csinálok mindent egy fejlesztésre szoruló nagyobbal és két kisebbel (NEM panaszképpen írom örülök hogy ilyenek) de azért maximálisan megértem hogy fáj valakinek ha ÉLNEK a nagyszülők, nem ágyban fekvők, nem magatehetetlenek (mert a kérdező ilyenekről ír!!) és le se ejtik a családot.

Fájna és nem csak azért mert nincs segítség, hanem a gyerekeimet sajnálnám (és sajnálom is) hogy ennyit se érdemelnek a nagyszülőből hogy néha lássák és együtt lehessenek vele.

Meg az ember akármilyen "fasza csaj" és megáll a vártán minden szituációban és szereti a gyerekeit anyjuk helyett anyjuk apjuk helyett apjuk- azért akkor is jólesik ha MÁS is szereti, kedveli őket és más is nyújt nekik vmit érzelmileg nem csak mindig én az anyjuk.

Mert azért az egészséges dolog nagyon, ha egy kicsi gyereket sok sok olyan ember veszi körül (de legalábbis jónéhány) akik szeretik őt úgy ahogy van. (önbizalom, világban való hit stb. megalapozására stb.)

És ez szerintem eléggé sértő hogy kvázi ki az a hülye aki úgy vállal gyereket hogy majd a nagyszülő segít...

Igenis EZ A NORMÁLIS ha az ember azt feltételezi hogy ÉRZŐ egészséges NORMÁLIS 50-60 körüli embereket ÉRDEKELNI FOG a kicsi gyerek aki a húsuk vérük végülis.

És nem arra kell számítani hogy biztos le se ejtik majd...

Ez olyan mintha az ember elmenne a Balatonhoz nyaralni felkészülve hogy jót pancsikol hiszen az egy nagy tó, és mire odaérne kiderülne hogy nincs benne víz hirtelen. Mert nincs és kész, eltűnt.

Bocsánat hogy hosszú lett.

Na látom lassan megütjük a közös hangot. :)

Mint ahogy írtam a válaszom kizárólag a kérdésre vonatkozott, hogy hogy élem meg azt, hogy nincs segítségem, és nem tudom a gyerekeket 1-1 órára kire hagyni.

Természetesen azzal nem értek egyet, ha a nagyszülő le sem sz..rja az unokáját és a saját gyerekét, de azért a törődésnek sem abban kell megnyilvánulni, hogy lepasszolom neki a gyereket én meg megyek. Szerintem ez heti rendszerességgel nem várható el senkitől. Rendben van, ha felajánlják, megteszik szívesen, de nem várnám el anyutól, hogy hetente x időt az unokájával töltsön, hogy én fellélegezzek. Nekem tökéletesen megfelel, ha arra az évi 1-2 alkalomra elvállalják őket. Anyukám sem öreg, 55 éves, de nem mai gyerek már, és látom rajta hogy két kicsi gyerek ( a nagy 5 éves a kicsi 2) nem sétagalopp neki, még úgy sem hogy én is ott vagyok. Rendben van, hogy ők is felneveltek már x gyereket, de már nem 25-30 évesek, nem bírnak annyit, mint régen, pláne ha még dolgoznak is.