Nagyon zárkózott vagyok.21 hós lányomat nem viszem ki sétálni egyedül, nem járunk játszóra. Boltba, egyebek csak akkor, ha párom is jön. ( minden másnap). Ha ő dolgozik, itthon vagyunk. Tudom, hogy nem jó! Mit tegyek?

Nem bántani szeretnélek,de szerintem ez nem túl normális dolog,lehet,hogy ebben a helyzetben jó döntés lenne az orvos is.

De ha nem...

Akkor nincs olyan barátnőd/ismerősöd,akinél pici gyerek/baba van?Vele esetleg ki tudnátok mozdulni néha-néha,a kislányod is gyerektársaságban lenne és neked is könnyebb lenne beszélgetni ismerőssel,mint egy full idegennel.Vagy csak menjetek le sétálni minden nap,egyre több időre kettesben.

Pl. először csak negyed órára,utána 20 percre és így tovább,ahogy érzed.Nem muszáj feltétlen társaságba menni,bár most már jön a hidegebb idő,de azért elmehettek egy parkba sétálni vagy csak úgy ide-oda vagy menjetek el a férjed elé,amikor jön haza a munkából(bár ez csak úgy működik,ha közel lakik a lakhelyetekhez és gyalog/biciklivel jár).

Próbálj arra gondolni,hogy egyikőtöknek sem jó,ha otthon vagytok 0-24ig és hogy a lányod milyen jól érzi magát,ha kimozdultok.

Szerintem ez pánikbetegség.

Amikor megszületett a 2. babánk, én is éreztem magamat így és féltem, hogy rosszul leszek a tömegben, emberek között. A piacon szédültem, majd elájultam.

Aztán próbáltam nem foglalkozni vele és egyszercsak elmúltak a rosszullétek és simán megyek a két kicsivel +pocakosan minden felé. Ha nem tudod magadat túltenni ezen, akkor szerintem kérj valami feszültségoldót.

Hűha...szerintem irány a doki. Szülés után minden megváltozik bennünk is, mshogyan szemléljük a dolgokat, és Te sajnos nem jó oldalról szemléled.

Hol laksz?

Mitől félsz? Mi lesz ha egy anyuka megkérdez tőled valamit? Miért félsz ettől? Félsz, hogy válaszolnod kell, vagy attól félsz, hogy mit válaszolsz, vagy attól, hogy ő mit fog ahhoz szólni amit Te válaszolsz?

Én is hasonló vagyok mint Te. De én igenis elmegyek a gyerekkel ide oda, elviszem a játszóra, pedig én is félek, hogy hogyan kezeljem azt a helyzetet ha beledobják a szemébe a homokot, vagy ő dobja valakinek bele. De az élet még sok sok ilyen helyzet elé fog minket állítani, már csak amiatt is,mert gyermekünk van, és én úgy gondolom, hogy most kell megedződnünk, a játszón, az oviban, hogy amikor a gyermekünk felnőtt lesz akkor TUDJUNK segíteni neki dönteni bizonyos helyzetekben. Ha én képtelen vagyok rá, akkor ő is az lesz.