Hallottátok, hogy ikerbabákat gázolták el? A sofőr ara hivatkozik, hogy a szemébe sütött a nap! Felháborító!
Abban teljesen igazad van, hogy utólag könnyű tanácsolni, hogy hogy kellett volna csinálni.
A kocsiban nálunk is szabály, hogy mindig be kell kötni a gyerekülésbe a gyerekeket. A szüleim a másik utcán laknak kocsival tőlünk 2-3 percre, nekik szokásuk volt, hogy erre a rövid útra nem kötötték be (nektek se volt gyerekülésetek, semmi bajotok nem lett-mondta apukám), sokszor szóltunk is nekik, hogy úgy kell megszokniuk, hogy mindig be vannak kötve. Na egyszer hirtelen ráfékeztek, mert kiugrott eléjük egy macska. Persze nem mentek gyorsan, de a fiam beütötte a fejét, nem lett semmi baja, de megijedt és nagyon sírt. Én persze jól letoltam, hogy hogy csinálhatott ilyet, na azóta a fiam rászól, hogy mama kössél be, mert különben nem ülök be.
"Ezek a szegény szülők, ha mégegyszer szülők lesznek, tuti ők is csak a járdán közlekednek és minidig bekapcsolják az övet."
Azt hiszem, ők többé már nem lesznek szülők. Most gondolj bele: évekig vártak, próbálkoztak, reménykedtek, mire végül orvosi segítséggel sikerült ez a két kislány.
És most megtörtént ez a tragédia.
Bár sokban függ az anya mentalitásától, de azt hiszem, ezek után ÉN nem tudnék gyereket vállalni, úgy érezném, hogy a sors is úgy akarja, hogy nekem ne legyenek gyerekeim.
És ez végtelenül szomorú dolog.
Én már eleve azért szurkolok, hogy a szülők elég erősek legyenek, és kibírják ép ésszel, anélkül, hogy megpróbálnának kárt tenni magukban.
"Elmondanátok,pontosan,hogy történt a tragédia?Hogy sodorta el stb.?"
Azzal kezdeném, hogy ÁLLÍTÓLAG. Szóval semmi nem biztos, mindenki másként hallotta.
Ahogy én tudom, az így hangzik: a szülők koraeste nyolc óra körül az úttest bal oldalán (azaz a forgalommal szemben - a KRESZ-nek megfelelően) tolták a babakocsit, amelyben az ikerpár feküdt. Szemből feltűnt egy piros autó, amelyet egy 63 éves nő vezetett, akit elvakított a lemenő nap fénye, így nem vette észre időben a szembejövő házaspárt. Amikor észlelte a bajt, megpróbált korrigálni és félrerántotta a kormányt, azonban a kocsi jobb oldala elkapta a babakocsi jobb első kerekét, mire a két baba az ütközéstől kirepült a babakocsiból, a babakocsi pedig az útmenti növényzetbe sodródott.
A 63 éves nő még a helyszínen bevallotta, hogy ő volt a hibás - később egy ott lakó elmondta, hogy naplementekor a nap fénye pontosan az út kellős közepén vág a vezetők szemébe, ellehetetlenítve a vezetést.
A babák a babakocsiban nem voltak bekötve.
Mindkét kislány halott.
"A híradóban azt mondták, hogy az autó a hátuk mögül érkezett."
Kizárt dolog, a kocsi jobb elején van horpadás, tehát max úgy jöhetett volna hátulról, ha gondosan kikerüli a szülőket és ráhúzza a kormányt a babakocsira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!