Mindenképp szükséges a légzésfigyelő?
Tesómnak 3 gyereke van, egyiknek sem volt figyelő, nem volt bajuk sosem.
Mi kaptunk, bár hülyeségnek tartottam.
Aztán amikor bejelzett és a gyerekem valóban nem vett levegőt és úgy kellett felrázni, nem győztem hálát adni az égnek!
Na ilyen 2x is volt. Volt téves riasztás is, mert nem jól állítottuk be az érzékenységet. 3,5 kilós lányom a 41. héten született egészségesen.
Barátnőméknél a baba 1 hónappal idősebb volt, ő tavaly júliusban aludt el örökre.
Lehet, hogy néphülyítés, de én jónak tartom.
Szerintem a pároddal beszéljétek át, mert itt úgyis vegyes válaszokat fogtok kapni, ez alapján sem lesz könnyebb a döntés.
Boldog babavárást, könnyű szülést! :)
Barátnőm is népbutításnak tartotta. Nem szoktam ilyet tenni, de addig nem hagytam békét neki, amíg nem szerzett be légzésfigyelőt.
4 hónapos volt a babája, amikor egy éjszaka zokogva hívott fel a kórházból. A kicsi nem vett levegőt, riasztott a figyelő. Kikapták az ágyból, teljesen ernyedt volt. Paskolták, kiabáltak rá, rázogatták, amikor egy nagy légvétellel újra indult a légzése. Aztán mentőt hívtak, és megfigyelésre bevitték a babát a kórházba. Többet nem fordult elő a dolog, de azóta azon napon is születésnapot tartanak.
Nem kell ezen ennyit gondolkodni. Venni kell egyet, alátenni, bekapcsolni. Ha együttalvást terveztek, nagyon jó pelusra csiptethetőt, azaz mobilt is lehet kapni, pl. a Snuzát. Ennyi az egész.
Nekem két nagyobb gyermekem van 9 és 4 évesek.Nem volt légzésfigyelőnk és hálát adok az égnek,hogy nem történt baj.Most újra babát várunk és bár még csak 23.hetes vagyok úgy gondolom,hogy veszek légzésfigyelőt,mert soha nem bocsátanám meg magunknak,ha emiatt tragédia történne.
Annyi butaságot és felesleges holmit vesznek meg a szülők,pl.újszülött babának 6-8 ezer forintos zenélő babaforgó,pihenőszék stb.Nem pont a légzésfigyelőn kéne spórolni.Bérelni is lehet,nem kötelező megvenni.
Már most kezdek rá félretenni,augusztusig összegyűjtöm rá a pénzt.
Kívánom,hogy egészséges,gyönyörű gyermeked szülessen!Minden jót!
Köszönöm szépen, neked is hasonló jókat kívánok! :-)
(Ki pontoz már megint lefelé? )
Hogy ki pontoz lefelé? Akik hisznek a sérthetetlenségükben, és nem tudják elfogadni, hogy más másként gondolkodik.
Én veszélyesnek tartom a tanácsaikat.
Mert mit veszítesz azon, hogy megveszed a készüléket? Néhány ezer forintot. És mit nyersz vele? Lehet, hogy a gyermeked életét.
Könnyű azt írni, hogy náluk nem lett semmi baj, de a felelősséget nyilván nem vállalják, ha a tanácsuk miatt más sem vesz légzésfigyelőt, és esetleg baj történik.
Az meg, hogy a barátnőkkel történik... Olvassátok el a belinkelt kérdést, az bizony első kézből származik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!