Hogy szeressem meg a lassan egy éves gyerekemet?

Nem szabad bántani, biztos, hogy mentális problémája van.

Kérdező, kérlek fordulj orvoshoz mielőtt tragédiába fordulnak a gondolataid. Biztosan segít neked egy pszichiáter! Kérj segítséget, nehogy baj legyen.

Sugárzott az a nagy nagy szomorúság és tehetetlenség a soraidból.

Lehet butaságot kérdek, de: szoktad őt ölelgetni, babusgatni? Ha belenézel a két szemébe, mondod neki hogy szereted? Szokott nevetni a babátok? szokott jó kedve lenni? Ha vele vagy beszélsz hozzá?

De nem lehet hogy ez az egész nem is annyira tragikus, csak beleestél a "baby blueba" azaz a szülés utáni depibe és azért látsz minden ennyire borusan? a férjed hogy áll a babához? ő is így érez?

ő biztosan szeret titeket, hiszen csak ti vagytok neki. Ti vagytok a biztos pont, akik az életet adták.

Szerintem nagyon gyorsan változtass a hozzáállásodon! Persze nem könnyű egy kisgyermeket nevelni, gondozni, de ilyen hozzáállással amit a soraidból kivettem csak még rosszabb irányba tereled a dolgot. Mindent olyan negatívan élsz meg amiatt, hogy becsúszott. Magát a terhességet is a hízás miatt, aztán a szülést, majd a gyermek gondozását. Hiába pici még, érzi az elutasítást, ezt a sok negatív érzést benned/bennetek. Azért is lehet olyan sírós. Persze ez csak feltételezés, de ha egyébként nem beteg, akkor nem normális az, hogy lassan 1 évesen még mindig átordítja az éjszakát, és még nappal se lehet emiatt másnak odaadni. Ez mind arra vezethető vissza, hogy mióta csak elkezdődött a kis élete csak a frusztrációt veszi körül.

Próbálj meg átlendülni efölött a "rémálom" érzés felett, és tessék örülni annak, hogy van egy gyereked. Éreztesd vele, hogy szereted, sokat játszatok együtt, fedezd fel az anyaság jó oldalát. Ha te jobban érzed magad, ő is jobban fogja, és nem fog annyit sírni sem.

komolyan, nem megbántani akarlak, de a kommenteden akkorát röhögtem, hogy bekönnyeztem :))) de csak azért mert minden gyerek ilyen, kicsit újra éltem :)))) illetve annyi, és ezzel nem akarlak megbántani, de szerintem a legtöbb anya már ösztönből tudja miért sír az ennyi idős babája :(

gondolom pont azért nem érzed mert nem tudsz rákoncetrálni teljes mértékben :(

azt írod nincsenek szép pillanataitok. pedig ott vannak csak nem akarod látni! minden anyának nehéz és elhiheted, hogy a többi 1 éves se úgy játszik, hogy nem csinál kupit vagy úgy eszik, hogy tisztaság marad körülötte, vagy egyedül lefekszik aludni 7kor, hogy anyának legyen ideje magára.

csak a sok pillanat... imádom :) egy édes hümmögés evés közben mert ízlik neki a főztöd. vagy az a grimasz mikor vizes lesz az arca pancsi közben :) vagy mikor azt mondja aja, vagy csak rád mosolyog :)))

ezeket próbáld meg értékelni :)

- Mennyi az a "sokat sír a baba"? Hány órát? Mert én valószínű már orvosnál ülnék vele, hogy mi baja lehet.

- Keress olyan pillanatokat amelyek erőt tudnak adni (pl. ahogy nyugodtan alszik, ahogy gőgicsél, nekem ez ad mindig új erőt, az enyém hasfájós, 1 hónapos, és emiatt sír rengeteget éjjelente)

- Szomszédokkal ne foglalkozz

- Próbálj társaságba menni (baba mama klub)ahol gyermeked korabeliekkel tud lenni,ez jól kitudja zökkenteni

- Illetve kérd meg Apukát, vigyázzon rá egy időre, amíg Te elmész fodrászhoz, kozmetikushoz, vagy egyszerűen csak sétálni.

Babátok biztosan szeret Titeket, és szerintem Te is szereted, csak vannak negatív élmények, amelyeket mindenki másképp él meg, emiatt érzem én elkeseredettnek soraidat.

Kitartást Neked, és mielőbbi pozitív feltöltődést! :)

utolsó vagyok:

első gyerek tabletta mellett 22 kg plusz, de örültünk neki, második tervezett itt csak 11 kg plusz de még az előző 20 ból is volt rajtam, ez aztán végképp ne izgasson! a szülés mindegyik katasztrófa volt mégis bevállaltam a másodikat is. Ez az időszak sem tart örökké lesz majd bölcsi ovi, tudsz majd néhány órát lopni magadnak ha már végigalussza az éjszakát. biztosan nem gondolod komolyan hogy nem szereted. Addig is keresd a boldogságot magában a gyerekben heveredj le mellé szó szerint kerülj az ő szintjére a padlón játssz és bolondozz vele és azt veszed majd észre, hogy elrepült az idő. Nem ilyenkor kell megfelelni minden elvárásnak és jobb lesz ha lefelezed a magaddal szembenieket is legalább 3 éves koráig. Nekem sokat segít hogy nem úgy indulok neki egy napnak hogy megtervezem hogy mit kellene csinálni, pl hogy délben főzök ebédet reggel mosok st, hanem úgy hogy mindent akkor mikor a babázástól megtehetem. Van amit vele i lehet pl a mosást betenni biztos élvezi ő is ha pakolhatja rucikat, amíg alszik napközben meg ne dolgozz hanem fordítsd az időt magadra! Mozi helyett dvd, wellness helyett kád fürdő illóolajokkal, sport helyett lazító jóga otthon, fizess elő egy igényesebb folyóiratra, indíts egy blogot, esetleg találkozz a barátnőiddel msn-en webkamerával egy kapucsínó mellett:)

Hát szinte elsírtam magam a kérdéseden, és akaratlanul is oda néztem a játékaival szöszmötölő 9 hónapos lányomra, aki 8-8.30-ig aludt és azóta fenn van. Hát fenn vagyok vele én is, meg apa is. Beszélünk hozzá, mondogatjuk neki hogy mostmár aludni kéne kisasszony, de nyugodtan játszik tovább.

Nem feszülünk neki az altatásnak, nem idegeskedek, hogy miért nem alszik. Majd holnap pihizünk együtt egyet.

Hidd el, érzi a lányotok, hogy nem szeretitek őt kellően.Sajnállak, hogy így érzel, éreztek. Nem is értem, hogy a terhesség alatt hogy nem alakult ki a szeretet benned. :(

Márciusban lesz 1 éves alányom, és nem tudok olyan napot mondani, ami ne lett volna egy csoda vele.

Próbálj meg egy pszichológussal beszélni, mert hosszú távon sérülni fog a gyermek érzelmileg. Szegény nem érdemli ezt meg. Nem ő akart megszületni, vállaltátok. Valószínű azért viselkedik ő is így mer nem szeretettel foglalkoztok vele, hanem kötelességtudatból.

Mit szól ehhez a családotok, a barátaitok?