Hogy szerettétek volna nevelni a babót?

Külön szoba a legelejétől. Pár hétig én aludtam ott, aztán egyedül maradt. A másodikkal nem aludtam vele, ott már légzésfigyelőt vettem. Nagyon bevált ez a módszer.

Nem akartam sírni hagyni. A lányomnál viszont egyszer megpróbáltam, aminek az lett a vége, hogy addig sírt, amíg összehányta magát. Soha többet nem csináltam, a fiammal meg se próbáltam. Mindkettő pár hetes kora óta átaludta az éjszakát, kivéve néhány hasfájós, és fogzásos éjt. A lányom csak nagyobb korában aludt velünk, ha akart.

Akartunk tesót, de anyagi okok miatt sokat kellett várnunk, hogy lehessen.

A legkevésbé sem a szüleim nevelési elveit követtem. Sokszor hibáztam is, igyekeztem tanulni belőle, talán a fiammal ügyesebb leszek. De a lányom is egy csodás, okos nagylány lett ennek ellenére. A gyerekek sokmindent kibírnak, még minket is :)

Úgy érzem, kb. 95%-ban úgy csináltam, ahogy terveztem.

Hű. Én mindenképp külön ágyban akartam altatni, bár az elején velünk egy szobában, hogy közel legyen. Később került volna át sajátba. Nekem is azok voltak a fő mérföldkövek, amik általában (késői gyerek vagyok): következetesség és határozott irányítás, hogy már kicsi korától tudja, hol a helye. És legyen önálló. Plusz, hogy járó, beszélő korában már nem fog szopni, mert az milyen furcsa.

Aztán közben szerencsére megvilágosodtam és rájöttem, hogy a kötődést segítő nevelés sokkal-sokkal jobb módszer, mint bármi más (legalábbis nekünk). Hamar magunk mellé vettük a családi ágyba, ahonnan jó 2 évesen került át saját ágyba és szobába, gond nélkül. Talán egyszer hagytam én is sírni még piciként, de soha többet utána. Mindig reagál(t)unk a gondjaira, mert az ember soha nem ok nélkül sír vagy jelez... Igény szerint szoptattam és végül bő 3 évesen választotta el magát. És ami még fontos tanulság volt a számomra: az anyai értő figyelem és a rugalmasság sokkal fontosabb, mint bármilyen határozott nevelési elv. Ha az ember nem látja és nem érti meg a folyamatokat, egyszerűen nem fogja tudni, mikor legyen kitartó vagy mikor kellene éppen neki változtatnia a saját viselkedésén.

Én is sok mindent felrúgtam, de nagyon örülök neki, mert rengeteget tanultam belőle és biztos vagyok, hogy így a kiegyensúlyozottabb a lányom, nem úgy lett volna az.

1. Külön szoba: 100 % !!!

2:Akár az első naptól kezdve? : Igen! Mikor hazajöttünk végre a kórházból, tisztába tettem, megszoptattam, büfi és lefektettük a kiságyába. Ott még körbenézet, majd picit sírt. Megfogtam a kezét, megsimogattam az arcát és elaludt.

Mai napig imádja a kis 'birodalmát' :]]]

3: Hogy fogod nevelni (hagyod sirni tipusu leszel vagy bemész hozzá és nem hagyod hogy sírjon utánad?:

Bevallom őszintén, volt, hogy hagytam sírni. A sírásnak két oka van: a) problémája, baja van; b) szimplán hisztizik.

Lányomnál könnyen észre tudom venni, hogy mikor melyik változatot adja. Ha az első, akkor keservesen sír, ha a második, akkor meg közben röhög. Utóbbinál most már csak simán annyit mondok, hogy: 'Na jó, nincs hiszti!'. Abbahagyja és játszik tovább.

4 és 5: Külön ágyba akartad tudni babód?, Vagy egy ágyba aludni veletek? : Mindenképpen. Mi alapból megbeszéltük, hogy anya + apa + éjszaka = Miénk. Szerencsére a lányunk 6. héten már átaludta az éjszakát. Nagyon jó alvó és természetű gyermekkel vagyunk megáldva.

6: Akarsz tesót a picidnek?: Nem lehet több gyermekünk. Lányunk előtt 3× vetéltem el. Nincs 'értelme' már többet kockáztatni, nagy az esély, hogy beteg lenne a következő gyermekünk.

7: Csak a szülök nevelési módszerei alapján fogod nevelni? : Biztos, hogy NEM! Engem édesapám sokszor megütött. Neki ez volt a 'nevelési' elve. Édesanyám mindent a számba rágott. Nővérem pl. az édesanyám elvei alapján neveli a gyermekét, 4 éves és szó szerint sz@rik unokaöcsém a nővéremre. Tesóm átesett a ló túloldalára: 60× a szájába rág mindent a gyereknek ... újra és újra!

Párom fejlesztő pedagógus és tanár. Én inkább ráhagyatkozom és vele beszélem majd meg a neveléssel kapcsolatos dolgokat.

Nem látom célszerűnek se a verést, se a szájbarágást. Nálam pl. egyik sem jött be. Bár, mégse ölök embert és lopok, csalok, hazudok. Úgyhogy ... én felnőttem így is.

Összegezve: Nem rúgtam fel egyetlen egy 'alapszabályt' sem. Minden úgy van mai napig, ahogy elterveztük a párommal az elején. :]

Kellemes ünnepeket!

Az első naptól kezdve külön szobában van, a saját kis ágyában. Nem aludt ott vele soha egyikünk sem. Nagyon szereti a szobáját, szereti az ágyát is. :)

Én is hagytam/hagyom néha sírni. Mindig észre lehetett venni rajta, hogy azért sír, mert gondja van, vagy szimplán hisztis, vagy a feszültséget így vezeti le (ezt anno a védőnő is mondta nekem).

Tesót nem szeretnénk neki, nekünk így teljes a családunk. Persze, sokszor eszembe jut, milyen édes egy csöpp kis újszülött, de aztán eszembe jut az is, hogy minél nagyobb egy gyerek, annál több igénye van, és ez a mai világban sajna rengeteg pénzbe kerül (akár csak egy játszóház vagy egy kirándulás is).

Következetesek vagyunk a férjemmel, igyekszünk is azok maradni. :)

már szülés előtt tudtuk,hogy külön szobában lesz,a mi ágyunka semmi esetre nem fogom beszoktatni

ez sikerült is.már 2 éves és három hónapos,és születése óta három éjszakát aludt velem egy ágyban.az egyik 39,6 fokos láz,két éjszaka pedig egy hatalmas esés után nem mertem egyedül hagyni.csecsemő korában volt légzésfigyelőnk.

úgyhogy ez sikerült

szeretnénk tesót,de nem lesz.nem merjük bevállalni az anyagiak miatt

a szülők nevelési módszereit meghallgatom,aztán úgy csinálom,ahogy én jónak gondolom

Voltak gondolataim, de azt is tudtam, hogy a gyerek azért (is) jön a világra, hogy felrúgja a szülei elveit :) :)

- külön szobát külön ágyat gondoltam (bár pici a lakás, ergo tök mindegy, olyan mintha együtt lennénk), ez sikerült is egy darabig, kb 1 éves korától velünk alszik, most 3 éves. A pici most 1 éves, ő külön alszik, most szívesen venném, ha ő is velünk aludna, de sajna nem fér...

- tudtam, hogy nem hagyom sírni őket, ez így is van, bár vannak határok, pl amíg ülök a vécén, ja meg van az a fajta sírás, amire már nem reagálok, pl ha tudom, hogy csak azért sír, mert nem sikerül a kisdobozt a nagydobozba dugni vagy ha leejti a tollat és elgurul és nem találja... ezek már hidegen hagynak, ha épp mosogatok valamit, azt befejezem, és csak utána megyek segíteni, szóval néhány sírásra már immunis vagyok, de gondolom ezzel nem vagyok egyedül, meg azért már nem olyan picik.

- igen, van tesó, kb fél éves korában döntöttük el, hogy jöhet a pici, viszont amikor még terhes voltam a másodikkal, már akkor tudtuk, hogy szeretnénk harmadikat (folyamatban a gyártás)

- biztos, hogy nem úgy akarom őket nevelni, ahogy engem neveltek a szüleim, vagy ahogy a férjemet nevelték fel.

Amúgy nem nagyon agyaltam terhesség alatt, hogyan fogom nevelni őket, de én mindig is olyan típusú ember voltam, hogy egész életemen át úsztam az árral, majd lesz valahogy, ilyen vagyok a gyereknevelésben is.

De egész jól megy, mert mindkét lányom nagyon nyugis, békés, kiegyensúlyozott, boldog, szót fogadnak, szóval cukik és aranyosak, ritkán hoznak ki a sodromból.

Nem is terveztük külön szobába, de egy örökölt kiságyat hozzátoltunk az ágyunkhoz, hogy majd abban alszik. Fenét. Soha nem aludt benne, mert 14 hónapos koráig éjjel is többször felébredt cicizni, úgyhogy velünk együtt alszik (másfél éves).

Soha nem hagytam sírni, ha megtaláltam a sírás okát. Ha hiába kerestem, akkor szegény volt hogy sírt, de nem "nevelési" céllal, mert annak nem vagyok híve. Ez még egészen az elején volt, pár hetes korában, amikor még csak tanultam a jelzéseit. Azért SEM hagyom soha sírni, mert engem kimondhatatlanul idegesít, úgy érzem szétrobbanok ha gyereksírást hallok.

Három gyereket terveztünk, március végére várjuk az első tesót.

A szüleim módszere, azaz anyukám módszere érdekes dolog: ő úgy mondja, ha újrakezdhetné, ő is kötődően nevelné a gyerkőcöket, nem úgy ahogy akkoriban divat volt. Úgyhogy nem, nem az ő módszere szerint nevelem, viszont Ő teljesen nyitott erre. Anyósról nem is beszélek, az egy agyrém, kb semmi nincs amiben egyeznének az elképzeléseink.

Összefoglalva: a kötődő nevelés vezérfonalát terveztem követni (sok testi kontaktus, hordozás, az ő igényei szerinti szoptatás és rendelkezésre állás, jelzéseinek figyelembe vétele és reagálás, stb), és eddig úgy is ment minden ahogy elképzeltem, de hát ugye még csak másfél éves a kiskölök.

Én úgy terveztem, hogy

elejétől külön szobában lesz,

fogom hagyni sírni,

akarok tesót neki,

nem a szüleim módszerét követem.

Ehhez képest az első 2 napon a karomban aludt (mert csak így tudtam én is aludni kicsit, különbem 3percenként néztem, hogy lélegzik-e),aztán vettünk egy légzésfigyelőt de még 2 hétig az ő szobájában aludtam az ágyon, a baba pedig mellettem mózesban.

Nagyon szeretnék 1 ágyban aludni vele de tudom, hogy egyikőnk se tudna pihenni úgy.

Nem tudnám hagyni sírni soha hiszen nem azért sír, hogy engem bosszantson hanem mert valami nem jó neki.

Már egyre kevésbé akarok tesót neki de csak az anyagiak miatt.

80%-ban nem úgy nevelem ahogy a szüleim engem de a maradék 20%-ot alkalmazom mert már értem a lényegét.