Mit csináltatok az első 6 hétben?

1 hét segítség nem sok. Az első héten még ránk is főztek, aztán szépen eltűntek a rokonok. A férjem 2 hétig volt itthon, rengeteget segített. Amikor visszament dolgozni, akkor éreztem csak igazán egyedül magam. Szó szerint semmi segítségem nincs a férjemen kívül. Így nálam az első 6 hét tényleg a túlélésről szólt. Főztem minden másnap, nagyjából rendet tartottam a lakásban, gondoztam a babát. Csak épp pihenni nem maradt időm, így totál kimerült voltam. Aztán érdekes módom, ahogy letelt a 6 hét, a babám is nyugodtabb lett, megszoktuk egymást, már tudtam, mikor miért sír. Most 18 hetes, már eljutottam oda, hogy 1-1 rosszabb éjszaka után bizony bűntudat nélkül lefekszem én is aludni, amikor őt leteszem délelőtt. Azért akkor, mert akkor alszik nagyobbat. :)

Előtte lelkiismeret furdalásom volt, hogy ha pihentem. Rosszul éreztem magam, ha nem volt elmosogatva, vagy nem volt kiteregetve. Ma már ilyen nincs, rájöttem, hogy magammal szúrok ki. Így ha épp rossz napom van, akkor ledőlök én is, a mosogatás, főzés megvár.

Erre tényleg figyelj, hogy amíg van segítséged, használd ki, és pihenj annyit, amennyit csak tudsz!

Mit nem adnék egy nagymamáért, aki néha-néha átjön, és elmosogat, vagy kiviszi a babót sétálni!

Én sem hittem, hogy 6 hét kell az összeszokáshoz, meg az összes többi gyerekes dolgot nem hittem, hogy 24 óra készenlét meg ilyesmit, de ez mind így van.

Arra emlékszem, hogy a 6 hetes kontrollra már úgy mentünk, hogy kb. tudtam, mikor lesz éhes a fiam, de addig kellett a segítség.

A temperamentum meg...hát a fiam pociban is folyton mozgott, és most is egy örökmozgó, mármint fizikailag. Egész nap tesz-vesz, ide megy, oda megy, viszont remekül elszórakoztatja magát, csak estefelé igényli, hogy vele "tegyek-vegyek", mikor már fáradt. Egy éves múlt.

Mindkét gyerekem átaludta az első két hónapot, ergo én unatkoztam. Szó sem volt túlélésről, mindig alig vártam, hogy felébredjenek végre.

Másodiknál annyiból nem volt uncsi, hogy ott volt az akkor 2 évesem is, jártunk sétálni sokat.

Mindkettő igény szerint szoptatott. 2-3 óránként szopiztak, aztán el is felejtettek engem a következő alkalomig.

Én is februárban szültem, csak már a harmadikat. Egy 3 és egy 5 éves volt már otthon. Mindkettő ovis. Nekem annyi segítségem volt, hogy az első pár hétben főzőtt ránk anyukám (annak is nagyon örültem). Sokat agyaltam, hogy is lenne jó, mert hát a nagyokat csak kéne oviba hordani (szerencsére közel van, autó itthon). Szóval kaptak tőlem 2 hét szabit, és mikor a pici lány 3 hetes lett, elkezdtük őket hordani az oviba. Minden reggel mi vittük őket és mi mentünk értük. Így legalább 8-tól délután 4-ig tudtam pihenni. Óriási szerencsém van a kislányommal, ilyen nyugodt, mosolygós babát kívánok mindenkinek! Kb. az első 3 hétben csak enni kelt fel, picit nézelődött, aztán szunya. Éjjel 1-2 alkalommal evett. Reggel szinte mindig megelőzte a nagyokat az ébredéssel és komolyan mondom, szinte sose sírt! Már 4 és fél hós, és még mindig nem tudok rá panaszkodni. Egy örökmozgó kis vigyori tündérke.

Szóval nekem az első 6 hét nem volt olyan vészes, elég hamar belerázódtunk a mindennapokba. A muszáj nagy úr! Én is hamar összeszedtem magam, itthon már semmi bajom nem volt a gátsebemmel. A 6 hetes kontrollra 8 hetesen tudtunk elmenni, úgy fogadott a dokim, hogy nem úgy nézek ki, mint aki most szült!

Úgyhogy nyugi, szerintem sok múlik a hozzáálláson is. Csak azt csináld meg, amit nagyon fontos, a többi ráér. Majd meglesz.

Mindenkinek nem sírós, nem hasfájós babát kívánok!

én úgy érzem, hozzáállás kérdése. Sokan elhagyják magukat! Nekem is vannak szopiproblémáim,ciciztetés meg tápszerezés. a pici mellett van egy 20hónapos kisfiam. Dupla pelenkázás, fürdetés , kajakészítés. Mégis úgy érzem, nem ez a túlélés.

Sétálunk kb. 3órát egy nap, vasalok, mosok... Egyedül a főzés nem sikerül.