Miért nem kötődök annyira a második gyermekhez mint az elsőhöz?

6 hetesen még nagyon picike a lányod. Egy 2,5 éves gyerek pedig a legtündéribb korban van, csacsog, bújik, igazán szeretni való. Egy pár hónap múlva a piciért is ugyanúgy fogsz rajongani.

Egy nagy fiú és egy másfél éves kislány anyukája

Kötődsz te, csak már nem új az érzés, ezért nem olyan feltűnő.

Én az 1. gyerekemet szülés utáni nap órákig nézegettem, hogy milyen gyönyörű. 5 hetesen az intenzíven kötöttem ki vele, sírtam napokig.

A 2. gyereket megszültem, és kész, nem voltam elájulva, hogy micsoda csoda. Na, vele is az intenzíven kötöttünk ki. Megint úgy bőgtem, mint az állat, na, akkor tudtam meg, hogy igenis kötődöm hozzá.

Az édesanyám mindent megtettm értem, de kamaszkoromra világossá vállt, hogy az öcsém a szíve csücske, mert a bálványozott apukájára hasonlít, míg én inkább az anyósra, akivel nem volt felhőtlen a viszonya. Az édesapám nagyon büszke a fiára (okkal), de a szeme akkor lett homályos, amikor rólam beszélt. És mi éreztük azt is hogy másként viszonyul hozzánk az a szülő, akinek_"kedvence" vagyunk. Az öcsém sokszor kiállt mellettem az anyánkkal szemben.

Nekem egy lányom van (még), aki jobban hasonlít az apukájára, mint rám, és az anyósom teljesen le van nyűgözve ettől:).

Folyt., de Nálad nyílván nem erről van szó, hanem ahogy már előttem írták: a nagyobbikkal többmindent átéltél, jobban megért, stb., aztán egyszercsak észre fogod venni, hogy ugyanannyira kötődsz (anyám azt szokta mondani:akármelyik ujjamat vágom meg, ugyanúgy fáj), de lehet, hogy lesz: MÁSKÉNT.

Üdv. 14 hós tündérke anyukája. (Mi is "tervezzük" a kistesót:).

ez nehéz kérdés. én ugyan még csak 31. hétben vagyok a kistesóval, de ha belegondolok, hogy hogyan lehet ezt a kérdést egyértelműen eldönteni, hogy "melyiket szereted jobban", kkor valami olyasmire gondolok, hogy ha nagyon muszáj volna, és mindenkpppen választani kellene a kettő közül, melyiket adnám oda. és jelen pillanatban nyilvánvaló hogy összetört szívvel, de a hasamban lévőt adnám oda.....sőt ha m,ár kibújt, és majd először odaadják, tudom, hogy egyből elönt majd az imádat irátna (már most is szeretem), ahogy a kislányommal is volt, és mégis, akkor is őt adnám oda, persze akkor még jobban fájna. de ő még egy "üres lap" nekem, nem ismerem, nincsenek vele élményeim stb ahogy itt már írta valaki. de gondolom ahogy nő, és mosolyog, meg szeretet ad, ahogy a nagyobb, úgy fogok egyre jobban hozzá is kötődni. 8ezt us írták már).

egyébként az én kislányom egy nagyon nehéz darab, főleg kicsinek az a tipikus kétemberes volt, akinél sokáig nem látszott meg, hogy azon kívül hogy állandóan baja van, bármi is eljut hozzá, először hasfájós volt, aztán fogoztt, amitől állandóan nyűgös volt, blabla....nagyon nehéz volt így visszatekintve, de soha nem volt olyan érzésem, hogy na ez a gyerek...kellett is nekem. imádtam akkor is, és most is, egyébként most már nem nehéz vele, az érzékenysége megmaradt, de hát alapból ilyen típus. szóval nem épp az én természetem, és mégis imádom. talán az volt a szerencse, hogy jól reagált a vigasztaláűsra (az enyémre, mert mástől nem fogadta el), és nagyn jó humora volt már egész kicsi babaként, ez azóta is megmaradt hálistennek (2,5 éves).

szóval majd meglátjuk, hogy lesz a másodikkal. egyébként még azt is el tudom képzelni, hogy egy nyugodt baba lesz, akivel kevesebbet kell cécózni, és emiatt alakul lasabban a kötődés, ugye mivel nem kell vigasztalni stb később alakul ki az emberben az érzés, hogy fú de jó anyja vagyok, meg tudom nyugtatni stb. :)

bocs ha hosszú lett.