Miért van mindenki elájulva a kisbabáktól?

csatlakozom az előttem szólókhoz. Ha neked is lesz, megérted. Én már 20 éves korom óta akartam gyereket, mindet megnéztem az utcán, irigykedve néztem idősebb barátnőimet akinek már volt vagy terhes volt. 26 évesen nekem is lett. Ő a világ leggyönyörűbb kisfiúja:)

A 14:52-es vagyok és bármilyen meglepő, férfi. Nagyon szépen köszönöm az egyik Kedves Válaszolónak a jókívánságokat! Az a véleményem, hogy egy kisbabánál nincs szebb és értékesebb dolog a világon!!!

Szia, én sem voltam oda soha a kisbabákért. Nem érdekeltek. A nagyobb gyerekeket mindig bírtam,akikkel már lehet beszélgetni, de igazából mindig is önző voltam és a kutyákat szerettem inkább. A férjem is ilyen, tehát jól összepasszoltunk. Aztán 33 évesen véletlenül terhes lettem. A férjem teljesen kétségbe esett (pedig ő nem szállt ki hatvannál....) én viszont a fellegekben jártam. Azelőtt mindig azt mondogattam, ha egyszer véletlenül terhes lennék, biztos, hogy programozott császárral szülnék, mert én ugyan nem vagyok hajlandó szenvedni...Erre amint kiderült, hogy terhes vagyok, elkezdtem a neten a természetes szülésről olvasgatni. A terhesség alatt végig jógáztam, olvastam, készültem. Fájdalomcsillapító nélkül szültem alternatív szülőszobában, és életem legjobb élménye volt. Azt sem tudtam hogy kell megfogni egy kisbabát,de első perctől imádtam, és jött minden ösztönösen. Csodálatosnak tartom őt, és most már én is másképp állok a babákhoz. Azt hiszem csak féltem tőlük, mert túl nagy felelősséget jelentenek. De őszinte leszek: a mai napig a kutyakölykökért rajongok. És ez nem is baj. Mindannyian mások vagyunk.

Mindig imádtam a kisbabákat, mindegyiket aranyosnak és szépnek tartottam. Mióta van saját babám azóta nem nagyon érdekelnek az idegen babák. Persze rájuk mosolygok kérdezek ezt azt de ennyi. Azelőtt mindegyiket szépnek tartottam,most már van, hogy egyiket másikat érdekes arcúnak mondanám.

Kedves Kérdező, én megértelek, mert én ugyanígy voltam mint Te. Aztán megszületett a lányom....:D

Egyik ismerősömmel beszélgettem pár évvel ezelőtt, harmincas évei elején lévő hölgyről van szó, azt mondta, soha nem akar gyereket, idegesítik, nem szereti őket, nem tud velük mit kezdeni. Erre most néztem az iwiw-en,hogy két hete kislánya született,és kb kétnaponta tölti fel a képeket a babáról és látszik,hogy hatalmas a boldogság.

Nem tudom. Nekeem kettő van de ettől még nem csöppenek el ha babát látok. Amúgy azzal értek egyet aki a gondozóösztön és nagy fej-nagy szemek kapcsolatáról írt. Lehet benne valami. Mondjuk szerintem attól ,hogy van egy-két-három gyereked még nem mindenki visong ha babát lát, hogy de cukkkkiiiiiiiiiiii. Van aki "normális" marad még azután is, hogy anya lett ;-D

Gondolom, főként azok vannak "elszállva" - ahogy Te fogalmazol, mert már tartották karjukban saját gyermeküket, tudják, hogyan fejlődik azoknak a parányi lényeknek a kis értelmük, érzelmük. És tudják, hogy ezek a csöppségek mennyi szeretettel tudják meghálálni a kedves szavakat, az őszinte szeretetet, a puha ölelést. És mert tényleg ők a legőszintébb teremtményei a világnak! Majd ha neked is lesz és belegondolsz abba, hogy két parányi sejtből egy pici ember születik, akinek van keze, lába, és Tőled kapja az éltető anyatejet, az első ölelést és puszit...hát majd akkor te is felteszed a kérdést: kit nem tud levenni a lábáról egy pici baba?