Mi az oka annak, hogy egy csecsemő vagy egy totyogó időszakosan elutasítja az egyik szülőt?

Tegnap este a 2 éves lányom konkrétan kitolt a szobából, hogy ne is legyek jelen, amikor az apja altatta. Hát ez ilyen :D Kicsi még, később is nehezen kezelik az egymásnak látszólag ellentmondó, de egyidőben létező érzelmeket: pl szeretem anyát, de haragszom rá, ez a 4 éves lányom fejében is még nagyon nehezen feldolgozható, nem érti, hogy ez hogy működik, szóval ő csak egyszerre az egyikkel foglalkozik, ami éppen adott pillanatban erősebben jelenik meg a kis fejében.

Tipikusan a kicsiknél (1,5-2 éveseknél, akikről a kérdésed is szól) ez abszolút a haragvás jele, rám a 2 évesem azért haragszik, mert nemrégiben vettem el tőle a cicit, amin eddig aludt. Velem most ezért nem hajlandó elaludni, de nyilván ez változik. Másoknál jellemző az, hogy az apjukra azért haragszanak, mert eljár dolgozni- nyilván egy ilyen kicsi még nem érti meg, hogy mi történik, miért megy el az apja minden egyes nap, ő csak azt tapasztalja, hogy a szeretett apukája folyton "elhagyja". Megint más eset, amikor az anyuka kórházba kerül, pl mikor kistesó születik, 2-3 napig nem találkoznak, utána pár napig meg van sértődve a nagytesó, hogy az anyukája elment napokra, nélküle, és akkor meg azért elutasító.

Szóval az ilyen kicsik jellemzően a nemtetszésüket, haragjukat fejezik így ki. Egyrészt, mert még kicsik, nem tudják másképp kinyilvánítani az érzéseiket, másrészt meg nem is mindig értik, hogy mit éreznek pontosan, meg kell tanulniuk ezt is, mint minden mást is. És ez bizony soksok idő.

Létezik ún. szeparációs szorongás, ami tipikusan kb. 8 hónaposan, majd 1-másfél éves kor körül újra előjön. Általában ilyenkor csak anya jó. Ez élettani, olvass utána. Igazából egyfajta ijedtség ha az anya eltűnik, ami összefügg azzal, hogy fokozatosan kialakul a tárgyállandóság (hogy valami akkor is létezik, ha nem látom) illetve a felismerés, hogy ő külön személy az anyától.

A másik, ha valami rendszert keres a gyerek, ragaszkodik egy napi rutinhoz, mert az ad neki biztonságot. Pl. apa nem szokott altatni, akkor most se ő altasson.

Ritkább, ha valamiért tényleg megharagszik - ez már inkább a két, inkább két és fél évesekre lehet jellemző (személyiségtől függ), ha az egyik szülő eltűnik pár napra.

Ezeket nem kell mellre szívni, nem ilyen játszmák vagy szeretetlenség, "hálátlanság", mint egy felnőttnél és még bőven változni fog és lehet tök jó a hangulat fél perc vagy fél nap vagy egy hét múlva. Ha meg megsértődik a szülő, mert ő a játszmás, azt nem is érti egy ekkora gyerek, hiszen még nem képes belehelyezkedni a másik nézőpontjába, nincs empátiája, ezért nem is fog utána szaladni megvigasztalni vagy bocsánatot kérni. (Az empátia majd 3 éves kortól olyan 6 éves korig fog fokozatosan kialakulni, addig a gyerekek egocentrikusak, tehát tényleg azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ.)

Szakértők szerint ez a szeparációs szorongás- csak itt nem ANYA hanem APA irányába. Tudja, hogy apa dolgozni jár stb, hiányzik neki nappal és mikor otthon van nem tud mit kezdeni a helyzettel a gyerek és ragaszkodik az jobban állandó szülőhöz (anyához)..

Ilyenkor apa sokszor hozzájuk sem érhet, stb.

Átmegy ezen az érési folyamaton, utána megint minden rendben lesz.

Teljesen normális jelenség.