Nagyon rossz anya vagyok azért, mert legszívesebben visszacsinálnám az egészet?

Szerintem sokan éreznek hasonlóam, de csak hasonlóan! A te eseted nem gyakori. Nagyon ritka, hogy valaki még egy fél évet se hagyjon ki a munkából, és annyira karrierista, hogy a munkája segíti át a kisbabás mindennapokon. Ez a fajta, és szintű hárítás szerintem ritka.

Ez van, nem a világ vége, ezerféle élet van, és sokkal rosszabbak is, de azèrt tény, hogy szegény gyereknek lesz mit feldolgozni később.

Az a nagy különbseg, hogy a legtöbben nem csinálnak vissza igazán, maximum egy-egy kimerültebb nap utan eljatszanak a gondolattal, és nem fontosabb a munkájuk a gyereknél. Attól még nekik is nehéz a változas.

A sógornőm járt úgy, hogy az anyja 12 eves koráig birta, aztan az apjára es a családjara hagyta, mert hogy úgyis ők akarták igazan. Tök jól szitualt normalis emberek, csak az anyuka nem birt anyuka lenni. A lány (sógornőm) egy nagyon normalis, kedves nő, mondjuk jól meg is edzette az élet.

Amugy meg azt kérdezted, hogy rossz anya vagy-e. Hat most mit lehet erre mondani, ha magad is kimondod, hogy rossz döntes volt, nem akartad, visszacsinalnad, es hogy a csalad segit ki, mert te ezt nem akarod. Az tök jó hogy mindent megcsinalsz, de a jó anyasagnak nem feltetlen az a kriteriuma, hogy minden nap van ebéd.

Szerintem a jó anyaság elsősorban a tetteken múlik, az meg az igyekezeten. Attól még, hogy belül így érzel, lehetsz jó anya, csak marha nehéz. Lehet hogy hülye döntést hoztál a múltban a gyerekvállalással, de ettől nem leszel automatikusan rossz anya, az a tetteiden múlik, hogy hogyan bánsz a gyerekeddel.

És el fog jönni a pont, mikor valahogy a gyerekednek is el kell magyarázni a helyzetet. Nem lesz egyszerű. De ezen a hídon majd átmentek akkor, mikor odaértek.

Magyarországon nem szokás, de lehet hogy neked jót tenne, ha rendszeresen, heti több órában babysitter vigyázna a gyerekedre. Jobban tudnád kívülről szemlélni a helyzetet, agyban segítene kiszabadulni az anyaság börtönéből és ha így új szemmel tudnál a gyerekedre, családidra nézni, az segíthetne az anya-gyerek kapcsolaton is. Ez a dinamika, ami a gondolkodásodat uralja (a leírásod alapján: a múltbeli hibás döntésed miatt mintegy büntetésként magadat feladva gondozod a gyereked) nem túl szerencsés és lehet, hogy megváltoztatható.

“ Annyi, hogy a gyerekemre én nem vetítem ki, de amint egyedül vagyok és nem lát senki megállás nélkül csak sírni tudok.”

Jaj dehogyis nem. És ahogy megy az idő egyre rosszabb lesz, ha ezt nem rendezed magadban és az ő létezését okolod a saját boldogtalanságodért. Amikor egyre nagyobb lesz és már nem csak eszik-alszik lesz, hovatovább amikor beüt a dackorszak és próbáratesz minden egyes alkalommal. Akkor könnyen mond az ember olyat, ami mélyre tud menni.

A saját hozzáállásodon csak saját magad tudsz változtatni. De egyelőre az írásodból nem úgy jön le, hogy te eltökélt lennél a változás mellett. Neked most “jó”, vagy legalábbis biztonságosan ismerős a “jaj szegény én, hibáztam, igen, de nekem most naaaagyon rossz és tudom hogy már sosem leszek boldog” szerep. Azt szokták mondani, hogy az ember akkor változtat, amikor a változással járó kellemetlenség, fájdalom kisebb, mint bennemaradni a fájdalommal járó élethelyzetben.

Ha jártál önismeretbe, akkor biztos hallottál az átkeretezés módszeréről - alkalmazd!

Egyébként meg tudod fogalmazni, hogy most mit szeretnél? Mi lenne az ideális állapot most, ha azt elérnéd, akkor elégedett lennél?