Nagyon rossz anya vagyok azért, mert legszívesebben visszacsinálnám az egészet?

Keress szakembert, aki segít feldolgozni, hogy megvàltozott az életed. Ez nem ciki, lehet egy kis szülésutáni depresszió is dolgozik nálad.

Ahogy nő a gyermek, úgy fogod vissza kapni a szabadságodat is. Nem szól ez örökre. Éld meg a pillanatokat vele most, mert hidd el, vissza fogod sírni ezt az időszakot, mikor ennyire kicsi :)

A kisfiam 16 hós. Már szaladgál, játszik, incselkedik, ki tudja mutatni a szeretetét felém (puszit ad pl.). Ez az időszak màr jobb szerintem.

Kitartást :)

2 éves a legkisebben, én is visszacsinálnám, utálok már itthon lenni- csak a börtönömet látom benne. Hiába mentem vissza dolgozni most is itthon van, mert kettőt köhintett a bölcsiben...

Ő az a gyerekem akihez már semmi türelmem nincs sajnos. Inkább a férjem akart második gyereket...rá is hasonlít, rohadt idegesítő.

Oké szarnak éreztem magam elinte, már azt sem érzem, igazából semmit se, csak sajnálom a gyereket, mert nem akartam őt igazán. És érzi ő is, hogy eltaszítom, mert annál jobban ragaszkodik. Megszülni sem akartam, magánban császárt kértem. Voltam pszichológusnál de nem tudtam feldolgozni, hogy őt nem akarom.

A férjeddel nem tudtok szerepet cserélni? Tehát ha ő maradna otthon.

Nekem könnyebb lett, mikor ovis lett. Napi 1-2-3 órát együtt lenni bőven van igényem, az egész nap sok volt.

2-es vagyok.

Ezért kérdeztem, mert az első időkben ezt még "normálisnak" is lehet nevezni. Én pontosan ugyanebben voltam benne. Kb 1,5 évesen kezdett könnyebb lenni, majd akkor volt egy szignifikánsabb ugrás, mikor bölcsibe ment.

Most 4,5 éves. Nem mondom, hogy nincsenek nehéz időszakok, de már közel sem olyan, mint az első év(ek)ben.

Egyrészt bele is rázódik az ember. Lassan a gyerek előtti élet tényleg olyan mintha egy másik életben/univerzumban történt volna.

Másrészről van/volt bennem annyi tudatosság, hogy tudom mennyit ártok a gyerekemnek, ha ez az állapot így marad. Az csak egy illúziő és egy önálltatás, mentegetőzés, hogy a "szeretem nagyon, mindent megteszek érte, rengeteget foglalkozom vele és mindene megvan" mellett átjön, érzi, hogy ő, az ő megszületése áll a saját anyja boldogságának útjában. Egy ilyen teherrel meg nem akarod, hogy a gyereked éljen. Így én tettem érte, hogy ezt ne kapja a nyakába.

Én pszichodrámára jártam (havi egy egész nap koncentrált énidő). Terápiára is jártam másfél évet. Ott a kulcs, hogy nemcsak eljársz, hanem két ülés között is foglalkozol a témával, a jó terapeuta ad "házi feladatot", a jó pácienc meg vezet mondjuk önismereti naplót. Ezeket megtetted, amíg jártál? Ilyenkor kell, hogy legyen valamiféle felismerés, rossz mechanizmusok beazonosítása, megoldókulcs, amit ilyenkor alkalmazhatsz (még ha nem mindig sikerül is). És meg kell találni a tényleg jó szakembert, akivel működik a kémia. És az önmunka - amit nem lehet megúszni és nem lehet eleget hangsúlyozni. Ha ez utóbbi nincs meg, akkor évtizedekig járhatsz terápiába, akkor sem leszel jól.

Ami nekem még segített, hogy nekem van egy hobbim - az a gyerek előtt is volt: agilityzem (díjugratáshoz hasonló kutyás sport), amit versenyszerűen művelek. Az, hogy visszatérhettem a sportomhoz, sőt most már a gyerekemet is bele tudom vonni, hogy bölcsisként is mindig jött velem (szerdánként nem járt), hogy néha ő kéri, hogy hadd fusson a kutyákkal, az egy olyan extra töltődési pont.

Ezen kívül a segítség bevonása elengedhetetlen. Amint tudtuk vinni már a lányunkat a nagyszülőkhöz vagy ők tudtak jönni, szintén érezhető könnyebbség lett.

De jól tudom, hogy az eleje olyan mintha fuldokolnál. Viszont ennek vége lesz, ki fogsz kecmeregni a partra. Utána meg a te kezedben van, hogy mennyire élvezed az együtt töltött időt a már értelmes és kommunikációra alkalmas gyerekeddel. Ha ez nem jön, akkor ehhez szintén érdemes segítséget kérni.

Plusz ajánlom neked a Beszélj úgy, hogy érdekelje, Hallgasd úgy, hogy elmondja c. könyvet (kék kiadás) valamint kéőbb 3-4 évesen a Pozitív fegyelmezés online szülőtréninget (Képes-Végh Júlia), addig meg a könyv elolvasását.

Sok sikert, kitartást, ölelést!