Miért kell az anyukákak ezzel a sírni (nem) hagyással is folyton stresszelni?

A csapból is ez folyik. Pedig az anyukák nagy része alapból nem hagyja, ÁLTALÁBAN, de vannak helyzetek, amikor ez van.

Konkrét példa: A gyerekem csak rajtam, vagy a mellemen lógva hajlandó aludni. Ez nem mindig opció. Nem, hordozás mellett sem. Ha például mellettem fekszik, nem tud elaludni, csinálhatok bármit, kivéve, ha már nagyon fáradt. Ennek az a következménye, hogy mindig akkor alszik be, amikor már enne.(Evés helyett meg aludni szokott.) Így történt ez a példában is. Ordítva kelt, mert már éhes volt. De tisztába kellett rakni, mert be is kakilt, amitől szintén ordít.

A másik kedvenc szokása, hogy pelusozás közben jön rá a kakilás, már az első napokban sikerült mindent megjelölni a szobájában. Tehát, kibontom és rákezdi. Gyorsan visszacsukom és várom, hogy kifossa magát, ezzel megakasztva a folyamatot, amibe már beleélte magát. Tudta, hogy tiszta pelust kap és jön a kaja, ehelyett bizonytalan ideig nem történik semmi. Persze az ordítás folytatódik, hiába veszem fel közben, csak olaj a tűzre, mert akkor még jobban enne.

És igen, egy g.nyó vagyok, mert inkább ordítson pár percig, akkor se fogok minden nap falat festeni!