Karácsonyra, Mikulásra minden szülő megajándékozza a kisbabáját?
"A gyerekem nem érdemei, vagy tudása alapján egyenlő velünk, hanem attól, mert megszületett"
Ez tényleg kétértelmű, akkor mi nem tekintjük szerinted a gyereket egyenlőnek velünk?
A gyerekem nem az ajándékozási szokásaink miatt lesz egyenértékű velünk, a gyerekem a születésétől fogva egyenértékű velünk, sőt még az felett áll!
Én nem azzal biztosítom az egyenértékét, hogy ajándékot veszek, valahogy ezt nem értitek meg és én azt olvasom a sorok között , hogy aki nem vesz egy pár hónapos csecsemőnek az nem szereti, nem tekinti egyenértékűnek,önző és gonosz anya!
Szeretném a gyerekemet az elveim szerint nevelni és nem szeretném ha ez az anyagias világ elsodorná és ő nem érezné az igazi értékeket! Nem veszek még mert elveim vannak, ahogy az anyámnak is volt és én csak köszönettel tartozom neki, hogy megtanította nekem , hogy felismerjem és érezzem a szeretetet.
A nagymamám minden Karácsonykor elhalmozott ajándékkal, de soha nem miattam tette, soha nem voltam vele egyenértékű, ő csak a többi családtag előtt villogott és én ezt nagyon korán felismertem (hála az anyámnak)gyerekkoromban sokszor akart magához csalogatni ajándékkal de én nem mentem, sőt sírtam ha meg kellett látogatnom, nem szerettem őt mert a csillogó babák helyett mást szerettem volna, őt magát, egy kedves nagymamát amit soha nem tudott nekem megadni, ez a mai napig fáj, bár már meghalt ez sokszor eszembe jut!
Hát ennyit az ajándékról és a megbecsülésről!
Otthon ez az Ünnep mindig szent volt és meghitt, még akkor is ha csak szerény ajándék jutott, az értékítéletem kialakult és ennél nagyobb ajándékot nem is kaphattam volna a szüleimtől és igyekszem majd átadni ezt a gyerekemnek is, közhely de a Karácsony a szeretet Ünnepe, és én eszerint fogok most már családként Ünnepelni!
A fiam 9 hónapos lesz karácsonykor és nem veszek ajándékot neki, mégis egyenrangú családtagnak tekintem őt és nem vagyok rosszabb anya sem senkinél.
Csatlakozom azokhoz akik azt írják ehhez még túl pici, ha másfél éves lenne akkor kapna de idén még nem fog. Lesz fa, lesz ünnepi hangulat és lesz ünnep. Elolvastam a kommenteket és senki ne gondolja, hogy nálunk nem lesz Karácsony , születésnap, névnap stb. Minden lesz csak nem kezdjük el a pár hónapos gyerekkel csak azért, hogy megnyugtassuk a lelkünket mert a mi lelkünk így is nyugodt!
Jövőre valószínű, hogy a Mikulás is házhoz jön és a Karácsony is csengővel és a Jézuska által hozott ajándékok bontogatásával fog eltelni, majd jövőre. Idén már mindenki megkérdezte mi legyen és én mindenkinek azt mondtam ha akar vegyen egy csomag pelenkát.
Mi így csináljuk!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!