Rögtön szerettétek a kisbabátokat?

Sajnos rajtam kijött a szülés utáni depresszió :( Emiatt mindent sokkal nehezebben élek meg és észlelek, ami persze nagyon bánt, hiszen én is szeretném a határtalan boldogságot érző anyukák életét élni, de a depresszió sajnos ráül mindenre, így nehezebben alakul ki bennem is a babámhoz való kötődés, bár nagyon igyekszem. Mára már jobb, nagyon kötődöm hozzá, úgy érzem, ő a mindenem, de úgy gondolom, hogy ez még mindig nem az igazi eufórikus állapot.

De már kértem szakorvosi segítséget, megkaptam a kellő biztatást is, hogy 100%-osan helyre fogok jönni lelkileg, úgyhogy nem adom fel.

Nyugodj meg szerintem, amint helyrejössz, Te is másként fogod látni a babádat, igazi kis Kincsként fogsz rá tekinteni!

Igen imádom, életem értelme!!!

Én is magas vérnyomással szültem majdnem meghaltam én is és a baba is, ettől még erősebb a kötelék.

Viszont én nem vagyok depressziós, valószínűleg te a lelki állapotod miatt nem tudod átérezni a helyzetet és igazán az érzelemnek átadni magad.

Nem. Legalábbis nem azzal az eufórikus boldogsággal amit elvárnak az anyukáktól. NEkem kb 3 hónap kellett, mire a kötelességen kívül az örömöt is megtaláltam az anyaságban. Amikor már visszamosolygott, megfogta a kezemet, simogatta a cicim szopizás közben. Szépen apránként indult el valami. Ha a kórházban megkérdezték volna, nem tudtam volna mit mondani. Ott még akárkié lehetett volna. Inkább idegesített, pedig nagyon akartuk és vártuk.

Most már 3,5 éves, és imádom. Meghalnék érte. A kisebbik 10 hónapos. Vele kb 1 hónap volt mire kialakult a kötődés. Én ilyen típus vagyok. Nincs veled sem semmi baj. ki fog alakulni.!

Én nagyon vártam a lányomat és nagyon szerettem volna ha az apjára hasonlít. Így is lett, de eufória nálam sem volt. Szerettem mindig is, de valahogy egy viccnek tűnt, hogy nekem a lökött 31 évesnek gyerekem van. Már két éves a lányom, imádom, nagyon szorosan kötődünk egymáshoz, de még mindig fura, hogy gyerekem van, pedig nemsokára megszületik a második is.

Nem kell mindenkinek eufóriát érezni, nem vagyunk egyformák és bizony a nehézségek is közrejátszhatnak abban amit érzel. Ha szereted, megfelelően foglalkozol vele akkor nincs semmi baj. És tényleg igaz, hogy amikor átölel vagy azt mondja szeretem anyát hát az semmihez sem fogható!