Hogy viselitek az otthonlétet?

:-) NEHEZEN!! :-)) Viccet félretéve, leszögezem: IMÁDOM A GYEREKEMET!!! de: senkit nem ismerek a városban, ahova nemrég költöztünk, a család/barátok messze, apuka elmegy reggel fél 7kor és hazajön este hét-fél 8. Sokszor úgy érzem, tényleg megőrülök!! 1 éves a fiam és mint a tiéd: ördög eleven, egy percre sem lehet magára hagyni, mindenhova jön velem, 24 órás a szolgálat, mert az éjszakáink sem jók... hát, ez van:-)))

Mennyi idős a picid?Az én kisfiam 8hós és én is sokat szenvedek az itthonléttől,pedig mikor apuci hazaér mindig megyünk valamerre.Neki ez fárasztó munka után,de a babakocsiba nemnagyon marad a picike és igy kettesbe nemigazán tudunk menni.Remélem gyorsan túlesünk ezen.

Hát igen. Az én kislányom 7,5 hónapos. Öt hónapos korában jöttek már a fogai, és elkezdett mászni. Ülni még nem tud. A szeparációs félelem már nála is tart, olyan szinten, hogy a tápit még csak elfogadja az apjától, de a kanalas kaját csak tőlem. A férjem váltó műszakban 12 órázik nappal éjjel. Egyedül vagyok ma is. Segítségem senki, mert nincs senkink. Ráadásul elég komoly betegségeket hozott ki nálam a szülés, ezért le is vagyok gyengülve stb... Úgyhogy maximálisan megértelek. Imádom a kislányunkat és a párom tökéletes férj és apa, de problémák mindíg vannak. Anyagi stb... A házaséletünk gyakorlatilag nulla, mert durva szülésem volt, és a belső szakadásaim hegei még mindíg fájnak. Akkor tudok főzni, vasalni bevásárolni ha a párom itthon van. Meg éjjel. Mert a kislányom is állandó figyelmet igényel. Nagyon eleven kisbaba és minden érdekli. Kimászik utánam a szobából a konyhába stb... Két szobás panelben élünk úgyhogy én is a négy fal között élek. Ráadásul beteg is lett a babám és öt napig ki se vittem. Az evés egy tortúra mert rossz evő, és hát mióta mászik nem is "ér rá enni" Most is csak azért tudok írni neked mert elaludt. Tegnap egész nap mentünk minden felé és hát ő egy mobil bébi. Minden hová visszük hiszen nincs senki akire ráhagyhatnám. Már azon agyalok hogy hogyan fogom megsütni a sütiket karácsonyra de már kitaláltam, hogy éjjel amikor a párom itthon van. Lehet kidőlök szent estére. Amit színtén egyedül kell töltenem a kislányunkkal mert a párom éjszakás lesz és délután ötkor már megy el dolgozni. Félek is mert két éve mióta meghalt anyukám meg gyakorlatilag mindenkim egymás után, szóval azóta még nem töltöttem a szentestét egyedül. De bízom benne, hogy a kisbabám majd lefoglal és talán nem zokogom végig az estét. Nagyon nehéz néha, de ha kétségbe esek mindíg arra godnolok, hogy ő még kisbaba neki rám van szüksége és ő nem kérte hogy megszülessen. Ilyenkor megölelem, és olyan sok erőt ad nekem, hogy elfelejtem hogy fáradt vagyok stb.... És jönnek azért a barátnőim is. Van hogy egyszerre esenk be, de nem bánom, hiszen akkor ők babáznak és közben beszélgetünk. Az is kikapcsol. Egy luxuxom is van, hogy műkörmöt tetetek fel. Ettől kicsit nőbbnek érzem magam. Hiszen itthon kinek öltözzek ki? Persze ha sétálni megyünk dobok egy kis sminket de ennyi. Néha olvasgatok is, bár attól mindíg álmos leszek:) És a netezés is kikapcsol kicsit. Sok mailt kapok a barátainktól azokat is egy héten egyszer tudom megválaszolni. Szóval ezektől az apróságoktól is fel tudok töltődni. Biztosan neked is vannak ilyen kis apró örömeid a babódon kívül. De én is van hogy kibukok. Olyankor kisírom magam, persze csak úgy hogy a babóm ne lássa és ne is hallja. Attól hogy te is kibuksz még nem vagy rossz anya vagy ilyesmi. Hidd el a "szuper" anyukák is ugyan úgy kibuknak mint mi csak ők velünk ellentétben ezt nem merik bevállalni, elmondani. Ne legyen bűntudatod mert az kihat a lelki állapotodra amit meg megérez a kisbabád. Próbálj kicsit lazítani ha apuka néha otthon van. Menj el egyedül sétálni egy kicsit vagy dőlj le és csukd magadra az ajtót. Neked is fel kell töltődnöd valahogy. Tudom a féjeink sokat dolgoznak de a babát közösen vállatuk, nekik is vannak otthoni kötelezettségeik. Én mindenben számíthatoka férjemre, de mi az átlagosnál összetartóbbak lettünk, a sok baj és tragédia méginkább összekovácsolt minket. Megtanultuk értékelni az élet apró örömeit is. Remélem neked is segítőkész párod van mert az sokat jelent. Az is jó dolog hogy ide leírtad az érzéseidet, mert legalább kiírtad magadból. Meg ugye tél is van. Nyáron többet lenn tudtunk lenni a babával, több anyukával taliztunk, velük is dumáltam, de most télen ez nem így van. Én Pécsett élek, de olvasom, hogy falun méginkább elszigeteltek a kismamik. Ha gondolod priviben megírom a mail címem és levelezhetünk. Ha ez segít neked egy kicsit. Én azt tanácsolom, használj ki minden pillanatot amivel egy kicsit feltöltődhetsz, beszéld ezt meg a pároddal is, és nyugodj meg. Ne emészd magad azért mert néha kifáradsz. Tudom sovány vígasz de nem vagy egyedül. Békés meghitt ünnepeket nektek. És fel a fejjel:)

nekem szerencsére sokkal jobb a helyzetem. igaz nagyon igényel az 5 hónapos kislányom, mégis nagyon jól elvan a nagyszülőkkel, barátokkal. így szerencsére ott tudom hagyni. de nekem is sokszor van ilyen hogy meg tudnék bolondulni. nehéz helyzet igy is, bár én a lábatok nyomába nem érek :)

Hú, csajok, ezt megkönnyeztem...