Ha más lett a baba neme, mint amit vártatok, hogy álltok hozzá jelenleg?

Amikor majd leülsz az 5 éves gyerekeddel társasozni, akkor nem a nemével ülsz le, hanem a személyiségével. Teljesen mindegy, hogy mi a neme, Őt fogod szeretni.

Én belebolondultam volna, ha kiderül, hogy még se fiú.

Emlékszem, hogy kiskoromban volt egy kis zöld kályhánk, és téli napokon sokszor beült édesanyám elé, ott várta például apámat, hogy hazaérjen a munkából. Olyankor engem is beültetett anyám az ölébe, néztük a tüzet, és kérte, hogy meséljek. Meséljek, hogy milyen napom volt, hogyan érzem magam, kérte, hogy mondjak valamit. Nem tudtam mondani semmit. Éreztem, hogy van valami láthatatlan gát köztünk, ami miatt nem tudok megnyílni neki, egyszerűen nem tudtam feloldódni a társaságában. Aztán történt, hogy édesanyám testvérének halva született a csecsemője, és ment a rokonság vigasztalni, természetesen ment anyum is. Mindig úgy vigasztalt, hogy elmondta a saját nyomorúságát, bánatát másoknak. Azt hiszem, hogy értem ennek a pszichológiáját, így próbálta érzékeltetni, hogy neki is van, másoknak is vannak nyomorúságos pillanatok az életben, másokkal is történnek rossz dolgok. Egyszer az egyik ilyen alkalommal elpanaszolta neki, hogy ő egy dologért imádkozott igazán élete során, egy dolgot kért Istentől, hogy ne fia szülessen. Édesanyám lányt szeretett volna. Aztán eltelt valamennyi idő, nagynéném nem tudta magában tartani, hogy mit mondott neki anyum, és visszamondta nekem, és akkor döbbentem rá, hogy te jó ég. Itt van ez az asszony, aki történetesen az én édesanyám, és aki lányt szeretett volna, nem fiút, erre jöttem én, mint fiú, és mennyi szomorúságot okoztam én ezzel neki. És ő ennek ellenére mindent megtett azért, hogy felhőtlen legyen kettőnk között a kapcsolat, beültetett az ölébe, kérte, hogy meséljek, próbált közeledni, szóval tényleg mindent megtett. Onnantól kezdve tudtam feloldódni, onnantól kezdve tudtam mesélni neki az érzéseimről, magamról, mindenről, onnantól kezdve tudtam igazán beszélgetni vele. És teszem ezt mind a mai napig, pedig anyám már nincs köztünk, de annyi megbeszéletlen dolog maradt köztünk, hogy máig is beszélek hozzá.

Én mindig is meg voltam róla győződve, hogy kislányom lesz, el sem tudtam képzelni, hogy fiú lesz. Már a terhesség viszonylag elején kiderült, hogy fiú, nagyon nehezen dolgoztam fel, bár hetekig azért nem sírtam, de attól féltem, hogy nem fogom tudni úgy szeretni, ahogy megérdemelné. Aztán megszületett egészségesen egy gyönyörű, mosolygós, végtelenül cuki és jó természetű kisfiú, akit csak imádni lehet. Szóval ne parázz, szeretni fogod.

Én is mindig lányt képzeltem el, egész kiskoromtól. Az első gyerekem lány lett, és nagyon boldog voltam, de ha lehet, még inkább lanyos anyuka lettem. A másodiknál közöltem, hogy most már aztán végképp kizárt, hogy fiú legyen, el se tudom képzelni, egy fiúval ez az egész nem lenne "olyan". Gondolom mondanom sem kell, hogy fiú, a 12 hetes uh-n már mondták 😂 És őszintén, engem lepett meg a legjobban, de kb fél percig csak néztem döbbenten, aztán elterült egy boldog vigyor a képemen, és örültem a kisfiamnak. Még a férjem is megjegyezte, hogy minek örülsz, te nem is akartál fiút. Hát, úgy tűnik, mégis :) ez a kisfiú most lesz 3 éves, és a legédesebb kiskrapek a világon, imádom őt. És nagyon örülök, hogy nem lány lett, mert így ezt is megtapasztalhattam, hogy bizony egy fiúval is lehet ez "olyan", nem csak lánnyal.

A #13 hozzászólóban Popper Pétert üdvözölhetjük, ezt ugyanis ô mondta el szinte szóról-szóra ugyanígy valamelyik elôadásában.

Szerintem azért is sírsz ezen, mert már abban a tudatban éltél, hogy lesz egy kislányod. A bizonyosság erős dolog, ha azt ledönti valaki, természetes, hogy csalódott vagy. Én abszolút nem gondolom, hogy emiatt rossz anya vagy rossz ember lennél, HA felül tudsz ezen kerekedni a baba születése utánig legkésőbb. Bár szerintem úgyis első látásra beleszeretsz és csak az fog érdekelni, hogy egészséges-e. Amikor gyereket vállaltál, nyilván tudtad, hogy ugyanannyi esély van mindkettőre. Ami neked adatott, azt kell megbecsülni.

Elhiszem! Én is 27 hetes vagyok, és rettenetesen elkeserednék, ha most kiderülne, hogy nem kisfiú, ahogy a 12.héttől tudtuk, többször is megerősítve azóta. Sírnék is, ugyanakkor hidd el, hogy az anyai ösztöneid felül fognak ezen kerekedni! Valaki írta, hogy a baba személyisége lesz, amibe beleszeretsz, és nem a neme! Fel a fejjel!