Mennyit vagytok a babáitok nélkül? Kinek mennyi idős a pici? Mikor hagytátok elsőnek nagyszülőkre és mennyi időre?
Igen, én is egyetértek az utolsóval. Születése óta dolgozom én is, először itthonról, majd 1 hónapos kora óte előbb heti egy napot, majd heti 2 napot bejárok dolgozni. Vezető állásokban nem lehet három évre elmenni szabadságra, ettől még nem hiszem, hogy rossza anya vagyok, és azt sem gondolom, hogy a valaki vezető állásban dolgozik npként, akkor le kéne mondania a gyerekről. 2 hetes volt, mikor elmentem egy tárgyalásra, de az én babám első naptól kezdve 4óránként eszik.
Nagyon jól elvan, szereti a társaságot, kiegyensúlyozot boldog baba, és én is nagyon boldog vagyok. Mikor nem dolgozom, akkor minden percet együtt töltünk, és nagyon jól működik a dolog! Amúgy meg én mindenhová viszem magammal, csak a munkába nem.
Kislányom most 1 éves, kb 9 hónapos korától vigyáz rá néha anyukám hetente egyszer reggel 10-től 4-5-ig, amíg én bevásárolok, rendbe szedem a lakást. Semmi gond nem volt, nagyon szeret náluk lenni. Anyukám finomakat főz neki és nagyokat játszanak.
Éjszakára még nem hagytam ott, de havonta egyszer otthagynám, hogy apával elmenjünk egy moziba vagy vacsizni. Apa még nem engedi:)))
Szia!
Irtam egy kérdést itt néhány hónappal ezelőtt szinte ugyan erről a kérdésről.
http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__babak_..
nagy port kavart úgy érzem, elég negatív válaszokat kaptam h milyen anya is vagyok én... na mindegy, ha van kedved olvasd el.
Szóval.. 7 hónapos volt a lányom amikor elmentünk nélküle nyaralni (barátokkal), ő otthon maradt a nagyszülőkkel. Nagyon jól viselte, persze hiányoztunk neki, és ő is nekünk nagyon, de kipihenten tértünk vissza hozzá.
Szóval mi 7 hónaposan hagytuk magára egy hétig. Lehet lepontozni, úgyis az megy itt mindig, de nem bántam meg,tudtam hogy akislányom jó kezekben van, és jól érzi magát. Anyukámék a közelben laknak.
Most vagyunk 14 hónaposak. Először apával hagytam 1-1 órára néhány hónapos korában. Amíg ciciztünk 1-2-3 órát lazán lehetett a nagyikra is hagyni 6 hónapos kortól. Olyankor mindig játszottak, vagy mentek valahova sétálni, stb.
Most hogy már rendesen eszik, több időre is lehet. Ők is meg tudják etetni. Ha napközben alvás csúszik a programba, azt csak apával lehet kivitelezni. Éjszakai alvás..., húúúúú egyszer majd talán azt is. Nem miattam. Miatta. Nagyon anyás elalvó.
20:36 vagyok.
11:47 és 12:42 örülök, hogy írtátok, amit írtatok. Engem is nagyon várnak vissza a céghez. Nehéz a döntés (nem csak a gyerek miatt, teljesen más ettől független tényezők miatt is).
A rész-munka-kezdést hogy oldottátok meg az elején? A cég dobta fel, vagy ti? Nagyon érdekelne! Esetleg pirviben is!
Előre is köszönöm!!!
12:42 vagyok, nekem nem is volt kérdés. A munkakört, amiben dolgozom, egyedül én töltöm be nálunk, 7 éve dolgozom a cégnél. Bizalmi állás, tehát egyrészt kb egy év lett volna, mire betanítok valakit, másrészt nem akartunk megosztani senkivel bizonyos információkat, amelyek nékülözhetetlenek a munkavégzéshez.
Szóval abban maradtunk, hogy ha meg tudnak valamit oldani nélkülem, akkor megoldják, ha meg nem, akkor megyek. Már a kórházból is dolgoztam, de egyáltalán nem esett nehezemre, sőt. Én úgy tudok "ép" maradni, ha szellemi téren is dolgoztatom az agyam, ha csak egy minimális szonten, akkor is. Most heti 2x járok be, hétfőn, hétkezdésre, megbeszélések vannak, stb, meg még egy nap, és úgy alakítom, hogy aznak meg tudjam oldani az összes munlámat. Ha ez a két nap nem lenne elég, akkor itthonról még dolgozgatok egy kicsit, főleg este, ha a gyerek már alszik. A maradék időt csak Vele töltöm, és ez így jó. Én nem vagyok idegbeteg, hogy nem lesz amiből befizetni a csekket, nem is fejlődtem vissza agyilag, vagyok felnőttek között is, heti 2x felöltözöm normális ruhába, és úgy érzem, hogy nemcsak anya vagyok, hanem nő, és ügyvéd is. A babám sem sínyli meg, nagyon alkalmazkodó, és mindenkivel nagyon barátságos. Van egy barátnőm, aki 3 évig csak a gyerekkel volt, végül eljutott arra a szintre, hogy a fia még a saját apjával sem volt hajlandó meglenni, csak az anyja kellett neki. Hát a csaj teljesen tönkrement idegileg, évek kellettek, mire leszoktatta erről a gyereket, szó szerint pisilni sem tudott elmenni.
"...nem is fejlődtem vissza agyilag...."
Merem mondani az összes, 3 évig nem dolgozó Anyuka nevében, hogy köszönjük szépen eme kijelentést!!!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!