Az én szégyenem, hogy a babám sokat sír?

6 hónapos lesz, születésétől fogva ilyen. Már a kórházban is megjegyezték, hogy hatalmas a hangja...

Itthon nyugtattak, hogy majd a kezdeti összeszokás után ez jobb lesz, kialakul a rutin, ritmus stb. Akkor még mindenki "jó fej" volt ezzel kapcsolatban, ma már inkább piszkálnak. Nagyszülők, rokonok, barátnők. Tehát nem a 26. szomszéd, vagy ismeretlenek a boltban.

Pl. anyósom szerint az én hibám, mert elkapattam és ennek az egész sírás mizériának véget kellett volna vetni minél hamarabb.

Az unokatesóm megkért, hogy a májusi esküvőjükre ne vigyük a lányunkat, mert akkor sem mi, sem ők nem éreznék jól magukat és félnek, hogy a baba végigordítaná az egészet, aztán a videókon csak a gyereksírás hallatszódna. Csak tudja jól, hogy a lányunk senki mással nincs el rajtam kívül, konkrétan ha valaki, akit amúgy minden nap lát, felvenni, vagy játszana vele úgy, hogy én is ott vagyok, akkor is sírni kezd. Azt elképzelhetetlennek tartom, hogy több óra hosszára mással hagyjam, mikor hajat mosni nem tudok fél éve egyedül.

Anyukám a múlt hétvégén megkért minket, hogy inkább ne menjünk le hozzájuk, mert amúgy is fáj a feje és nem bírná most hallgatni az egész délutános üvöltést, meg nincs kapacitása szórakoztatni a picit nonstop, hogy legalább 10 perc csend legyen.

Legjobb barátnőm is holnap tart egy kis születésnapi összejövetelt, ami véletlenül derült ki. Engem meg sem hívott. Mikor kérdeztem, hogy miért nem, megbántottam-e valamivel, akkor mondta, hogy nem, csak tudja, hogy nem tudnám kire bízni a lányomat, de van több barátnője is, akik nem rajonganak annyira a kisbabákért és gondolta, hogy menne a szájhúzogatás, ha ott is a gyereksírástól lenne hangos a lakás. De hogy majd szombaton hoz tortát, ha marad... Köszi.

Mindig kapom a "jó tanácsokat", hogy ne reagáljak, ha sír, üvölt, vagy hogy költözzek el 2-3 hétre és addig legyen az apja vele, utána biztos könnyebb lenne. Volt, aki közölte, hogy biztosan beteg (nem, nem az, voltunk már vele orvosnál). Más azt tanácsolta, hogy adjam már most bölcsibe, mert lehet az a baja, hogy keveset szocializálódik... Ezt nem gondolnám, mert sosem éltünk "bezárkózva", nyilván most, hogy látom, mennyire kikészül már attól, ha olyan néz rá, aki neki nem szimpatikus, nem erőltetem annyira a dolgot. De régen naponta jöttek hozzánk, a nagyszülők félnapokat ott voltak, stb.

Nekem is rossz ez nyilván, de nem tudok mit csinálni. Reménykedek, hogy elmúlik, mielőtt feladnám totál. De rosszul esik, hogy már a nagyszülők, legjobb barátnőm is elfordulnak tőlem.