Miért nincs szégyenérzet a fiúgyermekemben?
Tavaly került(ek a testvérével) egy 6 osztályos elitgimibe. 6. év végéig kiemelkedő tanulmányú, kiváló magatartású gyerek volt, de tavaly óta pálfordulás.
A magatartása 3-as, tele van intővel, a jegyei messze nem tükrözik a képességeit. Visszabeszél a pedagógusainak, nagyképű, beképzelt lett. És még csak nem is szégyelli magát.
A lányom, bár másik osztályba jár, szépen beilleszkedett, továbbra is nagyon jól tanul, talpraesett, de udvarias, tisztelettudó, aki tudja, hogy hol a határ.
Hogyhogy hogy jön ide? Úgy, hogy nem szégyelli magát, nem zavarják az intők, nem zavarja, hogy 3-as a magatartása, hogy messze képességei alatt teljesít.
És mit tudok ezzel kezdeni? Egyáltalán nem volt jelemző rá az ilyen viselkedés.
8.-osok, fél évre vigyem vissza? Ráadásul akkor jelentkezni kellenne (kellett volna) újra valahová. Ez már nem járható út.
Nem vagyok biztos benne, hogy nem bántják, mert vannak az osztályában ilyen hozzáállású gyerekek, fiúk-lányok egyaránt, olyan "mindent megengedünk magunknak, mert mi vagyunk a nagymenők és anyu-apu minden csávából kihúz"-típusúak.
Illetve az osztályfőnöke az, akinek az első pillanattól kezdve ellenszenves volt, gyakorlatilag a 2. héttől kezdve éreztette a gyerekkel és velem is.
Ja,bocsi,félreértettem :)Nem szóltam.
Esetleg nem történt valami otthon?Apjával együtt vagytok,nem veszekedtek?Nem halt meg senki?Szerintem csak kamaszodik,ilyenkor kezdenek el a fiúk vagánykodni a lányok előtt,hogy ők aztán leszarják a szabályokat,az intőket,mert a rosszfiúság a menő.Kinövi majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!