Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Babák » Mindenki otthon akar (csak...

Mindenki otthon akar (csak gyermekneveléssel foglalkozva) 2-3 évig?

Figyelt kérdés

Én alig várom, hogy dolgozhassak. Hiányzik a munka. Nagyon vártuk a babát és imádjuk, egy kis tündér, csoda nézni és segíteni a fejlődését szinte napról napra. 9 hónapos lesz a lányom, mikor home officeból elkezdem újra (olyan a munkám, hogy lehet bármennyit).

A nagyobbik gyerekekkel anno sokat voltam otthon, muszájból. Nem élveztem azt, hogy kizárólag ebből áll az életem. Elsőre 3 évet, másodszorra 2 évet otthon voltam, de mindenfélét kerestem, hogy valahogy az agyam túlélje, tanfolyam, nyelvtanulás, próbáltam netes munkát, stb.

Most sokkal teljesebb lesz, hogy mind együtt vagyunk (ha homeschool lesz újra, akkor pláne), de mindenkinek van más dolga is, mint a baba. Beosztjuk a feladatokat és mindenki részt vesz az örömben, amit ő jelent. Úgy nő majd, hogy senki nem marad ki,le, mindenkit egyformán láthat ő is.

Anyagilag is sokkal jobban járunk így, ami azt jelenti, nem kell szüneteltetni a spórolást sem. Van egy elég nagy keret, amiből havonta bármit csinálhatunk, de mellette spórolunk is, hitel visszatörlesztésre és a jövőre is teszünk el. Amíg csak GYED vagy GYES van, ez nem menne és sokat számít.

Nekem ez a véleményem, így jó nekem.

Az, aki csak meghallja, fogja a fejét. Rossz anya vagyok, nemtörődöm vagyok, minek szültem. Aki értelmesnek tűnt, annak ezt elmondtam, de ezután is pislogott. Azok kivételek, akik külföldön élnek.

Itt ennyire ez a beidegződés, hogy 2 év kizárólagos gyermeknevelés kell?


2020. aug. 20. 07:35
1 2 3 4 5 6
 21/55 anonim ***** válasza:
100%
En vissza szerettem volna menni 1 éves kora után, de most a korona közbeszólt. Azt mondtak, inkább maradjak a védett pozíciómban. En nem látok ebben semmi rosszat, ha van rá lehetőséged. Mindenki más. Most nyáron nagyon elvagyok itthon, mert minden nap megyünk valahova sétálni, barátokhoz stb, de telen lehet eret fogok vágni magamon.
2020. aug. 20. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/55 anonim ***** válasza:
96%
Amúgy nem tudom miért kell itt megint beleállni egymásba. Ez már olyan szomorú. En pl többet keresek mint a ferjem. A csedem is több volt. Milliókat tettünk felre az elmúlt években, hogy a GYED időszakban ki tudjuk egészíteni a GYED-et. Van aki előre gondolkodik. Ennek ellenére mint írtam, en vissza akartam menni, csak most nem fogok tudni. Sajna. De nem tudom miért kell bárkit bántani. Lehet hogy a no is sokat keres, de ha a párja is, máris nem szorulnak rá hogy visszarohanjon. Hadd döntse már el mindenki, mit szeretne. Miért kell mindig lenézni a másikat? Ha otthon marad azért. Ha visszamegy azért. Ez annyira nincs jól így.
2020. aug. 20. 10:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/55 anonim ***** válasza:
88%
Hát nem az irigység beszél belőlem. Többet kerestem, mint a férjem. Most a gyed alatt kicsit összébb húztuk a nadrágszíjat. Szeretem a munkám, de megvár. Élvezem, hogy itthon vagyok a fiammal. Ezért ne kelljen már rosszul érezném magam.
2020. aug. 20. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/55 Derjaderja ***** válasza:
83%

Az kellene rosszul érezze magát, aki azt írta, hogy a gyeden otthon maradóknak biztos mind légypiszok a keresete.


Egyébként ez tényleg egyéni, mert pl én nem költök többet akkor se ha több a pénzem. Igazából nincs mire költeni, mivel eljárni úgysem tudunk sehova, idő nincs semmire. Soha életemben nem sminkeltem, nem volt frizurám, nincs műkörmöm. Az uram csak a 15 éves pólóit hajlandó hordani, és minden újnàl hetekig nyüszít, hogy nem olyan mint a régi. Mi ilyen bénák vagyunk, de ez nem érdem.

Kb annyi, hogy a márkásabb mosipelus külsőt veszem, meg most kicsit elengedtem magam a gyerek karácsonyi ajándékain.


Viszont a ház egy csomó pénz, amíg lakásban laktam, feleennyi fizuból volt tartalékom, vettem autót, felújítottam, átbútoroztattam pár év alatt és még mindig volt.


Kertes ház: pillanatok alatt megette mindkettőnk minden pénzét. Minden apró felújítás százezrekről indul, mi meg egy ilyen romházat újítottunk fel.


Szóval nekem szr érzés, hogy csak az a kevés gyedem van (ami a max amúgy), meg én nem is szeretem azt, hogy a párom pénzéből kell éljek (magamra vagy a gyerekre nem kell kérjek), de pl az autójavítast, rezsit nem tudnàm állnk.

2020. aug. 20. 11:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/55 anonim ***** válasza:
41%

Nem fogom szarul érezni magam, mert jól keresek, és meg akarok teremteni magamnak meg a gyerekeknek egy életszínvonalat.


Lehet rajta duzzogni, de ez ténykérdés. Ha 50 ezer esik ki a jövedelemből, azt jobban lehet tolerálni, mint ha 400.

2020. aug. 20. 11:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/55 anonim ***** válasza:
33%
25-ösnek maximálisan igaza van,hosszú évek kemény és kitartó munkája kell ilyen fizetéshez, ezt azert nehezebb elengedni, mint egy nettó 150 ezret... ezért van ez az elbeszélés egymás mellett. Mindenki csinálja úgy, ahogy akarja, de onnan indult ki a kerdes is, hogy a kérdezőt mindenki cseszegeti. Ne cseszegessul egymást.
2020. aug. 20. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/55 anonim ***** válasza:
83%
Persze hogy nehéz elengedni. Ezt en előre tudtam. Ezért sporoltunk előre, hogy legyen annyi, amennyi 1,5 évig ha úgy alakul, ki tudja egészíteni a gyedet a régi színvonalra. Sosem gondoltam, hogy szükség lesz rá. Erre tessék. Nem tudok meg visszamenni dolgozni. A kérdező helyében egyáltalán nem foglalkoznék senki véleményével. Mindenki a saját vágyait és kereteit ismeri.
2020. aug. 20. 11:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/55 anonim ***** válasza:
79%
Baromi szerencsés vagy hogy otthonról tudsz kötetlen munkaidőben dolgozni. Ha nekem is lenne egy ilyen lehetőségem azonnal élnék vele. De sajnos nincsen. Ne törődj azzal ki mit mond. Nincs azzal semmi gond ha valaki 3 évig otthon van a gyerekkel , mindenki maga dönti el, de én se tudok kiteljesedni kizárólag anya szerepben. Mivel itt ahol élek nincs se bölcsi se Baby sitter , tavmukat találni is kb esélytelen , így én muszáj vagyok itthon maradni amíg 2,5 évesen be nem veszik oviba a kisfiam , pedig részmunkaidőben is simán visszamennék. Addigis tanulok itthon.
2020. aug. 20. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/55 anonim ***** válasza:
80%
Ja, mert amúgy akinek annyival kevesebb a fizuja, biztosan nagyon jól esik, hogy kiesik az az 50 ezer...
2020. aug. 20. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/55 anonim ***** válasza:
81%

15!


Jobb lett volna nem megszólalnod!


Minden normális kérdéshez jön egy ilyen tuskó beszólni, és kezdődik a vita, magyarázkodás.


Annyira rühellem ezt.

Bele se kezdek az én válaszomba.

Minek? Hogy én is le legyek hordva?

2020. aug. 20. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!