De szar! Kinek mondjam el, hogy melyik nap mi történt a gyerekemmel?

Szia! 22,09-es vagyok. Elég kemény küzdelem volt após "kiiktatása" a családi életünkből, főleg, hogy a férjem nővére is elég komoly "aknamunkát" folytatott. De a tudat, hogy a férjem alapjában véve jó ember, aki nem fog elhagyni minket, szóval ez bátorságot adott. Tavaly tavasszal meg számára is bebizonyosodott, hogy nekem volt igazam abban, hogy amikor nekünk lesz szükségünk valamire, após le se sz@rja majd a fejünket. Május elején érte egy súlyos baleset, majdnem meghalt. A kórházban lévő ügyeletes orvos tapasztalatának és lélekjelenlétének köszönhetően sikerült megmenteni a kezét, amit ledaráltak a fogaskerekek. A műtéteknek köszönhetően tudja használni a kezét. DE! Amíg kórházban volt, illetve amíg itthon lábadozott, se az apja, se a nővére nem látogatta meg. Mert nekik mindig dolguk van, meg 150km-t autózni sokba kerül. Itt voltam egy 2,5 évessel és egy 4 hónapossal, meg se kérdezték, hogy segítsenek-e. A családi gazdaságban minden munka rám maradt, plusz a vállalkozás ügyei és a beteg férjem. Nem volt egy habos torta az egész, de legalább ő is belátta, milyen a családja. Azóta esze ágában sincs menni. Ja, és többször bocsánatot kért a korábbi viselkedése miatt. ("Vak voltam - ne haragudj!")

Ami a Ti eseteteket illeti : mi van olyankor, ha te is elmész a férjeddel? Nálunk ez volt a bőröndös dolog után. Elmentem vele, útközben beszélgettünk. A gyerek miatt csak 8 körül tudtunk indulni, 5-kor meg a fürdetés miatt vissza kellett jönni. Háromszor kellett elvinnem a gyereket, apósnál hagytam "tombolni" ( 1 éves gyerek már nagyon bír pakolni, maszatolni ) , még csak a használt poharainkat se mostam el. Ja, és persze kedvesen előre szóltam, hogy mit kérünk ebédre. :) És nem érdekelt, mit szólnak. 3 alkalom után többet nem kellett a férjemnek se menni...

De hát én ilyen kis gonosz vagyok, na meg akkor teljesen kiakadtam már. ( Ha hasznos amit írtam, kérek szépen zöld kezecskét!Sok választ írtam és romlik a statisztikám, mert csak kevesen pontoznak. :) )

Még annyi, hogy igazándiból nem tette magáévá az én álláspontomat, nem támogatott a "harcban", de legalább nem szólt ellene. Nagyon szíven ütötte, amikor látta a bőröndöket az udvaron - tudta jól, hogy már nem viccelek, tényleg kész vagyok akár el is hagyni.

Szóval a lényeg, én döntöttem, hogy vagy így, vagy úgy, de véget vetek ennek a "szolgaságnak".

22:09-esnek üzenem: Nagyon kemény vagy!!! :D Jól megoldottad! Persze, hogy jár érte a kezecske! :)

Kedves kérdező! Nekem is az jutott eszembe, hogy én borítanám a bilit és ultimátumot adnék a férjemnek vagy az anyós, vagy mi... Én is olyan vagyok, hogy tűrök-tűrök, aztán robbanok, de akkor nagyot! A helyedben én is kb. hasonló dolgot csinálnék, mint a fentebbi hozzászóló. A legkorábbi időpontban leülnék vele szemben halál komoly arccal és szép nyugodtan közölném, hogy vagy vége az elmeneteleknek, vagy a házasságunknak. Ha ez nem hatná meg, én is simán elköltöznék anyukámhoz szó nélkül és kíváncsian várnám mit tesz. Ha szeret, már másnap ott lenne. Sajna ezek a dolgok, hogy alig vagytok együtt már minden határon túlmegy!!! Nagyon sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél, mivel neked a két kis lurkóra is gondolni kell, mindketten megérzik a nyugtalanságod, de a kis pocaklakódnak különösen nem tesz jót!

Remélem sikerül dűlőre jutnotok, szívből kívánom!!!