Mondjátok, hogy nem csak én borulok ki, amikor 2 órán keresztül kell altatni??
#10
Ajánlom az általad vázolt metódust 3-4 éves gyereken alkalmazni :)
Ezerféle gyerek van, az enyém pl. amíg szopizott, kb. úgy működött mint a tiéd, de aztán egyszer csak, tudod, már nem szopizik, ágyban feláll, mitöbb, kimászik, meg még kér egy pohár vizet, aztán meg még egy mesét, és még egyet... de ha a tied akkor is katonásan fekszik/alszik üzemmódban lesz, akkor sem szólnék be a helyedben azoknak, akiknek nem.
Szeretem a megmondó embereket. Leteszed, villany le, alszik. Aha. Van olyan gyerek. Nekem is van egy. A másik meg a másik véglet. És ugyanúgy csináltunk mindent. Mégis full mások.
A lányomnak olvastam, puszi, és kijöttem. 1x-2x max be kellett menni betakarni, vagy kért inni, de utána elaludt.
A fiam meg már velünk alszik, mert egyszerűen nem tud nélkülem létezni. Az se opció, hogy elalszik, és kijövök, mert nettó 10 perc után észreveszi, hogy nem vagyok ott.
Kérdező, nálunk is ez van, mint nálatok. Mondjuk én 8-fél 9-nél előbb már neki sem állok. A férjem mondta sokszor, hogy próbáljuk meg korábban, biztos az a baj, hogy túlpörög. Hát próbáltuk, akkor aztán végképp balhé lett belőle. Így általában lefekszünk fél 9 körül, olvasunk. Aztán kicsit beszélgetünk a sötétben.
Aztán általában van a vergődés rész. Utána fél 10 körül iszik tejet, és akkor utána elcsendesedik. Hiába akarok korábban adni neki, akkor nem kell. Csak amikor már összevesztünk párszor. 😅
Ráadásul nálunk a férjem se tudja átvenni, mert csak én vagyok jó. Én ilyen anyás gyereket sose láttam még. Pedig második gyerek, mint írtam.
Én jelenleg a túlélésre játszom. Előbb-utóbb változik majd ez is.
Eszembe nem jutna 18:20kor altatni. Mégha dörgölik a szemüket, akkor sem. Nem vagyok én a magam ellensége.
Nekem 2.5 és 5 éveseim vannak. Most így a nyáriszünetben volt, hogy 9kor jöttünk be még csak az udvarról.
Ovi alatt sem alszanak el sokkal elöbb.
Míg csecsemők voltak, akkor is 8kor kezdtem a fürdetést.
Így nekem az esti alvással nagyon sosem volt gondom.
A nappali az nálunk, ami mumus. 2 évesen már mind a 2 csak kínlódott, nem akart elaludni. De ha nem aludtak, estig zizik. Úgyhogy én ott szívtam sokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!