Miért nem fogyok egy dekát sem? Második hete csak update egyes kódú kajákat eszek.
Szia! az update kajákkal nincs tapasztalatom, de a fogyással van. Évekig diétázgattam, nem fogyási célból, hanem egészségügyi okokból. Sok mozgás mellett. Olyan étrendeket követtem, amivel fogynom kellett volna, de ez nem volt elég. Most, hogy nem is akartam lefogyni, volt egy olyan utazásom, ami szellemileg annyira elfoglalt, hogy elfelejtettem enni. És nem is hiányzott. Egész nap várost jártam vagy hegyeket másztam 10+ kilóval a hátamon, és nem voltam éhes. Pusztán azért, mert annyira lekötött amit láttam és tapasztaltam, hogy nem foglalkozott vele az agyam. Mióta hazajöttem, maradt ez a dolog. Most biztos páran lehurrognak, de azt érzem, hogy a szervezetem belátta, hogy sokkal kevesebbre van szüksége, mint amennyit eddig ettem. És azóta is azon kapom magam, hogyha nagyon elfoglalom valamivel, elfelejtek éhes lenni. Nincs semmi bajom, jól vagyok. Egyszerűen csak megváltozott a hozzáállásom az evéshez. Változtasd meg te is!
Ne ez legyen a napod fénypontja, ütemezője. Foglald el magad a nap 24 órájára, amiből legyen elég alvás. A többit töltsd nagyon hasznosan. Az evés legyen egy mellékvágány. Viszont amikor eszel, akkor élvezd ki. Egyél lassan és áhítattal. Az étkezési élményben nagyon sokat számít az, hogy mennyire színes, ízletes amit eszel, és hogy lassan edd, minden falatot kiélvezve. (Ez nem az én tapasztalatom, ez egy pszichológiai tény).
Egyébként két hét után ne aggódj, ahogy mások is írták, van hogy lassan indul be a fogyás.
#48: Egyéni dolog a szénhidrátigény, természetesen alapozzon arra, ha neki az a jó. Engem lenyom és éhessé tesz a sok szénhidrát, a testemnek pedig nincs rá szüksége, de úgyis viszek be a zöldségekkel s mással is. A szénhidrát nem esszenciális tápanyag, így nagy a mozgástér :) Tudom, hogy az agynak kell glükóz, ez annyira fontos, hogy akkor is megkapja, ha az ember alig eszik szénhidrátot, jól is nézne ki az amber egy kényszerű éhezéskor vagy szénhidrátban szegény természeti környezetben... 1 napon belül meghalnánk, mert az agy nem kap üzemanyagot?
De sokan jobban érzik magukat sok szénhidráttal, nincs azzal baj, bőségben nyilván adják meg a testüknek az, ami annak optimális. Persze ez változhat is az élet folyamán.
48-nak
Direkt nem írsz zöldséget/gyümölcsöt egyetlen étkezéshez sem? Te így étkezel? Nem hiányzik?
Alapvetően jó, amit írsz, viszont én kevesebb kenyeret és rizst ennék és több zöldséget ennék. Pl.
Reggel: 3 tojás, +1 paradicsom, +1 paprika, +1 kis szelet tk. kenyér.
Tízórai: 1 kis natúr joghurt +1 marék gyümölcs, pl. mandarin, narancs, alma, fagyasztott erdei keverék stb.
Ebéd: sovány hús/hal, kevés rizs, sok párolt zöldség, pl. brokkoli, répa, cukkini, gomba stb.
Uzsi: fél marék olajos mag (sós mogyorót nem ajánlom!!!), 1 marék gyümölcs.
Vacsi: túró mehet akár sósan is, zöldséggel.
Én igyekszem így étkezni, viszont elég egyhangúnak tartom. Iszonyúan hiányzik néha a tészta, a krumpli, így szoktam enni gnocchi-t, amiben mindkettő van (mármint krumpli és liszt), viszont fele annyi a CH tartalma, mint a tésztának.
Nem ismerem a versenydiétákat, de a testépítők szinte mindig szénhidrátra alapozzák az energiaigényüket s pont a testépítés az, ahol még nem hallottam, hogy pusztán az elkerülhetetlen mennyiségű szénhidráttal jól menne. Legalább edzés előtt szoktak szénhidrátot enni, mert jót tesz. Nálam majd érdekes lesz, most kezdtem el rendszeresen edzeni, persze kis szolid szinten, de akkor is, az az én testemnek megerőltetés s az amatőröknek is hamar feltűnik a változás más étrend mellett.
Majd kipróbálom az edzés előtti extra szénhidrátbevitelt, nincs ellenemre, mindhárom makrotápanyagot szeretem.
Arányaim nincsenek, mivel a testem nem így működik, hanem grammigényei vannak. Kalóriabevitel függvénye, hogy melyik mennyi, ez a hozzáértő hobbi testépítőknél is így van, ők is egész jól értenek a táplálkozáshoz és a testműködéshez, csak az átlagember van nagyon eltévedve (meg persze sok hobbi testépítő is, főleg az elején, amikor még átlagemberek). A legtöbb, az étrendjét megtervező embernél egy kitüntetett makrotápanyag van s az változik dinamikusan, ha több kalória kell. A másik kettő viszonylag fix (persze az aktivitás és a célok függvényében kicsit változik) és grammban van, a harmadik viszont elég alaposan borítja az arányokat, ha jön egy maraton vagy tömegelésből kemény szálkásításba vált az ember.
A zombi szó igen találó, én is ezt a szót használtam magamra, amikor egy nap 15 gramm szénhidrátot vittem be a szokásos 80 helyett, pár hónappal a szénhidrátdús étrendem elhagyása után.
Aki átáll zsírra, annál már nincs ilyen. De azon ne lepődjön meg senki, hogy ha az agyat és az egész testet tápláló glükózt hirtelen kiveszi, akkor esetleg nem működik olyan ideálisan a teste. Csodálom, hogy egész jól át lehet ezt vészelni odafigyeléssel, a test nagyon tud (igaz, max. izomból gyárt glükózt az elején, ami kell, az kell) :) Megérdemli, hogy megadjuk neki azt, ami az optimális számára. Ezt rontja el sok fogyózó tini, hogy az ember szíve belefacsarodik.
En is pont fogyason vagyok, meg nekem is regebben voltak olyan "dietaim" ez elott ahol nem ertettem miert nem fogyok. Most leirom, hogy nalam miken ment el a dieta es van olyan erzesem te is ezert nem fogysz. Sokszor nagyon nuansznyi dolgok lehetnek. Meg hozza kell tenni, hogy mindenkinek maskep mukidnek a dolgok legalabb egy kicsit.
1. Ami elengedhetetlen a fogyashoz: konyhai merleg. En nap elejen, vagy elozo nap lemerem, hogy mennyit fogok enne az adott nap. Granmra pontosan. Igy tokeletes ellenorzes alatt tudom tartani az egeszet. A zoldseget mondjuk nem merem, mert hat az eleve keves kaloria, bar a repaval vigyazni kell, mert ami szenh. van benne az mind cukor.
2. En borzasztoan nagyetku vagyok es edesszajzu igy, hogy kibirjam azt a 3 orat amig nem etkezek, addig zoldsegekbol nassolok. Kedvencem a vegyes savanyusag(most telen),retek,repa,hagyma( na de nem nyersen 😁. Emellet porgeti az anyagcseret.
3.a boltokban kaphato telj.k.kenyerek nem jok, mert van benne ez az amaz meg feherliszttel higitjak. Megoldas: sus te kenyeret. Tescoban nagy valasztek van lisztekbol igy ott biztos talalsz olyat ami jo. Tegyuk hozza, hogy en ugymond nagyon leszerettem egyszerusiteni a dolgokat es nincs ez maskent az etelkeszitesnek se. Beleontom a lisztet a badellaba, melegvizet, elesztot, osszegyurom 10perc alatt es mar megy is a sutobe(nem kelesztek). Kovasznak valot erdemes felre tenni belole majd köv.-höz.
4.jo serpenyo(nem ragad le). Kardinalis dolog, mert nem kell, vagy keves olaj/zsir kell a csirkehez, palacsintahoz.
5.edesitoszer(folyekony). Ha sutit csinalsz, akkor a tesztaba sokat nyomjal, mert kulonben sutes utan nem lesz edes.
6.Nem tudom te milyen anyagi helyzetben vagy, de, ha jol alsz, akkor folosleges.
En mindig atbongeszem az aktualis bolti ujsagokat, hogy mi akcios. Elsosorban a csirkemell file erdekel. Ha az nincs jo arban, akkor megnezem a comb filet. Csontos csirkemellett egyebkent 1000ft/kg alatt eri meg venni, a faresszes combot meg kb 600ft alatt/kg. Turot meg lidlben erdemes venni a Pilos zsirszegenyet. Higitasara joghurtot veszek hozza.
7.A way to life oldalan van egy etrendtervezo, ami erdemes hasznalni, hogy tud, hogy mennyi lesz a kaloriad. 7000kcal deficit kaloria kell 1 kilo fogyashoz. Szoval neked kb 2400-2600kcal lesz kb az igenyed. A fogyashoz meg majd 1500-1700ra lesz szukseged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!