Mit tanacsoltok?

Első kérdésem, hogy fogyni szeretél mert dagadtnak látod magad, vagy csupán az alakoddal nem vagy megelégedve és szeretnél feszes és formás lenni?

Szia. Előre el nézést kérek ha hosszú lesz a válaszom, de úgy érzem/ látom hogy egy cipőben járunk. Szóval. Én 2013 nyarán (akkor 18 voltam) 65kg voltam, ami nem is zavart egészen addig amíg a strandon véletlenül neki mentem egy lánynak aki azt vágta a fejemhez, hogy: "nem látsz a szemedtől te dagadt bálna?" Ez a mondat volt az ami meg változtatott mindent. Amúgy 171 cm magas vagyok, szóval ideális volt a súlyom, de attól a perctől kövérnek láttam magam, fogyókúrázni kezdtem, nem ettem 'normális' kaját, fulladásig sportoltam, 3 hónap alatt 10 kilót adtam le, aztán 2014 nyarán már 51 kilót mutatott a mérleg. Meg mindig bálnának láttam magam, hiába figyelmeztettek a szüleim meg a körülöttem lévő emberek, hogy hagyjam abba, ennek nem lesz jó vége, én csak fogytam tovább... a barátom el hagyott mert azt mondta nem akar egy csont kollekcióval lenni, a menstruációm nekem is ki maradt, hangulat ingadozásaim voltak, de én makacsul tartottam az elképzelésem hogy bálna vagyok. 2014 október elején 47 kiló voltam, már csak csont és bőr, energiám a béka feneke alatt volt. Egy nap rosszul lettem, be vittek a kórházba, ahol az egyik orvos 'nyitotta' fel a szemem. Konkrétan oda alt elem, és azt mondta: 'kis hölgy, 2 dolgot tudok önnek mondani. 1: meg pár kiló és anorexiás lesz, 2: ha ez sem érdekli, jövő ilyenkor maga már csak emlék lesz a családja körében' durva, de így ébresztett rá arra, hogy akár bele is halhattam volna a hülye fogyókúrámba. Akkor kezdtem pszichológushoz járni, meg rengeteg támogatást kaptam a szüleimtől, nővéremtől, így tudtam lassan de biztosan helyre állni. Most 21 évesen 57 kiló vagyok, már normálisan eszem, hetente sportolok, vagy túrázók egy keveset, és tartom a súlyom. Szóval kedves kérdező, szerintem fogad el magad úgy ahogy vagy, a magassagodhoz viszonyítva ne fogyókúrázz tovább, fogadd el magad, hiszen senki sem tökéletes, te szeresd magad így ahogy vagy, mert annál rosszabb érzés nincs a világon mikor az édesanyád a kórházi ágyad mellett sír, hogy: ' kérlek kislányom ne halj meg!' Hidd el tapasztalatból beszélek! Ha van kérdésed nyugodtan írj privát üzenetben. :)