Szerintetek kövér vagyok?





természetesen létezik eltérés az emberek csontozatában. vannak szélesebb, erősebb csontozatú emberek, és vannak keskeny, törékeny emberek. ez elég könnyen eldönthető, hiszen ha mindenki ugyanolyan csontozattal rendelkezne, akkor ugyanúgy néznénk ki kövéren / soványan, ugyanolyan alakunk lenne.
a csontok súlya is eltér, hiszen a magasabb, szélesebb vállú emberek csontjai nagyobbra nőnek, mint az alacsony, keskeny vállú embereké. mivel a csontok méretben eltérnek, így eltérnek súlyban is.










"Manapság a túlsúlyos fiatalok közül sokan azzal mentik fel magukat a fogyókúra kínkeserve alól, hogy tulajdonképpen nem is annyira kövérek, hanem inkább „nehéz a csontozatuk”. Tény, hogy az emberek között is léteznek eltérések a csontváz tekintetében, az összsúlyban azonban ennek nincs különösebb jelentősége!
A teljes csonttömeg, azaz a testben található összes csont együttes súlya átlagban a teljes testsúlynak mindössze 10 százaléka. Kivételes esetekben a teljes csonttömeg az átlagsúlytól maximum 4 kg-mal térhet el pozitív vagy negatív irányban, így a „nehéz” és a „könnyű” csontozattal rendelkezők testsúlyában maximum 8 kg eltérés lehet.
Tehát nem a csontok a „bűnösök” akkor, ha valaki túlsúlyos. Ha a normától való lehető legnagyobb mértékű súlyeltérést is feltételezzük, akkor ez csak maximum 4 kiló többletet jelent. A fennmaradó 12 kiló felesleges zsír."















21:22 - tévedés.
"A teljes csonttömeg, azaz a testben található összes csont együttes súlya átlagban a teljes testsúlynak mindössze 10 százaléka."
már józan paraszti ésszel is rá lehet jönni, hogy a hosszabb, vastagabb csontokra lényegesen hosszabb, esetleg még vastagabb izmok tapadnak. az izom pedig nehéz.





21:19-nek mondom h szopjon le a kritikáit meg irja másnak...-.-
a többieknek meg köszi szépen.. elég már ennyi válasz
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!