Víziló vagyok, imádok enni. Mit csináljak?

Én akkor milyen állat vagyok? De most komolyan. Én kifejezetten utálok enni! De az a legrosszabb, hogy hormonproblémák miatt tini koromban attól is híztam amit meg sem ettem, (plusz a koleszban ahol éltem 6-7 évet nem volt terülj-terülj asztalkám, zsebpénz meg mozira ment nem gyors-kajára), így jelenleg ha valaki rám néz azt hiszi, hogy, amint ti is írtátok, víziló vagyok. Sajnos az elmúlt évek alatt csak 20 kg-ot tudtam fogyni kínkeservesen és most terhesen a nőgyógyászom pikkel rám a súlyom miatt, mert csípőből utálja kövér embereket (ezért próbálok mást keresni).

Nem mondom, ha finom az étel eszek belőle, de nem tudom magam pukkadásig zabálni, vagyis elég egy tányérnyi adag és olyan mintha végigettem volna egy 8 fogásos karácsonyi vacsorát. Van amikor megeszek reggel 9-kor egy szelet kenyeret 6 szelet szalámival egy pohár tejjel és délután kettőkor még mindig olyan érzésem van mintha akkor ettem volna meg azt a szendvicset, de kénytelen vagyok újra enni, mert a gyerek miatt nem "éhezhetek". Este 6 után nem is eszek semmit.

Tegnap például a napi kajám ez volt: reggel 9-re mentem UH-ra, így nem reggeliztem, mert nem akartam, hogy zavarjon valamit az emésztésem, így 10 órakor elmentem egy börgerking mellett és megkívántam, így ettem egy napi menüt, hazamentem délután 5 óra körül ettem 1 zsemlét egy pohár tejjel, és kész. Mondjátok meg, ez sok volt?

Ráadásként allergiás vagyok a kakaóvajra, ami ugyebár a csokoládé alapanyaga, így nálam egy tábla csoki megpenészedne, ha nem lenne a párom, aki nagyon szereti azt.

Mégis a nőgyógyászom 15 percet prédikált arról, hogy mit képzelek, mit hazudok össze -vissza, hogy az akkor egy héttel azelőtti találkozó óta nem tudtam enni, mert olyan szarul voltam, hánytam, és fájt a gyomrom (egy terhes nőnél milyen érdekes a hányás...), aztán amikor kiderült hogy 3 kilót fogytam a hét nap alatt, csak beesett az asztal alá, és annyit súgott, hogy azért fogyni sem kellene, semmi elnézést vagy valami a prédikációjáért.

Szóval én minek számítok? Csak akkor főzök, amikor a hétvégén hazajön a párom, mert egyszerűen kényszernek érzem azt, hogy ennem kell. Mintha valaki fegyverrel állna mellettem amikor eszem. Van, hogy fél kiló kenyér rám penészedik, mert nincs kedvem hozzáérni se. Sajnos ezt senki nem érti meg, az anyám az őrületbe kerget, mert állandóan úgy főz, hogy nekem is jusson bőven, már nem egyszer összevesztünk, mert egyszerűen nem érti meg, hogy nekem nem az evésről szól az életem, meg az anyósom is ki van akadva attól, hogy én, mint kövér ember kevesebbet eszek, mint ők soványak.

Őszintén szólva még soha nem találkoztam hozzám hasonlóval. Szerintem nem is létezik ilyen.