Nem lehet, hogy azért vagytok ilyenek, mert nincs életcélotok?

A kalóriaszámolás nem hülyeség, amíg az ember tudja a mértéket. Ha valaki fogyni szeretne nem árt tisztában lennie azzal, hogy mennyit kell ennie ahhoz, hogy ne ájuljon el, de ne is egyen többet a szükségesnél. Persze, ez semmit nem ér sportolás nélkül. Azt én is hülyeségnek tartom, ha az ember valamit megvon magától. Bármit lehet enni, csak nem mindegy mennyit. A sport pedig nem enyhén jellemépítő. Ha az ember beiktatja a mindennapjaiba, és nem adja fel, rengeteget fejlődik közben a személyisége, a kitartása, eltökéltsége és az, hogy meg tudja szervezni az életét.

A fogyás pedig nem életcél, nyilván, de kinek ne javítana a közérzetén, ha úgy tud tükörbe nézni, hogy elégedett magával? A jó közérzet pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy később sikereket érjen el az életében mind szerelmi, mind munka ügyben. Szóval nem, nem életcél, hanem egy lépcső, hogy az ember elérhesse, amit akar.

Amit pedig egy korábbi válaszoló írt: az első, amit egy fogyni, formásodni akaró embernek fel kell fognia, hogy nem szabad mások negatív kritikájára hallgatnia, amíg edz. Én is elég szégyellős vagyok, pedig nem vagyok elhízva, de minél többet járok futni, annál inkább úgy vagyok vele, hogy nem érdekel mások mit gondolnak rólam közben. Ha kitartó vagyok, úgyis meglesz az eredménye (speciel feszesedni, szálkásodni szeretnék), és akkor majd széles vigyorral a fejemen állhatok bárki elé, aki esetleg megszólt. Ez az, amit sok embernek meg kéne fogadnia szerintem: erőt kovácsolni a sok negatív, rosszindulatú emberből, és csak azért is folytatni, amit elkezdett, hogy megmutassa, ő igenis kitartó, és eléri ezzel a célját.