Miért sajnálkozik egy csomó ember, miközben semmit nem hajlandó tenni saját magáért?

Kedves kérdezö: nem tudom, hoyg hány éves vagy, de azt azért ne felejtsd el, hogy 30 alatt könnyen le tudsz kevés vßaltoztatássak adni 10 kilót, 40 fölött meg 2-3 kilóért is meg kell szenvedned - ez egyszerüen biológia, és a fiatalabbak könnyen beszélnek.

tapasztalatból tudom, hogy régebben pár hét alatt formaba tudtam hozni magam, NEM gyorsdiétával, hanem kis odafigyeléssel. ma meg (50 felett), ha netán 2-3 kilót felszedek, akkor hetekig tart, mire lemegy, pedig ugyanúgy figyelek, mint régebben, söt a normál étkezésem se kimondottan sok vagy egészségtelen, csak éppen jobban hasznosul a kevesebb is.

Ez agy ebben a formában nem igaz, hogy semmi nincs ingyen. Nagyon sok embernek igenis ingyen van a normál testalkat! Már csak a saját családomból kiindulva. Apukám 70-75 kiló körül van, egyfolytában eszik, a wc-re is autóval jár, soha az életben nem figyelte, hogy mit mikor és mennyit eszik, középiskolás kora óta egy percet nem sportolt. A párom töredékét eszi, mint apukám, gyalog jár dolgozni, mégis 120 kiló körül van. Olyan időszakban, amikor úgy eszik, mint apukám, 130 kilóra is fel tud hízni.

Szóval azt kéne már felfogni, hogy nem egyenlőek az esélyek, ahhoz, ami az egyik embernek természetes és következmények nélküli azért a másiknak keservesen meg kell szenvedni. A finom ételeket pedig mindenki szereti, 10-ből 8 ember nem tudja megállni, hogy csak egy falatot egyen az íze kedvéért, de ebből a 8-ból nem mindenki hízik el, és az elhízók sem egyforma mértékben dagadnak.

Én sem eszem lisztes, cukros, zsíros dolgokat, mozgok minden nap és irigy vagyok azokra, akiknek nem kell semmit tenniük azért, hogy ne hízzanak, és nem kell semmit megtagadni maguktól. Persze felfogtam azt, hogy csak magammal szúrok ki, ha "csakazértis" én is azt eszem, ami jól esne, de ettől még igazságtalannak tartom, hogy azonos életmód mellett nem hasonló az emberek testalkata. Azt az étkezést, amit én folytatok, a nem kövérek -akiknek sosem kellett odafigyelni- nagy része egy hétig sem bírná ki. Visítva könyörögne kenyértét, meg pizzáért, meg rántotthúsért, stb.

Ha te így írsz, soha nem voltál kövér.

A lényeget tekintve igazad van, de ha valaha lett volna súlyproblémád, akkor pontosan tudnád, mi játszódik le a kövérekben.

A válasz a kérdésedre egyébként az, hogy azért, mert ez egyszerűbb, mint tenni bármit is.

Annyira alkati kérdés. Aki nem hízékony, az sose fogja tudni elképzelni, milyen az, amikor hiába eszel rendesen, akkor is csak kínkeservesen megy le 1 kilócska.

Én fordítva vagyok, hízni akarok. Az alkatom nem engedni, a testem ellen nem tudok harcolni. Ha felküzdök magamra 3 kilót, akkor nem tudom fenn tartani, hamar lemegy, villámgyors az anyagcserém. Innentől nem nehéz kisakkozni, hogy akinek lassú az anyagcseréje, az pillanatok alatt meghízik egy normál adag kajától is.

Ha a hormonrendszer rossz(azaz a rendszer, ami gyakorlatilag az embert irányítja), akkor nincs mit tenni.

Azokat is megértem, akik nem akarnak magokon élni egész életükben, és azt figyelni, mikor mi egészséges. Baromi nagy ár az a soványságért. Itt mindössze annyira kellene figyelni, hogy mennyi kalória megy fel egy nap, és aszerint enni. Mellé kötelező az edzés, és ennyi. És még ez sem garancia.

Azért, mert nehéz lemondani azokról a dolgokról, amik jól esnek (finom ételek) és mert nehéz hosszútávon olyasmivel foglalkozni, ami alapvetően nem okoz örömet (pl. mozgás). Ezzel minden egyes ember így van, csak aki hízásra hajlamos, azon szemmel látható.

Én az oda nem figyelés, alkati adottságok (mindkét felmenői ágamon több generációra visszavezetve minden nő túlsúlyos) plusz egy hormonális betegség (PCOS) miatt a BMI indexem megközelítette a 45-öt. Ez már a rendkívül súlyos elhízás kategóriája. A PCOS már kezelés alatt áll, tartom a diétát, amit az fentebb írtam és mozgok minden nap egy keveset. Kb. 22 kilót fogytam eddig bő fél év alatt, de még mindig van rajtam vagy 25 kiló felesleg.

Fura módon én nem szerettem meg a mozgást, pedig mindenhol azt olvasom, hogy egy idő után függővé vélik az ember. Nos, én csinálom, mert muszáj, de maga a mozgás nem ad örömet. Hiányoznak azok a hétköznapi ételek, amik egy átlagos embernek mindennaposak. Én is szeretem a pizzát, a rántott húst, a süteményeket, a pékárut, de kb. havonta egyszer engedem meg magamnak, hogy ne bolonduljak bele a hiányba.

Mindehhez iszonyú nagy akaraterő kell és nem bántásból mondom, lelkileg teljesen más, mit 10 kiló alatti "esztétikai" súlyfeleslegnél.

Remélem, hogy egyszer meggyógyulok és és odafigyelve a mértékre újra része lehet majd az életemnek a "hagyományos" étel.

A lefogyáshoz és a súly megtartásához legalább akkora akaraterő kell, mint a cigi letevéséhez. Utóbbi is nagyon kevés embernek sikerül. Csak őket nem diszkriminálják úgy, mint a kövéreket, sokkal kevesebb velük szemben a negatív előítélet.

Na mindegy szóval a lényeg röviden: azért, mert NEHÉZ megváltozni, és NEHÉZ a belső késztetésekkel ellentétesen cselekedni.

26/N