Kövérként és átlagosként is csak kínlódom. Ki van hasonló helyzetben?

A fogyás egy nagyon soktényezős dolog tud lenni, és az is, hogy ez mennyire lesz tartós. Fejben nagyon ott kell lenni. Ez van akinek könnyebben megy, van akinek nehezebben, és akinek ez nincs rendben, az nem tud tartósan lefogyni. Van aki egész életében úgy érzi küszködni fog vele, érte. Más könnyebben elfogadja a helyzetet.

Tudom, mert voltam 170kg, most már jó ideje normál súlyban, 1 évig 67, mostanában 64kg.

Fogyni már nem akarok. De így is egy életre való küzdelem lett ez önmagam ellen.

Boldogabb vagyok? Igen. Megéri? Határozottan. De mindennek megvan sz ára. Ennek is. Amit így vagy úgy, de meg kell fizetni. Ez számomra is a sóvárgás jelenti, és a muszájmozgást, mert anélkül nem tudom megtartani a súlyom. Nem mondom, tényleg szeretek úszni járni ezt tudtam csak megszeretni. De ha azt mondaná nekem valaki, hogy nem kell mozognom, mostantól úgyis tartom a súlyom, nem kèrdés hogy a kanapén tespednék a laptop előtt sorozatokat nézve vagy olvasnék egy jó könyvet abban az időszakban is, amit mozgással kell töltenem.

Én egy , a lehetőségekhez mérten számomra egészen élvezhető, változatos étrendet, és ezzel kapcsolatos szokásokat alakítottam ki magamnak, + heti 10 óra sport. Ezekkel tartom a súlyom.

Nálam hullámokban, időszakosan jön elő mennyire hiányzik az evőkorszak. Az állandó kontroll nélküli élvezetek. Én főleg az édességekre kattantam rá függőségszerűen. Hosszú évek alatt meg tudtam találni egy számomra fenntartható egyensúlyt a régi és az új életmódom között, amivel a sóvárgást nagyrészt tudom ellensúlyozni.

Én fontosnak tartom, hogy bizony szembe kell nézni a problémával, így havonta kíméletlenül mérlegelés, mérés, az első naptól kezdve hogy elkezdtem. Tapasztalatból tudom már hogy ha homokba dugom a fejem az nem segít.

Engem a kinézetem pl egyáltalán nem érdekelt, most is csak azért mert így könnyebben kapok magamra ruhát, nem kell a 25. Üzletből is sírva üres kézzel kijönnöm, mert nem jó rám semmi.

Én az egészségemért, és tulajdonképpen az életemért fogytam le, ez bizonyult jó, tartós motivációnak, mert szó szerint fulladtam éjszakánként az utolsó, legnehezebb időszakomban és nem szeretnék oda visszajutni. Ebből esett le hogy nagyon nagy a baj és ezzel már tényleg kezdeni kell valamit.

#31

Soha nem volt súlyproblémám, és hobbigyúrósként a magam 190/90 számaimmal is megvagyok elégedve. Mégis mindig óriási respekttel olvasom a hozzád hasonló emberek erőfeszítéseit (és sikereit), pedig tudom, hogy sokszor megkapjátok azt, hogy “hát nem kellett volna ennyire meghízni”.

#kérdező, mi a helyzet az arany középúttal? Az sem tud működni?

32. Igen, sokszor megkapom én is ezt a dumát:) de sosem láttam értelmét, mert nincs is neki. Csak arra való, hogy elismerés ( vagy csak szimplán hallgatás) helyett ( mert ugye abszolut nem kértem a véleményét, kommentárt stb) odaszúrjon az ember. Én nem tudok mit kezdeni vele. Bár nem is érdekel már. Nem tudok és nem is akarok másoknak megfelelni. Régen volt ilyen, de nem sült el jól...így elengedtem.

Sokszor csak azt tudom mondani erre, ha ad egy időgépet, visszamegyek vele a múltba és figyelmeztetem a 6 éves kislányt aki voltam, hogy el ne kezdjen bánatában enni, ( nekem sajnos érzelmi evésből indultak ezek a problémák) mert kövér lesz, függő lesz, beteg lesz, és minden jöttment szidni fogja. Továbbá hogy ami volt, az már elmúlt, utólag rajta változtatni nem tudok, én a jelenben élek és a jövőmet alapoztam meg- hogy egyáltalán legyen. Igen, Sok hibát követtem el életemben, főleg ezt, és bár baromi nehéz, nagyjából megoldottam, sokkal jobban vagyok lelkileg is, testileg is, és azóta is minden nap küzdök érte hogy ez így maradjon. Erre általában csak pislognak és mentegetőznek😂