Megszoktátok köszönni a fogyás utáni dicséreteket olyan emberektől, akik régen beszóltak és gúnyoltak?

Aki régen beszólogatott a kövérség miatt, annak rend szerint nem mondok semmit. Bár volt aki betegnek titulált a fogyás miatt, na annak beszóltam nevetve, hogy "egyeseknek semmi se jó😂 évekkel ezelőtt még az volt a bajod, hogy dagadt disznó vagyok" Na az ilyenek vélemênye hidegen hagy. Szimplán nem érdekel. Aki nem vett emberszámba kövérként, most se tegye.

Akiben volt annyi tisztesség, hogy megtartotta magának a véleményét, gondolatait, és nem érezte szükségét, hogy mindenáron a képembe vágja a nyilvánvalót, ( amiről azért lehet sejteni hogy senkinek se esik jól), de most megereszti hogy "sokat fogytál" hát, azt értékelem, egy félmosoly, és egy " köszi" társaságában. Ennyi. Volt aki csinosnak is nevezett, ezzel nem tudok mit kezdeni.

Nem nagyon tudom mit mondjak ilyenkor? Igen fogytam, tisztában vagyok vele, mivel rohadt sokat dolgoztam érte. De miért kell ezt folyton felhozni? És emlékeztetni mennyire elcsesztem korábban.:(

Sosem értettem igazán, miért kell az ember arcába vágni nyilvánvaló dolgokat.

Én annak örülök leginkább ha senki nem mond semmit, és nem vesznek tudomást a külsőmről. Mindig utàltam ha megjegyzést tesznek rà, és ez mostanra sem változott.

175cm/170kg--->71kg

2. Kitartás:).

Az első fél- 1 év a legnehezebb. Szerintem. Én 2,5 évnél járok. Ha türelmes vagy, haladsz a magad tempójában, adsz magadnak időt ( és nem hasonlítgatod magad más emberekhez), lassan megszokod, hogy tudatosan kell táplálkozni, oda kell figyelni az étrendre, rendszeresen mozogni.

Ha úgy állsz hozzá, hogy mostantól ez az életmódod, ( nem fogyókúra), akkor idővel a lelked is megnyugszik majd, nem érzed annyira tehernek, és el tudod majd fogadni, hogy nekünk, akik hízékonyak vagyunk, sajnos könnyen szedünk fel plusz súlyt, bizony sokat kell tennünk az egészséges testsúlyért.

Emellett azért még én sem értem el a célom, 6kg még hátra van. :) 1. voltam.

A tartós fogyás legalább annyira múlik a mentális állapoton, mint a gyakorlati dolgokon ( étrendváltás, mozgás). Ha lelkileg nem állsz készen, akkor eleve nem úgy indulsz neki, és hamar érhet majd kudarc, ami akár rosszabb hatással is járhat a dolog. Nekem ezek a tapasztalataim. Nem egyszer próbáltam már lefogyni. Sokadik alkalom, huszon x év alatt, még tini voltam mikor először csinàltam, nulla tudással. De mindegyik kudarcból tanultam.

Eddig még egyik próbálkozásom se volt eggyire eredményes, élvezetes és tartható is egyszerre.:)

170 kg??? Hogy a f@szba lehet ennyire meghízni???

A másik válaszoló meg még ennél is dagadtabb? Reggeltől estig eszitek a zsíros bödönt szó szerint vagy ez hogy...?

Az elsőnek azért hatalmas gratulációm, hogy 100 kilót lefogyott! 100 kilót leadni sokkal nehezebb, mint felszedni!

Egyébként - minden kötekedés nélkül - hogy lehet ilyen brutálisan meghízni? Mit esztek és mennyit?

Ez az! Egy épeszű ember már akkor elkezd tenni valamit a fogyás érdekében, amikor felszaladt rá 5 kiló! Vagy maximum akkor, ha 20 kiló felszaladt rá! Már akkor sem bír a tükörbe nézni!

De, ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy mondjuk 70 kilóról felhíztál 100 kilóra, 120 - ra, és zabálsz tovább míg 170 kiló nem leszel...? Mi a f...sz?

Egyébként, van több műsor is, ahogy követhetjük egy extrém túlsúlyos ember egy napját! A véznák kontra dagik meg Az élet 250 kiló felett című műsorokban lehetünk szemtanúi az életüknek.

Volt egy kétszáz kiló körüli középkorú nő, aki csak reggelire megevett 22 tojásból álló rántottát!!! Nagyon durva! Az ilyen emberek olyanok, mint az állatok - már bocsánat... Felfoghatatlan!

5.

Én meg ennek a kérdésnek nem látom értelmét. Minek azon kiakadni ami már megtörtént? Utólag senki se tud rajta változtatni. Nem tudok visszamenni a múltba és nem elhízni. Ez van.

Egyébként nem tudnék egy okot mondani, mert nagyon sok oka volt az elhízásomnak.

Túl sok értelmét nem látom annak, hogy leírjam, hogy kötöttem ki ott ahol, mert úgyis csak az ítélkezést meg azt kapom, hogy egy gyenge szar alak vagyok aki zabált és soha nem tett semmit magáért, mikor ez nagyon nem így van.

De ha őszintén érdekelnek a " kifogásaim" akkor nagy vonalakban leírhatom. ( A reakció attól még úgyis sejtem mi lesz)

Már kisgyerekként gondjaim voltak a súlyommal. Rendszeresen sportoltam, viszont a szüleim miatt minőségileg kifogásolható dolgokat kellett ennem, fehérlisztes tésztát, fehér rizst, krumplit, fehér kenyeret, néha húst. Ezeken éltünk. Csokit, sütit meg ilyeneket évekig nem is láttam mert nem volt rá pénzük. Ettől függetlenül elhíztam emellett az étrend mellett, ahogy édesanyám is. Pedig normális adagokat ettünk. Apukám és a tesóm vékonyak maradtak. Nekik sose volt gondjuk a súlyukkal, azt és annyit ettek amennyit akartak, mégse híztak.

Sok évig próbáltam lefogyni, még 14 évesen kezdtem, de rossz módon, mindig azt mondták egyek nagyon keveset és akkor lefogyok. Egy ideig működött is, de aztán később már nem , és az éhség is nagy úr volt, nem bírtam tovább hogy folyton éhes vagyok ( korog a gyomrom).

Sokat jojózott így a súlyom mert azért próbàlkoztam fogyással, hol híztam, hol fogytam. Persze felfelé mindig több jött és gyorsabban mint amennyi lement. Ezért egyre magasabb súlyról indultam minden próbálkozás alkalmával. Szóval a drasztikus fogyókúrák és jojóeffektusok iskolapéldája az aminek az ördögi körébe belecsúsztam. Hosszú évekre. De egyszerűen nem ismertem más utat.

Már felnőttként, mikor már egyáltalán nem fogytam semmit azzal, hogy kalóriát csökkentettem, és javítottam a minőségen, kivizsgáltattam magam, s kiderült hogy szénhidrátanyagcsere zavarom van, PCOS és pajzsmirigy alulműködés egyszerre.

Az orvos által ajánlott diétát követve sem fogytam semmit. Pedig mindent betartottam. Rendszeres mozgás mellett sem ment, fél év alatt.

Ott aztán nagyon megtört bennem valami, és feladtam az egészet.

Évekig ettem ami jólesett, mert úgy éreztem nincs sem értelme, sem eredménye, így minek küzdjek? Érzelmi evővé és kajafüggővé váltam, mint egy drogos. Sokáig nem tudtam leállni. Meg nem is akartam, mert belefáradtam az örökös semmit érő harcba.

Évekkel később kezdtem azt érezni, hogy nagyon ráment az egészségemre a dolog, és ha nem változtatok, nem lesz jövőm.

Az anyagcserebetegség kapcsán kezdtem keresgélni a neten, és találtam egy olyan táplálkozási módot ami ezen az állapoton tud javítani, és ez végre működött, koplalás nélkül. Elkezdtem kialakítani ennek segítségével az életmódomat és lefogytam. Röviden ennyi.

Lehet szörnyülködni meg lenézni. Már rég nem izgat más emberek véleménye. Mivek ők nem tudják mennyit szenvedtem, mennyit próbálkoztam. Én tudom hogy hibáztam a múltban, de én már túl vagyok azon, hogy emiatt állandóan ostozozzam és gyűlöljem önmagamat.

Az ember, amikor depressziós - vagy valamilyen szörnyű dolog miatt törés történik az életében, gyakran valamilyen káros szenvedélybe fojtja a bánatát.

Én a konditerembe menekültem. Rendszeresen piszkáltak az iskolában a külsőm miatt: nagyon pattanásos volt az arcom, nagy fejem volt és vékony testem. Ráadásul nagyon visszahúzódó voltam.

Emiatt kezdtem el konditerembe járni. A mai napig függője vagyok! Hetente háromszor kell, hogy edzek! Ha nem edzhetnék, megölném magam! Nekem ez az egyetlen biztos öröm az életemben, hogy jó testem van!

De, a legtöbb ember a rosszabb utat választja! Az alkoholba menekül, mert amíg részeg, elfelejti a gondjait, laza lesz, boldog. Aztán elmúlik az alkohol hatása másnapra, és újra hatalmába keríti a depresszió, ezért megint berúg, és másnap is, és újra és újra...

Van, aki láncdohányos lesz, mert az olyan menő is, meg megnyugtat.

Aztán, valaki a drogok a menekül, mert a drogok hatása a boldogság, a gátlások eltűnése. A drog is egy borzasztó pokol!

Míg van, aki az evést választja a szomorúsága, nyomora enyhítésére.

Az evés a legalattomosabb, mert az étel amúgyis létszükséglete az emberi szervezetnek, ezért nagyon sokáig nem tűnik fel az illetőnek, hogy az evés rabja lett! Csak akkor, amikor már nagyon késő...

5 - ös és 7 - és voltam