Ha egy 800-as kalória deficitben vagyok az nagyon sok?
Azt olvastam hogy maximum 500 lehet és úgy lehet egészségesen fogyni.
800-zal is lehet vagy az túl sok kalória hiány?
8as vagyok. Erősítő (súlyzós) edzéseket csinálok, illetve mindig valamilyen kardio mozgást is végzek mellé pl: most a futásra kaptam rá.
Enni igazából nagyon színesen eszek:
Fehérjeforrás:tojás, hal, húsból főképp, csirke, pulyka, de néha karajt is eszek például. Hogyha nagyon elegem van a husiból tartok egy két Vega napot, amikor növényi F éhes porból fasírtot sütök.
Szénhidrátból főképp basmati rizst szoktam, krumpli, édesburgonya, teljes kiőrlésű durumtészta. 12-24 óráig hűtöm őket, ugyanis így több lesz bennük a rezisztens keményítő és nem emelik meg annyira a vércukrot (állítólag így a kalória is csökkenthető akár 50%al bennük, bár ebben nem tudom mennyi az igazság), illetve eszek még rozskenyeret (amibe csak teljes kiőrlésű rozslizst van), néha pufirizst/ripszet
Zöldségből bármi jöhet, imádom őket, de főképp nyerseket fogyasztok. A zsiradékot pedig a tojás sárgája,husik, halak meg a minimális kókuszolaj adja amin megsütöm az ételemet.
Igazából nagy vonalakban ennyi.
Illetve hogyha hétvégén magasabb chs napot tartok, akkor például proteines zabkását szoktam enni, vagy tejberizst csinálok (mandulatejből), esetleg sütök valamit aminek jó a tápértéke.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!