24 év, 173cm, 107kg... Tudom mit kéne tennem de lusta vagyok és imádok zabálni!?

Meg kell hogy találd a kellő motivációt, ha ez nincs meg, addig mindig fel fogod adni egy idő után. Ha ez megvan, nincs ami eltántorítson, mert mindig ez fog lebegni a szemed előtt. Ez mindenkinél más.

Nekem az alábbi volt: a barátom már nem tartott olyan vonzónak, mint vékonyabban, könnyebben elfáradtam, kifulladtam. A tükörben néztem és a viszonylag szép arcom ki volt kerekedve, tokás voltam. Mikor ruhát akartam venni, a próbafülkében mindig elsírtam magam, hogy hogy nézek ki. A nekem tetsző ruhákból nem volt az én méretemben, ami rám is jött volna, zsákruha volt, nem szép szabással...

Azóta már fogytam elég sokat, 120-ról 90-re eddig, még 10-15 kg-t szeretnék. 178 cm magas vagyok. A méretem az alábbiak szerint alakult: 48-asról 44-42-re.

26N

Igazat adok az elsőnek, találd meg a motivációt, mert csak úgy fog sikerülni.

A fogyáshoz pedig a kalóriaszámolást ajánlom, a kaloriabazis.hu segítségével. Ott megadhatod, hogy napi kalóriakeret megadásával, vagy heti súlyveszteség megadásával szeretnél fogyni, utóbbi esetben a honlap kikalkulálja neked az ehhez szükséges kalóriamennyiséget.

Én ezzel tudtam fogyni, úgy, hogy nagyon édesszájú vagyok, és fogyókúra mellett is minden áldott nap ettem csokit. Nem, nem egy falatot, hanem snickers, kakaóscsiga, stb. De akkor annak a kalóriaértékével már kevesebbet ettem aznap. Lassan akarj fogyni, hogy ne vágd taccsra a bőröd, illetve a sport szintén fontos, hogy formás legyél.

Az is fontos, hogy elhatározd magadban, hogy ez végleges, meg kell változtatnod az életmódod véglegesen, különben sajnos visszajön.

Én ezekkel tudtam fogyni, 116 kg-ról indultam, most 72 vagyok, 178 centihez.

Gondolj arra, hogy ennek akár gyomorműtét lehet a vége.

Miért eszel annyit?

Milyen szomorúságban próbálsz vigaszt szerezni?

Mit tennél igazán szívesen ehelyett?

Mi az igazán, mélyen vágyott céljaid az életben? Hogyan éred el ezeket?

Ha meghízol, akkor mit nem érsz el, amire pedig vágysz?

Utálom magát a fogyókúra kifejezést is, mert magán hordozza azt a stigmát, hogy ennek valami gyötrésnek meg szenvedésnek kell lennie. Gondolj rá úgy, mint életmód váltásra, mint egy pozitív dologra az életedben. Mert ezt nem csak pár hónapig kell csinálni, hanem az életed hátra lévő részére, így csak okosan kell tervezni és nem önsanyargatni magad. Én felhíztam 130 kilóra (szerintem több voltam, csak a mérlegemen az volt a max :D) és emlékszem, amikor először lementem konditerembe haverommal, arra az érzése, amit utána éreztem..."Oh, szóval ilyen az, amikor az ember él?". Utána a kaja helyett erre az érzése "függtem" rá. Érezni, hogy dobog a szívem, ömlik rólam az izzadtság és úgy érzem, a torkánál fogva tartom az életem :D

Amint lemegy az első 20 kiló, sokkal könnyebbnek fogod magad érezni. Az elmédről is lemegy egy hatalmas súly. Erről sosem beszél senki. Utána kipróbálsz új dolgokat, meglepődsz, hogy mire vagy képes és utána csak nevetsz azon, hogy valaha azt hitted "áh, nem fogok tudni fogyókúrázni". Mert nem fogyózól, hanem egy sokkal jobb módon éled az életed.

Az a baj, kérdező, hogy mint Európában mindenki, te is minőségi éhezésben szenvedsz. A megtermelt zöldség, gyümölcs 1997-re már 95%-ot veszített a vitamin- és ásványi anyag tartalmából. Azóta nem mérték, vagy ha igen, mélyen hallgatnak róla. Ilyen körülmények között valamilyen hiánya mindenkinek van, s ha ez valami létfontosságú anyag, hiába eszel akármennyit a bolti vackokból, a szervezeted még mindig azt jelzi, hogy éhes vagy.

Ennek fényében tehát csináltatni kellene egy nagy labort, és/vagy biorezonancia vizsgálattal belőni, hogy konkrétan mi hiányzik.

27 év, 168 centi, 115 kilóról indultam... leéltem a legszebb fiatal éveimet egy dagadt disznóként, ami rengeteg hátrányt jelentett minden téren. Sokszor eljutottam erre a pontra, ahova te most... 80 kilónál, 90 kilónál, 100 kilónál... egy pár napig mindig ment az edzés, a diéta, de aztán mindig győzött a csoki, a chips meg a lustaság... persze, alapvetően lelki okai voltak mindig a zabálásnak, az egész napos szopó meló után másra sem vágytam, mint leheveredni a kanapéra és betolni egy tábla Milkát... na meg hát szeretem is. :D Ettem ha boldog voltam, ha szomorú voltam, ha unatkoztam... mindig volt rá indok.

Ami nálam betette a kaput, az a hipochondriával társult pánikbetegség kialakulása volt. :D Némi genetika, sok stressz és szr életmód eredményeképp valamivel magasabb a vérnyomásom a normálisnál, és egyszer csak elkezdtem rákattanni, hogy nekem ettől a sok szemét kajától biztosan ezer meg egy bajom lesz, hatszáz lesz a vérnyomásom, cukorbeteg leszek, gyomorbajos, meg kb mindent beképzeltem már magamnak. Innentől kezdve étvágyam se nagyon volt, egyáltalán nem kívántam már a csoki chips és hasonlókat, a stresszt pedig inkább testmozgással vezettem le. :D 1-2 hét után már nem hiányoztak kicsit sem azok a dolgok, amik nélkül előtte létezni sem tudtam volna. Most már csak annyit eszek, amennyit kell, reggeli, ebéd, vacsora és kész. És természetesen nem pizza meg hamburger. :) Ha véletlenül el is csábulok és megbontok egy tábla csokit, 1 kocka után már arra gondolok, hogy hú bakker, ettől tuti rosszul leszek, felmegy a cukrom, stb, és már teszem is el. :D

El sem tudom képzelni, hogy ezek az Élet 250 kiló felett kategóriás túlsúlyosak hogy képesek így élni, hogy nem félnek attól, hogy valami komoly bajuk lesz...

Ha le akarsz fogyni, egészséges akarsz lenni, jól akarsz kinézni és boldogan akarsz élni, akkor MOST KEZDD EL, mert ha halogatod, akkor csak szaladnak majd fel tovább a kilók, egyre nehezebb lesz fogyni, és úgy fogod végezni, mint azok a Jabbák a tévében... 30X évesen már hiába fogynak le 300 kilóról 120-ra, akkor sem fognak már soha teljes életet élni, annyi plasztika nincs a világon...

Úgyhogy hajrá, kezdj bele, mert gyorsan elszaladnak ám a fiatal éveid, kár őket arra pazarolni, hogy kövér legyél.