Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Hogyan dönthetnék végre?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan dönthetnék végre? Váljak el? Vagy örüljek annak, ami van?

Figyelt kérdés
Nagyon röviden összefoglalom. Ha van kérdés, persze szívesen válaszolok. 12 éve vagyok házas. Én 33, és van egy 10 éves gyönyörű lányom. A férjem rendes ember. Nem marjuk egymást, nincsenek nagy veszekedések. Sajnos én egy betegség miatt évekig nem tudtam dolgozni, most tanulok, de munkám nincs. Szépen elhidegültünk egymástól. Sokkal inkább csak egymás mellett élünk már. Hosszú évek óta gondolkodom rajta, hogy talán meg kéne próbálnom új életet kezdeni, de ennyi év után olyan nehéz, főleg, hogy nincsenek nagy bajok, csak egyszerűen nem vagyunk már boldogok. A szexualitás már egyáltalán nem megy nekem vele sajnos. Nem tudom, hogy lehet ezt bírni. Jártunk már terápián, próbáltuk megbeszélni a dolgokat, felfrissíteni, szóval sok mindent megtettünk, főleg a gyerkőc érdekében, hogy együtt tudjunk maradni.Ő el is van így ezzel (bár nem hiszem, hogy neki is jó lenne ez így), de én már úgy érzem, nem bírom. De félek, hogy mi lenne. Egyedül talán még rosszabb. Tanácstalan vagyok.
2010. jún. 29. 14:04
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
100%

Otthon kezdj új életet!

Ez ilyen időszak, nehezebb, önnek még rátok jobb idők is.

2010. jún. 29. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
66%
Én elválnék a helyedben. Fiatal vagy még ahhoz,hogy egy olyan ember mellett éld le az életed akivel nem vagy boldog, nem a társad.Csak a gyerek miatt együtt maradni nagyon nagy butaság,én is megkaptam,hogy miattam nem váltak el a szüleim, hát nagyon rosszul esett. Inkább mentek volna szét és lett volna két boldog szülőm.
2010. jún. 29. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
51%
Ha a családodban nem vagy boldog, akkor egyedül főleg nem lennél az! A boldogság önmagadból fakad, nem a férjedtől kell várnod. Viszont őt megpróbálhatnád boldoggá tenni. Meg a gyereket. Ha őket sikerül boldognak látnod, nem hiszem el, hogy az rád ne hatna pozitívan.
2010. jún. 29. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 anonim ***** válasza:
100%

Azt nem tudom milyen lehet ennyi idő után elválni a másiktól. Azt viszont igen, hogy ez így sem Neked, sem a férjednek nem jó!

Intelligens emberek révén szerintem el tudnátok normálisan intézni az ügyet, úgy, hogy a lehető legkisebb sérülések érjenek benneteket!

Nehéz időszak elé néztek, hisz egy új életet kell berendezni a másik nélkül, de előbb-utóbb megtaláljátok majd a boldogságot valaki más mellett. Fiatalok vagytok, ahhoz hogy a hátralevő időt egy boldogtalan házasságban éljétek le, ami semmilyen szinten nem elégít ki egyikőtöket sem! Hidd el, a lányodnak is jobb lesz, ha azt látja, hogy az a két ember akiket nagyon szeret újra boldogok, vidámak..stb. (egy új szerelem csodákra képes)!:) Bár még lehet, hogy kicsi, de idővel megérti!


Mindenesetre sok sok erőt kívánok Neked, hogy végig tudd csinálni bárhogy is döntesz!

2010. jún. 29. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 anonim ***** válasza:
92%

Gondold végig...majdnem mindened megvan amire egy nő vágyhat. Fiatal vagy, van egy gyönyörű lányod, a férjed azt írtad rendes ember...tanulsz. Ezeken kívül egyedül a szerelem tehetne boldoggá? Az sajnos múlandó....nem csak a férjeddel....mással is. Miután elmúlik ..ez marad...rendes férj és szép család. Meg kellene próbálnod a legjobbat kihozni az adott helyzetből. Nem lehet, hogy a betegséged után egy kicsit önbizalom hiányos lettél.Az is megeshet, hogy ez miatt nincs renden a szexuális életed. Lehet, hogy neked van szükséged egy kis feltöltődésre...nem? Egy kis lazításra....megújjulásra.

Gondolkozz el ezen....biztos, hogy egy másik férfi oldalán boldog lennél?


Sok sikert!

2010. jún. 29. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 anonim ***** válasza:
80%
Szerintem meg lehet hogy pont akkor lennél boldog ha kilépnél ebből a kapcsolatból,és olyasvalakit találnál,aki mellett tényleg jól éreznéd magad.Mivel szinte már semmi nem működik köztetek,nem kell ezt húzni halasztani,találni fogsz jobb pasit hidd el!Lehet hogy furcsa lesz először egyedül,de aztán egy idő után azt fogod mondani,miért nem léptél előbb:)
2010. jún. 29. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/19 anonim ***** válasza:
100%

Én hasonlócipőben jártam.Egy normális férj aki a tenyerén hordott,aki soha nem bántott,nem volt alkoholista,vagy agresszív..csodás 8 éves fiam volt...De a férjem elképzelése a házasságról egyszerű volt-A feleségnek otthon kell maradni,és gyereket nevelni,háztartás vezetni..A férj dolga,hogy a családot eltartsa..Eleinte élveztem,hogy otthon maradhattam,de 6 év után iszonyú unalmas,és rossz volt..Az évek alatt szép lassan minden önbecsülésem odalett,már régen nem éreztem nőnek magam,és úgy éreztem eltelt 8 év,és csak mentek a napok,évek,de semmi nem történt...A barátnőm majdnem ugyanebben a cipőben volt.Sokat panaszkodtunk egymásnak,míg egy nap a barátnőm úgy döntött,hogy elhagyja a férjét a lányával együtt(neki 7 éves volt a lánya) Azt mondta már az újdonság,a változás miatt is lépett..Amikor láttam,hogy normálisan,békében elváltak,hogy nem is törte meg őket úgy döntöttem én is lépek..nekem az elején voltak gondjaim,mert a férjem nem értette miért akarok válni,hiszen mi jól élünk...Végül is mi is jó barátként váltunk el(mai napig jó barátok vagyunk)

Hogy melyikünk bánta meg? Nos én nem bántam meg,mert a válóper után 1 hónappal újra szerelmes lettem,és szinte rögtön férjhez is mentem...A férjem csodás ember..Jól érzem magam vele,jókat nevetek,és élvezem az életet..10 éve vagyok férjnél,és még mindig szerelmesek vagyunk..(a fiam már 18 éves,ő is imádja a nevelő apját)

A barátnőm viszont rosszul járt..A válópere után alig 1 évvel megismerkedett az élettársával aki eleinte jó fej,kedves volt..De kiderült,hogy egy agresszív alkoholista állat,akinek ha olyan kedve van eljár a keze is..Szegény barátnőm már nagyon bánja,hogy a nyugodt,unalmas életét ott hagyta egy ilyen baromért..Most is menekülne,de nincs hová..Albérletbe nem tud menni,igaz az ő lakása,de nem tudja kidobni az élettársát..A volt férje már nem fogadja vissza(csak a lányát aki vissza is ment)Szóval érdemes átgondolni,mert lehet,hogy évekkel később már egy olyan embernek is örülni fogsz mint a férjed..Csendes,nem veszekszik,szépen elvagytok...De lehet,hogy úgy jársz mint én vagy a barátnőm...A döntés a tied..De egy "költözz el" vagy "válj el" nem tanács..Végig kell gondolnod,mérlegelned kell,ez nem megy egyik napról a másikra..(én például majdnem 1 évig vívódtam,gondolkodtam míg léptem)

A döntést,a megoldást nem itt kell várnod,hanem saját magadtól--

38/N

2010. jún. 29. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 anonim ***** válasza:
100%

Én nem lépnék. Sajnos ma az emberek többsége nagyon lazán kezeli a házasság kérdését, semmit nem tesz meg a másikért, de seperc alatt válik, ha neki úgy tetszik. Ez azt is jelenti, hogy jó eséllyel kerülsz össze ilyennel, aki aztán lehet, hogy a következő tíz év után otthagy.

Szerintem a házasság, pláne a család nem feltétlen a szerelemről szól. Tisztelet, megbecsülés, a másik támogatása, és közös célok (akár egy gyerek is az).

Kötöttetek egy szerződést "holtomiglan-holtodiglan". Ezt nem szabad, csak nagyon nyomós érvvel felrúgni.

2010. jún. 29. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/19 A kérdező kommentje:

Köszönöm szépen az eddigi válaszokat, volt köztük sok elgondolkodtató. Bár ahogy írtam is már, ez nem egy hirtelen ötlet most. Szó szerint évek óta őrlődöm ezen már, többek között pont amiatt is, amit leírtatok sokan. Tisztelet, becsület van. Szerelem, vagy igazi szellemi közösség nincs. Ez nem elég nyomós érv? Nem tudom.

És sok mindent megtettem (tettünk) már, hogy működjön ez a kapcsolat. És úgy-ahogy mindig túl is léptünk ezeken a dolgokon, de soha nem teljesen. 33 évesen döntsek úgy, hogy szerelem nélkül éljem le az életem? Higyjem el, hogy nincs is olyan? Hogy minden házasság így elszürkül? Olyan nehéz. De persze tudom, hogy a józan ész azt mondja, hogy maradjak. Tudom én is.

De azért olyan jó volt olvasni, hogy volt olyan, akinek sikerült váltania és most boldogabb....

2010. jún. 29. 14:54
 10/19 anonim ***** válasza:

Szia! Én írtam korábban, hogy sztem váljatok el, annak ellenére,hogy én nagyon házasságpárti vagyok, fél életemet már ugyanavval a férfival éltem le, de még a mai napig szeretem, és minden nap hálát adok a sorsnak,hogy ilyen szerencsés vagyok. Nem igaz,hogy minden házasság elszürkül, ezt csak azok mondják akik inkább belenyugszanak abba amit a sorstól kaptak. Nagyon fiatal vagy még ahhoz, hogy szerelem nélkül éldd le az életed, de ezt neked kell érezned, hogy vissza lehetne e még hozni a régi tüzet, vagy már reménytelen. Bár ha már szex sincs köztetek akkor nem hiszem.

Legjobb barátnőm is egy elszürkült kapcsolatban élt, de ő már félre is kacsingatott, nagyon nehezen szánta rá magát arra,hogy inkább egyedül lesz, mert nagyon félt a magánytól, de végül szakított a párjával 7 év után.

Rá pár hónapra már rá is talált a szerelem, és sokkal boldogabb,mint régen, már a babát tervezik.

2010. jún. 29. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!