Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha tudomásom van róla, hogy az exfeleségem nem a gyerekekre költi a gyerektartást hanem magára vesz ruhákat meg ékszereket belőle, mit tehetek?
Gyámügynek szóljak, vagy bíróságra kell vinni az ügyet?
Egyáltalán mit lehet tenni ilyenkor??
34ezres gyerektartásból kb. 3-4 ezret költ a gyerekekre, a többit magára!
tehát a bevételük a gyerektartással együtt 203 ezer forint. Nem vagy normális, ha azt hiszed, hogy ebből habzsi dőzsi van...És nem számolom bele a másik pasitól született gyereket, csak a tieidet...
És nem hiszem, hogyha te nettő 100-at keresel, akkor abból 34-et állapított meg a bíróság gyerektartásnak.
Szánalmas, hogy nem fogod fel, amit írunk neked.
Olyan, mint felmennél az autópályára forgalommal szemben és szidnád a sok hülyét, akik veled szembe mennek...
A kérdező egy sértett és buta férfi, hiszen megcsalta az exe, azóta már új családja van, hát azok a fontosak. Nem a gyerekek, akiket megcsinált és gondolom, nem is akart felnevelni egyedül...
Tessék elperelni őket az anyától és majd ő fizet gyerekenként 10 ezret neked, te meg tartsd el őket. Rendi?
Hát én is úgy felhúztam magam ezen a kérdésen...csak ilyen ember ne akadjon az utamba, soha!!!
"Exfeleségem palija keres nettó 90ezret, "
Na ez az, ami senkit nem érdekel. Meg ha 90 milliót keresne se tartozna rad es meg akkor sem neki kellene eltartania a TE gyerekeidet.
"exfeleségem:
családi pótlékok: 51ezer forint 3 gyerekre (egyedülállóként veszi fel, csal a mai napig)
ovi, suli: teljesen ingyenes neki 3 gyerek miatt
főállású anyaságit kap: 28500 "
Tehat kb a minimálbérnek megfelelő összegből tart el harom gyereket. Minden elismerésem az ove. Nekem egyet sem sikerülne.
"Plusz az új palija családja pénzeli őket! "
Legalább nem halnak éhen, mert tőled siman....
"És már a gy.tartás nélkül többet visz haza mint én kemény munkával!
Miért is kéne sajnálni szegénykét??"
Mert ilyen exe van, aki sajnálja a gyerekektől a penzt.
Mi közöd van az új pasi fizetéséhez, vagy ahhoz, hogy az új pasi szülei hogyan támogatják őket?
Senkinek ne szólj, mert körberöhögnek.
Vékövetkeztetés:
Én így, hogy a gy.tartást levonják hazaviszek havi 70ezer forintot. Abból az én gyerekemnek konkrétan nem jut 17 ezer forint sem, mert én is számlákat fizetek!
az exnejem a palijával együtt 200ezer körül keres minden hónapban, és Ő a GYEREKTARTÁSBÓL vesz magának ékszert és ruhát, erre bizonyítékom is van. És még őt sajnáljam?
Én 1 szobás lakásban élek a feleségemmel és gyermekemmel, hogy is vegyem magamhoz a gyermekeimet? A bíróság sem adná ide, hisz volt nejem 3 szobás lakásban él és kitartják!
Olvassátok el amit most írok, elég FONTOS:
A GYEREKTARTÁS NEM A GYEREKEK TELJES TARTÁSÁRA SZOLGÁL, HANEM EZZEL JÁRUL HOZZÁ A SZÜLŐ, A GYERMEKE TARTÁSÁHOZ!
Magyarán nem 17 ezerből kell őket eltartania, ez eljut hozzátok?!
Arra válaszolj kérlek, hogy a gyerekeid kajáját, ruházkodását, rájuk eső rezsiköltségét fizeti-e valaki vagy sem?
Írtad, hogy a ruhákat, játékokat pluszban adod a gyerekeknek, oké, erre már nem kéne költenie az exfeleségednek. De a kaját ne mondd már, hogy csak te adod, mert azt nem hiszem el. Nyilván a volt feleséged is eteti a gyerekeit, nem hinném, hogy éheznek nem? Rezsiköltség is esik a két gyerekre, a rezsit ki fizeti? Nem a volt feleségedék?
Igazából nem hinném, hogy azzal bármit el lehet érni, hogy te "hallottad, amint ezzel dicsekszik".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!