Elegem van a férjemből, mégis mindenki rám akarja erőltetni. Mit tegyek?

Tehát már kezdetektől fogva alárendelt voltál...

Most már nem lehet visszacsinálni. Pedig még akkor kellett volna úgy rendezni a kapcsolatotokat, hogy neked is jó legyen, vagy pedig egész egyszerűen nem kellett volna hozzámenni.

Olyat nem szabad csinálni, hogy egy darabig tűrünk, mosolygunk, nem szólunk, bájolgunk, de közben teljesen másra vágyunk, s mégis igent mondunk a másiknak... Mert ekkor az a másik nem tudja, hogy valami baj van, azt hiszi, hogy neked úgy jó, neked úgy kell, és hogy nem kell neki megváltoznia. Ha nem szólsz, akkor nyilván jogosan hiszi és csinálja továbbra is úgy a dolgait, ahogy eddig. Te pedig egyre kevésbé tudod elviselni, és hiába várod, hogy megváltozzon, nem teszi. mert miért is?

Na de ez már késő bánat, előre fele kell menni:

1. Először is a családod és az ismerősök: Nekik kb. semmi közük a te és a férjed magánéletéhez! Ne miattuk tegyél bármit is, engedd el a füled mellett, amit mondanak. Nem ők élnek a te bőrödben, hogy mindenről tudjanak...

2. A két gyerekre való hivatkozás azért nem vicc! Itt nem csak rólad és a férjedről van már szó! Egy válás hatalmas törést és gátlásokat okozhat bennük, ha csecsemők akkor is, ha 4 évesek akkor is, ha 10 évesek akkor is, szóval minden korban.

Hány évesek a gyerekeid?

Legalább megvárhatnád míg 16-18 évesek lesznek, amikor már ők is szerelmesek és akadt ilyen tinikori párkapcsolatuk... Akkor már jobban megértik mi zajlik közted és a férjed között (vagyis mi nem zajlik) és akkor nem okoz már bennük törést a szüleik válása...

Szóval ha nincsenek még ekkorák, akkor légyszi még tűrj egy kicsit! Te választottad a párodat, akkor a gyerekeidért ennyit még megtehetsz! Egyébként 17 év is nagy dolog tőled, hogy ennyi ideig is tűrted.

3. És ha már nem kell a gyerekekre gondolni annyira, akkor jöhet a ti ügyetek!

El kell mondanod a párodnak, hogy mi zavar téged, és hogy te ezt nem bírod, már hiba volt az is hogy hozzámentél, de jobb ha ezt nem folytatjátok. Válni kell és kész.

4. Ha erre a férjed egy csapásra megváltozik, akkor örülj neki, és hagyd magad, hogy újra egymásba szeressetek, vagy hogy végre egymásba szeressetek (mert nekem úgy tűnik az elején sem lehettél szerelmes). De ha nem, akkor ne erőltessétek csak azért mert a megszokás, meg a mit mondanak mások...

Másoknak nincs köze hozzá. Csak nektek. A gyerekeitek korán pedig az múlik, hogy mikor lépjetek...

"Addig nem is volt baj" "De 17 év után elegem lett."

A dolgoknak az a normális menete, hogy végig magadat adod, nem? Ha meg nem tetszik valami, akkor az a normális, hogy kommunikál az ember, panaszkodik az ismerősöknek, súlyosabb esetben elmegy egy ezzel foglalkozó szakemberhez, ha az sem válik be akkor esetleg egy másikhoz... Nem rendes dolog szerintem sem megjátszani magad, sem egy pillanat alatt másokkal megbeszélés nélkül családot nagyban érintő dolgot dönteni, azért mert hirtelen megtetszett valaki, valakitől hallottál valamit, hangulatingadozásod van, vagy láttál egy filmet olvastál egy könyvet. Ha már jóban-rosszban együtt meg kellett erre esküdni, meg ha már 17 éve vagytok együtt két gyerekkel, akkor talán több időt és energiát ér a dolog megjavítása és nem csak minden előzmény nélkül hirtelen az asztalra kellene csapnod, hogy elválsz, hanem szerintem másoktól segítséget kéne kérned. Ha valamelyik családtagod, barátod, munkatársad, főnököd hirtelen minden előzmény nélkül azt mondaná, hogy többet nem szeretne látni, vagy hogy váratlan, nagy, téged befolyásoló döntést hoz, ami téged is befolyásol, te annak örülnél?

"Ahogy terhes lettem mindig az lebegett a szemem előtt hogy akkor majd jobb lesz, megváltozik. De nem történt meg. A második gyereknél már ő bizonygatta, hogy akkor leszünk igazi család, minden más lesz majd. De sajnos ez sem jött el."

És te tettél azért hogy eljöjjön, kértél baráti segítséget, szakember segítségét, beszéltél velük vagy a partnerednek arról, hogy nem vagy boldog így? Nekem rendesnek tűnsz, csak egyszerűen nem kommunikálsz eleget, mindent magadban tartasz az a probléma. Ezzel talán másoknak is rosszat teszel meg magadnak is.

12#-es! Az anyjuk uralkodjon magán, ha uralkodott magán akkor is, amikor házasodott és gyereket csinált! A gyerek felelősség! Aki gyereket vállal, ne viselkedjen maga is gyerekként, aki elpityeredik a saját rossz döntései miatt és az első problémánál depresszióba fordul ahelyett, hogy megoldást keresne!

Ne magadból indulj ki! Nem minden nő lesz azért depressziós hisztigép vagy idegbeteg tányércsapkodó házisárkány, mert hozott egy rossz döntést azzal, hogy hozzáment és gyereket vállalt valakivel, akivel annyira nem passzol. Mások tudják, hogy rossz döntést hoztak, de mivel tudják azt is, hogy már nemcsak a saját kis egójukról van szó, hanem felelősek a gyerekeik iránt is, így próbálják a hibájukat azzal orvosolni vagy legalábbis tompítani, hogy erősek maradnak, és nem borítják fel teljesen a gyerekeik életét!

Nem írt sokat a Kérdező, de az eddigi leírásából egyáltalán nem tűnik hülyének!

Abból, hogy leírja, hogy soha nem panaszkodott, nekem nem az jön le, hogy egy depressziós idegroncs lenne, akitől a gyerekei futva menekülnének...

Hanem az, hogy fiatalon hozott egy igen rossz döntést, aminek következményei vannak, ami elől nem menekül, hisz van felelősségtudata, és nagyon-nagyon erős, kitartó, még akkor is ha nem így nem boldog. De mindeddig háttérbe szorította a saját vágyait, és előtérbe helyezte más boldogságát (elsősorban a gyerekeiét, aztán a férjéét).

Én ezt olvasom ki a rövid leírásból, persze várjuk meg mit mond a Kérdező. Meg hogy a gyerekek is mennyi idősek...

Addig azért elég nagy ostobaság lenne kijelenteni, hogy az azonnali válás az egyetlen megoldás! 12#-es! Hogy idézzelek! "B*sszuk el az ő elképzeláseiket is az egészséges kapscsolatok mibenlétéről, ugye?" Az szerinted baromi egészséges, hogy egyszer csak villámcsapásként mindent megváltoztatunk két gyerek életében... Hogy apa egyszer csak leköltözik, és jó ha hétvégente látják? Vagy éppen az anya csomagolja össze a saját és az ő holmijukat is és a vidéki nagymamához költöznek, mert a szüleiknek most jutott eszükbe, hogy nem tudnak együtt élni? Új iskola, új iskolatársak, a régiek elvesztése. A másik szülő hiánya, a régi otthon hiánya. Vagy amikor egy hetet anyánál laknak, egy hetet apánál és állandóan csak költözködnek, közben az össze találkozásnál veszekszenek a szülők. Aztán kibírni azt, hogy a velük maradó szülőnek egyedül sokkal kevesebb ideje marad velük törődni. Aztán

kibírni, hogy az a szingli szülő vakarózik egyedül és egy idő után új társ után kajtat, de nem egyszerű neki sem két gyerekkel elfogadtatnia magát, meg a két gyerekkel sem az új személyt a házban. 12#-es! Érezted már úgy, vagy legalább próbáltad már beleképzelni magad egy olyan gyerek helyébe, aki az egyedülálló anyjával él, aki már tisztára frusztrált egyedül, és csak dirigál a gyereknek, és hazavisz egy pótapukát, aki nagyjából egy elviselhetetlen idegen, és ott jár-kel a lakásban, ahol az APÁNAK lenne a helye...?

"Ezt te sem gondolhatod komolyan." "Vagy szerinted mondjuk egy kisfiú majd normálisan áll a nőkhöz", ha azt látja, hogy csak úgy házasodunk és elválunk minden következmény nélkül, és csináljuk a gyerekeket a vakvilágba, majd egyedül felneveli az a gyereket az anyja, meg az új pasija? Ez lenne szerinted a normális???

Mindig csak menekülni a problémák elől a megoldás helyett???

Már jóformán alig vannak családok, amik nem csonkacsaládok. Ez lenne a normális és jó példa? Teljesen beteges már a társadalom, akkor még züllesszed te is, 12#-es, bravó!

Menekülni kell, ha a nőtől függetlenül teljesen begolyózott a férj, és például nagykéssel kergeti őt, vagy hasonló súlyú baj van... De azért ez még nem ez jellemző minden boldogtalan házasságban. És ha nem ez a jellemző, akkor ott még vagy van megoldás, vagy van jobb megoldás, mint az azonnali menekülés, azaz válás.

A Kérdező esete ponthogy nem ilyen radikálisan brutális, az eddigi infók alapján!

Valószínűleg a gyerekeknek fel sem tűnik, hogy ő maga boldogtalan. Aki 17 éven keresztül szinte szó nélkül tűr, az nagyon-nagyon erős lelkileg, még akkor is, ha fiatalon egy gyengébb időszakában hozott egy nagyon rossz döntést.

Én sajnálom a Kérdezőt, de mégiscsak ő maga választotta mindezt. Úgyhogy ha a gyerek szeretik őt is és az apjukat is, (nincs erről infó, gondolom ha nem így lenne már rég kihangsúlyozta volna), akkor nagyon-nagyon tanácsos addig fenntartani a békét, amíg kirepülnek a gyerekek, vagy megközelítik már azt a kort, hogy felnőttként lehet velük beszélgetni és megértik. Mert ha még nagyon gyerek a lelkük, akkor az súlyos törést fog okozni bennük, ez garantált!