Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljunk, vegyük el tőle a gyereket?
A férjem kisfia hat éves, és a jó édes anyukája rettenetesen félrenevelte. Illetve sehogy se nevelte, mindig mindent ráhagyott, csak hogy csendben maradjon. Mára ott tartunk, hogy a kissrác szó szerint egy kis terrorista, az oviban mindenki utálja, félnek tőle, egyetlen barátja sincs.
Itthon is szörnyen viselkedik, ha nem kap meg valamit, veri magát a földhöz, addig ordít, amíg bele nem kékül, megüti az apját. Engem nem, rám valamennyire hallgat.
És az anyja ezt használja ki, nem egyszer volt olyan, hogy megjelent nálunk este az ordító gyerekkel, itt hagyta nekünk, mert ő nem bírt vele mit kezdeni. És nyüglődjek vele én.
A férjem minden reggel fél 6kor kel, hogy oviba vigye, emiatt kialvatlan, nyűgös, és ez kihat a kapcsolatunkra is. A gyerek anyja az elmúlt 3 évben egyetlen egyszer sem volt képes a saját gyerekét oviba vinni.
Szeretem a kisfiút, és a férjemmel nem bírjuk nézni, hogy milyen szörnyeteget csinál belőle az idióta anyja. Pedig nagyon okos, értelmes gyerek, kár lenne érte.
Úgy gondoljuk, sokkal jobb helye lenne nálunk, itt tanulna rendet, fegyelmet, ami bőven ráférne, és nem mellesleg a mi házunk nem ragad a mocsoktól, mint az anyja lakása.
Kérjük a gyerekelhelyezés újratárgyalását? Vagy hagyjuk, hogy az anyja tönkretegye? A férjem azért nem mer lépni, mert hát "szegény gyerek annyira imádja az anyját, és ez óriási törés lenne neki".
Persze, biztos van ebben igazság, de ha ott marad, egy teljességgel elviselhetetlen, önző, egoista ember lesz belőle.
Ti mit tennétek?
"Nem hát. Az anyagi oldala a dolognak ténykérdés, egy jövedelmigazolás elég róla. "
Mégegyszer leírom: NEM SZÁMÍT, hogy mennyivel tobb a jövedelmetek, ezért nem veszik el a gyereket.
"A kosz meg a mocsok, hát, egy környezettanulmány szerintem bőven bizonyító erejű. "
Volt mar?
"Arra, hogy nem egyszer jelent meg a nő az ordító gyerekkel nálunk, hogy kezdjünk vele valamit, vannak tanúink, szomszédok, barátok akik épp nálunk voltak vendégségben, stb. "
Ez se indok. Ha együtt élnének a szulok is lenne olyan, hogy anya/apa a masik szulohoz fordul, hogy próbálja meg o megoldani a helyzetet.
"Az óvónők nyilván tudják tanúsítani, hogy minden áldott reggel mi vittük oviba a gyereket. "
Ez mit bizonyít? Nálunk speciel a nagymama hordta, mert nekem korán kellett menni dolgozni - de xar anya vagyok,mi?
"A pszichiátriai kezelésről nyilván vanak papírok, orvosi szakvélemény, ezt a bíróság be tudja kérni gondolom. "
Be hat. Mint mar említettem, ha kezelnek egy betegséget, azzal ami gond.
"Ugyanígy a skizofrén nagypapa diagnózisáról is van papír, halotti bizonyítványon pedig minden bizonnyal szerepel, hogy öngyilkos lett. "
Asd el magad, ritka aljas vagy, hogy mar megint felhozod. Agyad viszont egy csepp sincs, mert ez SENKIT nem érdekel, pláne nem a bíróságot.
"Illetve a gyereket is meg tudja vizsgálni pszichológus, ő majd megmondja, hogy kezelhetetlen-e, agresszív-e vagy sem, és ha igen, akkor ennek a rossz nevelés-e az oka. "
Tévedsz. Azt nem tudjak kideríteni, hogy neveles okozza e. Csak szeretnek, ha képesek lennének ra.
"Továbbá a gyerek sem hülye, csak még kicsi, ha megkérdezik tőle, hogy anyukája rendszeresen takarít-e, van-e minden nap főtt kaja, meg hogy hány idegen bácsit hord haza havonta, minden bizonnyal fog tudni válaszolni."
Nos, tudod ha mondjuk az en gyerekemrol megkérdezném, hogy takarítok e, siman rávágja, hogy nem. Miután nincs otthon, ha takaritok. Főtt kaja minek kellene mindennap otthonra, ha a gyerek óvodás? Ott van főtt etel, az pedig elegendő egy nap egyszer, bocsi. Az "idegen bácsik" sem számítanak, max akkor, ha azt meséli a gyerek, hogy épp a 69 pozt mutattak be neki.
Nem ártana magadba nézni királylány.
bocsi de te nem vagy véletlenül 20 éves gyermektelen nő?
amúgy mégis kinek kéne oviba vinni a gyereket a szomszéd pista bácsinak ja hogy apukát fárasztja a szülöi köteleség...
Apám mesélte, hogy a barátnője előző házasságából született fia is elhanyagolt volt. Ő is majdnem úgy viselkedett, mint a férjed fia, de apám elég jól tudta kezelni a helyzetet, mert mindig elmagyarázta a gyereknek, hogy miért nem lehet így viselkedni. És mivel a gyerek szerette az apámat, lehiggadt.
(Az én apám tényleg ilyen rendes ember volt :) )
Kérdező, az elején még szimpatikus voltál, aztán ahogy olvastalak, már kevésbé, végül aztán nem is olvastalak tovább!
Undorító ahogy írsz, az hogy az anyuka 100 ezer + 60 ezerből vegetál, az enyhe túlzás, lenézően beazélsz róla. Rám akkor mit mondanál, 130-ból élek gyerekkel, albérletben??
Hogy nektek megvan a havi egy millió, örülj neki, tán az apuka adhatna akkor több gyerektartást is a volt feleségének! Lehet mindjárt kiegyensúlyozottabb lene az anyuka is.
Tudod kérdező, magas lórol nagyot lehet esni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!