Ha te boldogtalan vagy, a gyereked is az lesz?

Szerintem akkor igaz, hogy a gyereket jobb kirángatni a "családból", ha anyuka és apuka csak veszekszik, és nem tudnak nyugalmas légkört teremteni otthon.

Gyerekként hogy lehetnél boldog, ha nem hallasz mást, csak a szüleid veszekedését? Nem tudnál nyugodtan tévézni, aludni, otthon lenni. Nem szívesen mennél haza, nem hívnád át a barátaidat stb.

Ilyen esetben jobb, ha a szülők elválnak, és mindkettő esetleg új párt talál, ahol kellemes légkört alakítanak ki. Nem?

Szerintem azok, akik ezt mondják, és a Te tapasztalataid nem ugyanarról az élethelyzetről szólnak.

Tudod én sírva könyörögtem gyerekkoromba azért, hogy váljanak el végre a szüleim. No de nem. Apám lelki terrorba tartott egész gyerekkoromba, minek hatására az elköltözésem után 7 évig tiszta depi voltam. Csak magamnak köszönhetem, hogy talpra tudtam állni. Senki soha nem állt mellettem. Anyám nem mert szembehelyezkedni apámmal, akinek kb lábtörlésre voltam, és vagyok jó a mai napig.

Mondjuk mára már lesz..rom, de 10-18 éves koromig a pokolra kívántam. A mai napig együtt vannak, engem apám még mindig nem lát szívesen, azonban ha anyut akarom látni, akkor kénytelenek vagyunk egy fedél alatt szépen eljópofizni egymással.

Inkább éltem volna egyik napról a másikra. Ezt is megtapasztaltam, de sokkal jobb volt, mint az állandó gyomorideg és félelem. Minden azért, mert hasonlítottam az apjára. Mármint tőle örököltem egy szemproblémát, és ahányszor rám nézett eszébe juttattam a saját gyerekkorát. Szóval általánosítani nem lehet, de igenis vannak olyan helyzetek, amikor a legjobb megoldás ha szétmegy a család.

akkor remélem a te szüleid is szeretnek egymással alpári módon üvöltözni!

Szerintem amíg nem éltél így, addig ne ítélkezz! Hidd el, sok gyerek könyörög, hogy váljanak el és legyen béke, minthogy apu+anyu együtt legyen, de veszekedjenek minden nap!

Minden ilyen vélemény egy általánosítás - általában mindenki a saját maga által átélt vagy látott esetek alapján általánosít. De nagyon sok olyan eset van (nem mind értelemszerűen), amikor tényleg jobb a válás:

"kirángatják a biztonságot adó családból" - ahol állandóak a veszekedések, az a "család" nem nyújt biztonságérzetet a gyereknek.

"végignézi apját-anyját amint új partnerekkel próbálkoznak" - ez sem törvényszerű. A legtöbb elvált szülő nem mutatja be agyerekének az összes próbálkozását.

" gyakran rosszabb körülmények közé kerül, kevesebb a pénz, anyának kevesebb ideje jut rá.." - vagy pont több ideje és pénze jut rá - mert nem kell kiszolgálnia a zsarnokoskodó, lusta, iszákos férjét. A pénzt is jobban be tudja osztani.

Egyébként ez a felfogás többek között onnan jön,h sok olyan ember, aki gyerekként úgy nőtt fel,h a szülei állandóan marták egymást, azt mondja, sokkal jobban tették volna ha elválnak.

És inkább úgy kéne megfogalmazni,h minden gyereknél rendkívül fontos,h a szülőt hitelesnek tartsa, fel tudjon rá nézni, példakép legyen a számára. A szülőnek azt kell mérlegelnie,h ez mikor valósul meg inkább az ő esetükben; ha marad a rossz házasságban, vagy ha válik.

Szerintem akik így vélekednek, mint te azok mérhetetlenül önzőek és társfüggők. Mert nem érdekli őket, hogy szar az életük, megszokás az egész, az sem gáz ha apuka néha félrekúr, mert biztonágot (főként anyagit) ad, ha elviseled azt az elhízott disznó böfögését ott melletted és még egyedül sem kell lenned, nem kell a saját életedért felelősséget vállalni. Elsősorban magadnak jelent ez biztonságot, nem a gyereknek. A gyerek le van szarva, ő nyugodtan felnőhet úgy hogy olyan anya és apa mintát lát ami hazugásgokból áll. Aztán csodálkozik anyuka/apuka hogy a gyereknek sincs boldog párkapcsolata/házassága. Hogy lenne, hiszen azokat az ocsmány hazugságokat és játszmákat sajátította el, amit a szülei csináltak csak azért hogy a "családi biztonság" (a saját kis szar önző élete) ne omoljön össze.

Szerintem sem kell minden kis ostobaság miatt elválni, de ha már két ember nem szereti egymást, agyba-főbe csalják egymást a gyerekek előtt, akkor mégis mi értelme van? Az hogy a gyerek megtanulja, hogy ezt bizony így kell csinálni, ez normális? Háát...

A válásnál akkor sérül a gyerek, ha nem sikerül civilizált módon válni. Ha nem boldog a házasság, akkor egyértelműen a benne élők sem azok.

Lehet, hogy nincs ordítva veszekedés, de csalódottság, szomorúság, fásultság van. Ezt pedig a gyerek is érzi, rosszabb esetben beépíti a párkapcsolati mintatárába és később tudattalanul ugyanilyen fásult kapcsolatot keres majd.

Nagyon rossz szemszögből látod te ezt a dolgot.

Igen, a gyerekeknek rossz egy olyan élet, ahol kihűlt semmitmondó egymást megtűrő de nem szerető felnőttek közt vannak. A feszültséget érzik, még az se kell hogy veszekedések legyenek. Elég ha anyuka lehangolt mindig, és nem tud úgy közelíteni a gyerekhez ahogy kellene. No mindegy, te ezt másképp látod.

"Nem kell akkor gyereket vállalni, ha aztán 5-6 év múlva tör rá a felekre, hogy miután kihűlt a szerelem, akkor megint "élni" akarnak"

Erre muszáj reagálnom.

Ezen gondolatmenet alapján, ki kellene halnia az emberiségnek, mert valljuk be senki nem tudhatja, hogy mit fog érezni, gondolni pl 6 év múlva. Nem tudhatod hogy a párod milyen irányban változik, sőt azt sem tudhatod, hogy te hogy változol. Akkor ne legyenek emberek a földön, mert jajj mi lesz ha a szülők szétmennek.

Ha nem jó az életed, vagy neheztelsz a gyerekkorod miatt, akkor még vagy nem vagy felnőtt, vagy már idős vagy, de még mindig hátra fele mutogatsz, és nem önmagadba keresed az életed negatívumaiért a felelősséget.

Ha nem úgy élsz felnőttképnt ahogy szeretnél, annak hidd el nincs köze a szülőkhöz. 20 évesen még igen, de záros határidőn belül az embernek felelősséget kell vállalni a saját életéért.

Mielőtt az a vád érne, hogy nem tudom milyen elvált szülők gyerekének lenni, utalok az előző hozzászólásomra, a lelki terrort elszenvedőre. Mégse bújok apám mögé, hogy az én életem milyen.

Az akkor volt, most meg most van. Már én irányítom az életem.