Szerintetek elítéli a tásadalom az egyedülmaradt, egyedülálló anyukákat? Nekem olyan "fekete bárány lettem" érzésem van néha.

Utolsó: jah, bocs, akkor nem ítéli el. Szegény, elhagyott és megcsalt anyaként kezeli az egyedülmaradt nőket a társadalom. Mert azok a szemét férfiak...

Ez a sztereotípia. Aztán persze van olyan eset is, amikor a végeredmény ugyanaz, csak az előzmény más. És a társadalom ebben az esetben is elhagyott és megcsalt anyaként kezeli az egyedülmaradt nőket.

Úgyhogy dehogy ítéli el... Nyugi, kedves kérdező, menj bele nyugodtan, nem lesz abból baj.

"Szegény, elhagyott és megcsalt anyaként kezeli az egyedülmaradt nőket a társadalom."

Nyilván valaki szereti sajnáltatni magát, meg felelőst keresni, és mindent a férfira fogni. Viszont szerintem sok nő, akiben van annyi mersz, hogy merjen változtatni az életén, mert nem felel meg az az élet amit a férjével él meg (tök mindegy hogy megcsalás a gond, unalom stb.) az nem kér szánalmat, együttérzést se a társadalomtól, se az ismerősöktől.

anyukámat 25 évvel ezelőtt lenézték. ezt ő mondta nekem, sztem nem csak a levegőbe beszélt.

ma már változott a társadalmi megítélése az elvált nőknek, bár az tény, hogy minden válásba belekombinálnak valamit az emberek. pedig sok mintának tűnő házasság is hordoz súlyos titkokat.

ismerek pár elvált anyát, kicsit sajnálom őket amiért egyedül maradtak, naponta látom hogy nem könnyű gyereket nevelni segítség, igazi lelki társ nélkül.

anyumat is komolyan padlóra tette anno a válás, de fel tudott állni a nagyszüleim segítségével, és erős, önálló nő lett belőle. apám néha nagy kegyesen utalt egy kis alamizsnát, de azon kívül kb 0 segítséget nyújtott nekünk. pedig sem a láthatás, sem a kapcsolattartás nem volt akadályozva, egyszerűen éretlen volt még hozzá hogy apává váljon. anyám ebben az egyben nagyot hibázott, nem a megfelelő embert választotta.

tanultam belőle, remélem nekem összejön az élet.

Sosem éreztem, hogy lenéznének minket. Anya sok év szenvedés után hagyta ott az apámat, az értelmiségi réteg, amiben mozgunk, elég hamar rájött, hogy mind anyunak mind nekem sokkal jobb volt ez így. Felnéztek anyára, mert egyedül egy gyerekekkel többet ki tudott hozni a világból, mint sokan párban. Hozzá tartozik, hogy volt hová mennünk, és nagyszüleim mindenben támogattak minket.

Édesanyámat soha nem igazán érdekelte, mások mit gondolnak róla, amolyan jég hátán is megélő nő. Egyszerre volt apám és anyám, és 18 évesen még random a tanítványai előtt az ölébe másztam. Azt hiszem, senki nem mondhatja, hogy rosszul csinált valamit.

Szerintem nem ítéli el, söt.

Személy szerint egyedül akarok gyereket vállalni. Méghozzá kettöt, az elsöt megszülöm, a másodikat örökbe fogadom. Mostanra rájöttem (3 több évekig tartó kapcsolat után), hogy nem akarok magam mellé férfit. Bármerre nézek, csak a válás, meg a megcsalás (tisztelet a kivételnek, de én nem kockáztatok). Nem vagyok megkeseredett meg férfigyülölö, de ezt akarom. Anyagilag megtehetem, hogy megadok majd nekik mindent. Nem hiszem, hogy bárki meg fog szólni emiatt, aki meg megszól, az meg marhára nem érdekel :D

Utolsó: és ha létezik olyan férfi, aki miatt "tisztelet a kivételnek", akkor arra miért nem építesz, hogy a gyereknek nemcsak egy anya kell, hanem egy apa is? Utódaid nem érdemlik meg azt a "kockázatot" amitől te félsz és nem ők?

Kérdezem ezt azért, mert gyereket akarsz, de apát nekik nem. Azért, mert te tartasz valamitől. Ez nem egoizmus?

De, az.

Viszont eldöntöttem, és így lesz.