Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mégis mit gondolnak a nők? Átérzik a férfi helyzetét ilyenkor?
Tehát egyre sűrűbben látok olyan kérdéseket, aminek a lényege, hogy minél jobban "lehúzzák" az apukát.
Nem vagyok ellene a válásnak, természetesen megértem azokat a nőket is, akiket bántalmazott a férje, nem dolgozott vagy csak elitta a pénzt. Node nem minden ember ilyen. Nagyon sok válót ismerek, akiknek csak egyszerűen elmúlt a szerelem és külön utakon járnak. Viszont míg ezek a férfiak, van hogy még fát is segítenek bepakolni, vagy bevásárláskor még a volt asszonynak is hoznak ezt azt (És itt nem papucs emberekre kell gondolni) addig azt veszem észre a nőkön, hogy hálátlanul és erkölcstelenül viselkednek.
30 ezer forintos gyerektartások, plusz iskoláztatási pénz, és még azzal sincsenek megelégedve, ha a ház fele az övéké csak.
Kérdezem én, hogy belegondoltak e abba, hogy ha egy férfi megkeresi azt a 80-90 ezer forintot tisztán és ebből odaad 20-at gyermektartásra, közben persze el kell menni albérletbe, mert általában vagy a gyerek miatt a férfi úgy dönt hogy maradjon a ház, vagy a bíróság, akkor még az albérlet is barátok között 20e ft. Tehát mindjárt nincs csak 40 ezre és a rezsit nem is számoltam.
Namost megoldás az is, hogy elmegy másodállásba, de akkor meg élete sincs. Még csak nem is lesz, mert ha a maradék kis idejében lenne rá lehetősége, nemigen hiszem hogy kellene így valakinek. Mert ugye ez nem egy letiltás ami csak 2-3 évig tart.
A rosszindulatú hozzászólókat megelőzve, boldog házasságban élek, nem készülünk válni és nem is egy elhagyott papucs vagyok, csupán érdekel a téma. És érdekel hogy a nők nagy százaléka, miért is képzel alanyi jogot ahhoz hogy tönkretegyen egy családapát. Mert itt aki veszít az a férj... Nő/Gyerek/Lakás +a fizetési kötelezettségek miatt a pénz is odavan
Valahol írtam már, matekozzunk kicsit. Tegyük fel apa dolgozik havi 90 ezer forintért, anya is. A lelki témát nem keverem bele, mert most csak a számok érdekelnek. Anyuka kap még egy kis támogatást a gyerek után innen-onnan, oké. Neki ott vannak a gyerekek, akiket etetni kell, ruházni, taníttatni, ha betegek meggyógyíttatni (és otthon maradni velük --> munkából való kiesés, jó eséllyel kevesebb pénz), stb. és akkor az "anya vegyél egy nyalókat, anya vegyél egy túrórudit, stb" témát nem néztem. Anyának lenni mindennél jobb érzés én ezt nem kérdőjelezem meg és sajnálom is azokat az embereket (akár anya, akár apa), aki ennek a mindennapi örömeit és nehézségeit nem élheti meg, de 15-20 ezer forint "beszállás" a költségekbe ugyanolyan fizetés mellett nem hiszem, hogy akkora kérés, vagy akkora áldozat lenne.
Én jobban keresek, mint ahogy apuka keresett, szerencsére nem szorulunk rá a pénzére, ebbe pedig beletartozik az is, hogy kicsit "karrierista" nézetekkel rendelkezem. Jó állásom van és jó fizetésem, így nem kényszerülök rá, hogy kipereljem a lányom apjából azt a plusz 20 ezer forintot szerencsére. Ha rászorulnék, akkor valószínűleg én is foggal körömmel harcolnék és nem azért, hogy annyival több legyen a zsebembe, hanem hogy ne kelljen mindig azt mondanom arra a hülye túrórudira, hogy nincs 100 forintom ilyenekre. Nekem az ex férjemmel is szerencsém van, mert a történtek ellenére jó apa és viszonylag jó viszonyban váltunk el. Az a pénz a gyerekünknek jár és nem nekem. Megtudtunk egyezni, nem kérem azt a pénzt a kezemben és nem követelem ki, viszont bennem van, hogy a gyerek az ő felelőssége is, nem csak az enyém, tehát az nem működik, hogy én ellátok és nevelek, hozzá meg csak nyaralni megy kéthavonta egyszer és ő az isten, mert abban a két napban mindent megvesz. Ilyet nem játszunk.
Én még mindig azt mondom, hogy az éremnek két oldala van... Lehet te kívülről csak annyit látsz, hogy a nő az utolsó fillért is kipereli a pasasból, de a dolgok mélyébe és miértjébe nem látsz már. Én nem mondom, hogy nincsenek olyan nők, amit a kérdésedben leírtál, de nem kell általánosítani.
"Férfi keresete 90 ezer, albérlete 20 ezer barátok között. "
"Anyuka keres 90 ezret plusz 12000-et, plusz 18 ezer gyerektartást. Ez így 120 ezer forint.
Ebből fizeti a családi ház rezsijét, ami kb. 60 ezer."
Mégis mi a francnak lakik 2 ember családi házban. Az apa tud menni albérletbe szerinted 20ezerből akkor az anya is.
Persze csak aránytalan egy férfi megoldja a lakhatást 20 ezerből míg a nő egy gyerekkel ennek a háromszorosából. Igen ezek azok a túlzások amire igaza van a férfinak ha nem hiszi el.
Másrészt meg sokkal általánosabb, hogy az apa elmegy az anya marad a lakásba a férfi fizeti a fél hitelt mondjuk 30 ezret plusz albérletet ami alsó hangon is 40 ezer. Így az anya lakhatása 30 ezer míg a férfié 70 ezer.
És csak mínuszolgatják, mert ugyanolyan idióták mint akikről kérdezek. Ha valaki értelmesen ideír, miért kell haszontalannak titulálni a válaszát? Mert ha nem értünk egyet, akkor az már haszontalan.
Tipikus Nő...
"Ebből fizeti a családi ház rezsijét, ami kb. 60 ezer."
Mégis mi a francnak lakik 2 ember családi házban. "
1+2 félszobás lakótelepi saját lakás amiben 3 fő él, hitel nélkül, havi rezsi nyáron 45 ezer, télen kb 60 ezer.
Az eredeti kérdésedre válaszolva nem az a baj, hogy váláskor elborul a felek agya, ez valahol akár természetes is lehetne. A gond az, hogyha apuka lelépett és új életet kezdett, akkor a bosszúállásra legtöbbször már csak a gyereken keresztül van lehetőség. És ez az a pillanat, ahol a legtöbb nő nem tud megálljt parancsolni magának. Ilyenkor jönnek az olyan mondatok, mint "a gyereknek az anyjánál van a helye", meg hogy "apád gondolkodhatott volna, a válás áldozatokkal jár" és hasonlók.
Nagyon sok ember nem tud attól elvonatkoztatni, hogy ő szörnyen meg van bántva. És nem érti, hogy attól, hogy őt megcsalták, megsértették, stb, a gyereküknek még simán jár az apával kialakított normális kapcsolat.
Amúgy én is nő vagyok.
És hol lehet egy férfinak havi 20-ból ellakni rezsivel együtt? Hajléktalanszállón? A nőknek persze jogos a 60, a férfi meg oldja meg ennyiből.
Szóval szerintem 60-as rezsi reális 3 főre, de a 20 ezres lakhatás megoldás egy embernek az csak olyan lehet, amely nem méltó emberhez, aki becsületesen dolgozik a családjáért 20 éven át.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!