Megbocsátanátok az alábbi helyzetet ha nagyon szerettek egy férfit?

Ha valaki egyszer átver, az nem a te hibád.

Ha ugyanaz az ember még egyszer átver, az már kőkeményen a te hibád.

Te döntöd el, hogy hagysz-e erre lehetőséget neki, vagy nem. Amikor el akarta vetetni a babát, akkor érezned kellett volna, hogy nem szeret téged annyira, hogy családot akarjon tőled.

Amikor közölte, hogy szeretője van, ismét a tudtodra hozta hogy nem szeret, hiszen ha szeretett volna, ezt nem tudta volna megtenni, vagy legalábbis nem vállalta volna föl.

Amikor lelépett a nővel külföldre, akkor is érezned kellett volna, hogy vége.

Ennek a kapcsolatnak se múltja, se jelene se jövője nincs. Amíg Te bele akarsz képzelni dolgokat, addig rá tudod venni az agyad, hogy döglött lovat etessen.

Vedd észre, hogy ennek már réges-régen vége van. Ne csinálj teljesen hülyét magadból, főleg ne úgy, hogy támaszpont legyél a volt pasid életébe, ahová bármikor visszatérhet ha sz.ul mennek a dolgok.

Miért ne?

Elvileg te meg rákényszerítetted az apaságra, lehet hogy ezt ő nem tudja soha megbocsátani...

Szerintem kezdjetek tiszta lappal, egy próbát megér, hiszen rajongsz érte, Ő meg lehet, hogy komolyodott, és rendes családot szeretne...

Érdemes lenne a gyerek érdekeit is nézni, hisz mint mondtad Ő szívesen foglalkozik, vele, akkor hagy legyen az apja...

Igen. Mivel te is jó nagy hibát követtél el, mikor belekényszerítetted az apaságba, amire nem volt felkészülve. Amúgy nekem gyanús ez a sok véletlen teherbeesés, mert ha valaki rendesen szedi a gyógyszert és odafigyel, hogy bizonyos esetekben kiegészítő védekezést kell alkalmazni, akkor annyira kicsi az esély rá! Itt meg szinte naponta írják, hogy "véletlenül" teherbe estek.

Mindegy, elhiszem.

De egy gyerek akkor is két ember közös döntése, te a párodat ettől az alapvető döntési jogától megfosztottad.

Semmivel nem vagy jobb, mint ő. Én nő vagyok, de a párod helyében a gyerekről gondoskodnék, de téged messziről kerülnének ezek után egész életemben.

1. Behúztad a csőbe a pasast.

2. Fényesen megéltél az általa hazaküldött zsetonból.

3. Megbocsájtotta, hogy átverted, mert visszajött hozzád.

4. Ismét neked udvarol.

Tulajdonképpen mit is akarsz neki "megbocsájtani" ???!

Tipikus példája annak, milyen amikor egy férfi nem érett az apaságra. Legalább ő egyértelműen tájékoztatott erről.

Ebben a helyzetben Te is ugyan úgy hibás vagy, így akár megpróbálhatjátok újra. Most mint két felnőtt, szülővé vált felelősségteljes ember.

Ebben a kapcsolatban egyikőtök sem hibátlan. Ketten együtt megteremtettetek egy kényszerű helyzetet, amivel aztán előidéztétek az ennek megfelelő reakciókat. Az ég világon semmi meglepő nincs a viselkedésében, ahogy a tiedben sem. Ezt vedd figyelembe, hátha így könnyebb lesz felejteni.

milyen pofátlan vagy!!

Ráerőltetsz egy gyereket amit nem akart, aminek az lett a vége hogy elege lett egy olyan dologból amit nem kért.

Igen elhagyott de volt benne annyi emberség hogy sok pénzt küldött nektek továbbra is(más apukák akik akarták a gyereket a 20 ezer ft-ot is sajnálják).

Aztán megbékélt a világgal rájött most már elfogadja,hogy van gyereke és ezért tenne is.

Itt neked kéne bocsánatot kérni amiért ráerőszakoltál egy gyereket, aztán várnod kell hogy vajon tényleg akar e most már titeket.

De semmiképp sem elítélendő amiért ott hagyott titeket,mert jobb egy olyan élet a gyereknek ahol a szülők nem veszekednek állandóan egy rejtett konfliktus miatt.

Megfoghatod az isten lábát ezzel a pasival... Nem tudom, mennyit tudsz a szeretetről, az írásod alapján talán keverheted valami érzelemmel, mint oly sokan. A szeretet, a valódi, cselekvő szeretet az, amikor valaki olyat tesz, amitől a másik embernek jobb, mintha nem tenné. Ennyi. Közben persze vannak az érzelmek, és ezek keményen be tudnak kavarni, akár az is előfordulhat, hogy akit az egyik szeretni akar, az ezt nem akarja, ezért rossz lesz neki az, ami mindenki másnak jó lenne. (Például nem tud elfogadni valami nagy ajándékot, mert úgy érzi, nem érdemes erre. Olyankor akár meg is haragudhat, hiába a jó szándék annál, aki adni szeretne.)

Ezért jó, ha tisztában vagyunk a saját érzelmeinkkel, motivációnkkal stb. Még jobb, ha erről őszintén beszélni is tudunk a másik emberrel. Ebben a történetben pedig nagyon kevés dolog van a helyén a konkrét történéseket kivéve. Ami történt, megtörtént, ám én úgy látom, egyikőtök sem volt a helyzet magaslatán. Ami persze nem baj, mindenki követ el hibákat (én pl. most írok ide) :), másrészt innen szép a győzelem!

A baba megtartása a Te döntésed volt, a több pedig ennek következménye. Nem ítélkezem, jogod volt hozzá, és természetes, hogy viseled a következményeket. Senkinek nem kell megbocsátania semmit, mert értelmetlen. Oda is, meg vissza is az. Azonban az teljesen tiszta sor, hogy a "Nem szeretlek" az szintén egy kisiklott kommunikáció volt a későbbiek fényében. Abban a pillanatba, meg még egy jó darabig a párod haragudott Rád, de nagyon. Ellenben szeretett, gondoskodni akart arról, hogy jó legyen Nektek, még amikor mással is volt. Nem bírt elfelejteni, folyamatosan benne voltál a képben. Ez a pasi annyira kötődik hozzád, hogy ihaj!

Ha Te is kötődsz hozzá, kedveled, még vonzónak is tartod, ráadásul van egy közös gyereketek, akit most már Ő is elfogad, és Te valamilyen okból (bosszú, rosszul értelmezett büszkeség, bizalmatlanság, félelem stb.) meg sem próbálod Vele rendbe hozni a közös életeteket, akkor azt később nagyon megbánhatod.

Garancia persze nincs a sikerre. Aki elhagy egyszer, az elhagyhat másodjára is. Ez igaz. Ez azonban nincs belekódolva egy kapcsolatba, ezt tévesen hiszik sokan szerintem. Ez lehetőség. Képesség. Körülbelül annyit jelent, hogy az illető nincs hozzád bilincselve. (Az ilyen börtön-típusú párkapcsolatok, ahol a felek rosszul érzik magukat, de nem tudnak kilépni, amúgy elég rosszul képesek működni, ráadásul még a gyerekeknek sem tesznek jót.) Ezért ettől nem félnék. A felnőttség, bátorság mércéje áll előtted. Ha erősebb félelmed a negatív kimeneteltől, mint a vágyad a pozitívra, úgy sem fogsz belemenni. Tehát ezt kell mérlegelned: mennyire vagy bátor? Ha magadban bízol annyira, hogy tudod, túléled, ha újra elhagy, akkor én belemennék. Mert ez a legfontosabb mérce. Ha azt érzed, belehalnál, ha újra csalódnod kellene benne, akkor nem.

Én úgy látom (ezért most sokan utálni fognak), a legtöbb ilyen párkapcsolati krízis ezen bukik el. Az önbizalmon, bátorságon. Könnyebb elhinni egy új emberről, hogy nem fog bántani a jövőben, mint egy olyanról, aki már bántott, hogy a jövőben nem teszi meg. Miközben ezt az embert már jól ismered, akár azt is tudhatod, volt oka annak, miért bántott, sőt, akár tehettél is volna ellne. Ha pedig Te voltál az oka, amiért bántott, akkor még nehezebb ezt beismerni magadnak. A döntés a Tied.

Ui.: Ha jól rémlik, Coelho mondott (írt) valami olyat, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne felejtsünk. (Én úgy értettem, aki a régi sérelmeit nem lépi át, az élete végéig csak sérelmeket fog gyűjtögetni. Én könnyen felejtek.) :)