Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Hogyan legyek biztos benne,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan legyek biztos benne, hogy nem fogom megbánni a döntésemet?

Figyelt kérdés

4 éve vagyunk házasok, van egy 2 éves fiunk. Az utóbbi időben (kb. fél év) teljesen eltávolodtunk egymástól a férjemmel és úgy látom, hogy ez így neki természetes.

Reggeltől estig dolgozik egy korábbi rossz üzlet következménye miatt, amiből származó adósságot csak így tud törleszteni. Felelőtlenül viselkedett, veszélybe sodorta a családot, pedig akkor már terhes voltam, így gondolhatott volna ránk is. Anyagilag a béka segge alatt vagyunk és még maradunk is egy darabig, ez teljesen felőröl bennünket, mert előtte ha nem is luxusban, de szépen megéltünk a fizetésünkből. Most meg azt sem tudom, hogy húzzuk ki a hónap végéig és ez így megy már egy éve csakis azért, mert ő nem bírt magával és belebukott egy üzletbe, ami ellen én kézzel lábbal hadakoztam.

Ezen kívül a szexuális életünk egyenlő a nullával, a terhesség alatt az volt a baj, hogy ott a baba, annyiszor utasított el, hogy teljesen elment tőle a kedvem. Néha kezdeményez, akkor belemegyek, de én már nem kívánom. Mostanában, ha egy-egy napot itthon van (szabadnap), akkor délelőtt elvan egy kicsit a fiával, utána leül a gép elé és internetezik, majd elmegy "ügyeket intézni", mert mindig minden barátjának elintéz mindent, csak mehessen egy kicsit társadalmi életet élni. Délután majd hazajön, akkor megint játszik kicsit a gyerekkel, de velem lényegében nem is törődik, viszont ha észreveszi rajtam a passzivitást, akkor képes szóvá tenni, hogy miért vagyok mindig mogorva és letört. Ráadásul folytonosan kisebb hazugságokon kapom, nem lényegesek, de ennyi erővel nagy dolgokban is hazudhatna, csak éppen nem derülnek ki.

Úgy érzem, hogy nélküle jobb lenne, pedig annyira akartam, hogy a fiam normális családban nőjön fel, ahogy anno én is, de úgy látszik nekem nem sikerült egy ilyet összehoznom. Csak őrlődök és szomorkodok egyfolytában, anyagilag tönkretesz, mert minden számlát, kiadást az én keresetemből állunk, ő hazaad egy kis pénzt, amivel húzzam ki hónap végéig egy kétéves gyerekkel, a többi meg marad nála kajára, cigire, utazásra, stb. Eszébe sem jut, hogy magán is spóroljon, én elég szép megtakarítással érkeztem ebbe a kapcsolatba anno, most nincs egy fillérem sem, mert mindig volt valami problémás ügye, amit rendbe kellett tenni. És észre sem vettem, de mindig az én spórolt pénzem ment el erre, mert ő sosem tudott spórolni.

Azt számolgattam, hogy ha el is válnék és valami gyerektartást kérnék, akkor az én fizetésemből bőven kijönnénk a kicsivel, még úgy is, ha akár albérletet fizetek, vagy a szüleimhez költözök és nekik adok pénzt az ottlakásért. Jobban kijönnék, minthogy most fizetem az adósságai törlesztését, fizetek egy autótörlesztést, amit nem is látok egész héten, mert ő használja, meg a rezsit.

Viszont elveszem a gyerektől az apját és ez fordítva is igaz, mert ők ketten nagyon szeretik egymást. Csak én vergődök ebben a helyzetben.

Ti mit tennétek?


2013. jan. 25. 13:44
1 2 3
 11/28 anonim ***** válasza:
66%
Jólvan legyen igazatok,nyelje le mert ennek kell az elfogadottnak lenni manapság,hogy a boldogtalanság ellenére is le kell mindent nyelni.....pfff
2013. jan. 25. 14:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/28 anonim ***** válasza:
100%
Neked is csak egy életed van, ugyanúgy, mint másnak. Ha semmi remény arra, hogy a kapcsolatotokat belátható időn belül helyre tudjátok hozni, akkor jobb külön-külön folytatni. Lehet, hogy a gyerekednek is jobb, ha a szüleinek mindig a szebbik oldalát látja és nem pedig a napi marakodást.
2013. jan. 25. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/28 anonim ***** válasza:
100%

Költözz el tőle egy időre. Egyszerűen kell, hogy ő is energiát fektessen ebbe a kapcsolatba. Ezalatt az idő alatt mindkettőtökben letisztázódik, hogy mit is szeretnétek.

Én a problémák megbeszélése mellett vagyok, meg a másik mellett ki kell tartani, de az embert megváltoztatni nem lehet, ha ő nem akarja.

2013. jan. 25. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/28 anonim ***** válasza:
19%
Ha királynőnek képzeli magát a kishölgy, akkor viselkedjen is királynőhöz méltóan! Ne tőlünk, ostoba alattvalóktól kérjen tanácsot!
2013. jan. 25. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/28 anonim ***** válasza:
100%
Miért képzelné magát királynőnek? Mert dolgozik, foglalkozik a gyerekkel, netán még a kapcsolatát is megpróbálta megmenteni? A másik meg hazudozik, nem foglalkozik vele és hasonlók???
2013. jan. 25. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/28 anonim ***** válasza:
89%
Utolsó egyet értek,én baromira nem értem ezeket a nagyon rosszindulatú hozzászólásokat.
2013. jan. 25. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/28 anonim ***** válasza:
22%
Ismétlem: szívességet tenne a nő, ha lelépne. Ez a nő csak rinyálni tud és elvárni, kedvesség semmi, csak követelőzés. Menjen.
2013. jan. 25. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/28 anonim ***** válasza:
92%

Valahogy nem ilyen idióta hozzászólásokra számítottam amikor lejjebb görgettem a kérdésről.


"mert minden számlát, kiadást az én keresetemből állunk, ő hazaad egy kis pénzt, amivel húzzam ki hónap végéig egy kétéves gyerekkel, a többi meg marad nála kajára, cigire, utazásra, stb."


Ha valaki azon munkálkodik hogy helyrehozza amit elrontott akkor magán spóroljon, és ne azt várja hogy az asszony tartsa el az egész családot!

2013. jan. 25. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/28 anonim ***** válasza:
37%
Különbenis, ha annyira BIZTOS VOLT A FÉRJE KUDARCÁBAN, MIÉRT NEM HAGYTA EL AKKOR? VAGY RIZIKÓZOTT, HÁTHA BEJÖN MÉGIS?
2013. jan. 25. 14:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/28 anonim ***** válasza:
54%

Megfogod bánni! A fiadnak hiányozni fog az apukája, akit nem pótolsz sem te, sem a nagyszülők. Az csak mostanában divatos mese, hogy a gyereknek rossz, ha a szülei között vita van. Ettől még nem lesz a gyerek lelkisérült, de a válástól igen.

De ami a házasság alatt szerzett adósság, az feleződik. Ha pedig nincs jövedelme, akkor miből fizetne gyerektartást?

Le kell ülnötök egymással, és őszintén megbeszélni, hogyan tovább? Nem pufogva, morcoskodva, nem azt mondogatni, hogy "én megmondtam", mert az csak ront a helyzeten.

Higgadtan, mindent átbeszélve, ha kell többször is.

Csak így lehet helyrehozni az elrontott dolgaitokat.

2013. jan. 25. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!